Miért nem bíztat, támogat a családom?

Anyukámnak az a lényeg, hogy legyen legalább 1 diplomám és utána az lehetek ami akarok.

De ez annyira nem látszik meg, mert amikor mondok valami ötletet, a báttyámmal összefogva folyton lehurrognak és ellenem beszélnek.

Mindig ezt csinálták. Mintha az irigység szólna belőlük, mert egyáltalán nem látszik, hogy építő jellegű kritikákat szórnának felém. Inkább a föld alá tipornak, mert Anyukám gyógyszerész a báttyám pedig orvosira jár. Én is gondolkodtam ilyesmiben, de soha nem fogott meg annyira, hogy tényleg ez legyen a jövőm. Én inkább művészi beállítottságú vagyok. De leszólnak, hogy a zenével nem érek el úgyse semmit vagy bármi mással, amit felhozok. Lehet, hogy tényleg nem, de ezek szerint nem élhetek úgy, ahogy nekem jó lenne, hanem amit Ők gondolnak?

Az irigységre visszatérve. A báttyám is zenél, de Ő soha nem gondolta komolyabban, persze azért neki is jól esne az ilyesféle hírnév. Én viszont egy bandában zenélek, és egyre jobbak vagyunk. Tehetségkutatókba szeretnénk jelentkezni és itt jön a családom és nekem áll. Irigykedik, hiogy én a zenével elérek valamit, Ő pedig sosem tudott? Vagy mi?

Már semmibe nincs kedvem belefogni, mert "úgyse sikerül". Pedig mindig egy pozitív ember voltam, de nincs ami vagy aki motiváljon. A "barátaim"-ból is folyton csak az irigység szól és mindig jobbak akarnak lenni nálam, ami már nagyon zavaró, mert Ők is folyton próbálnak bszólogatni, hogy az önbecsülésem kisebb legyen.

Az egyetlen ember, aki szerintem támogatna bármiben Ő az Apukám lenne, aki viszont már 7 éve nincs köztünk.

Eért magamra vagyok hagyva rombadőlt álmokkal és nyomással, amit a családom intéz felém. Már mindenhez úgy állok hozzá, hogy minek, úgyis leszólnak

érte és ezáltal felesleges csinálnom. Valószínüleg ez nem így van, de már itt tartok, hogy semmi nem hajt előre.

Még lenne mit mesélnem, de most csak ennyit írok le. Köszönöm a válaszokat!

16/f