Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Komolyan büntetést érdemlek?

Komolyan büntetést érdemlek?

Figyelt kérdés

Meg van beszélve anyával, hogy keddenként én megyek az öcsémért, mert ő sokáig dolgozik. Ma megkért, hogy menjek el érte(hétfő van), és nagyon mérges voltam, mert ugye kedd van megbeszélve, és mostanában egyre többször megyek érte más napokon is. Nagyon fáradt voltam egész nap, rosszul is voltam, és véletlenül elaludtam, miután lerakta a telefont.

Felkeltem 5 óra után, (elvileg addig lehet érte menni) és nagyon elkezdtem sietni, felhívtam anyát is, és nagyon mérges volt, gyorsan elindultam, siettem ahogy tudtam. És felhívott amikor a buszon ültem, hogy ott vagyok-e már. Mondtam, hogy nem, még mérgesebb lett, és mondta, hogy siessek, és kérjek majd bocsánatot a nőtől az iskolában, erre azt mondtam, hogy "persze". Akkor még mérgesen lett, és azt mindta, hogy jó, majd meg lesz ennek a következménye. Nagyon félek, mert múlt héten ígérte meg, hogy ezen a héten mehetek moziba, és hogy találkozhatok a barátnőmmel, akit évek óta nem láttam. És félek, hogy megtiltja, és nem mehetek.

(az öcsémnek semmi baja nem volt, csak ott ült a portán, és csak annyit mondtak, hogy legközelebb érjünk oda érte).szerintetek jogos lesz ez a büntetés? Értem, hogy figyelnem kellett volna, meg ilyesmi, de megígérte a találkozót, le van beszéove, stb, és mindig én vagyok, aki miatt le kell mondani valamit, mert büntetést kap(van, hogy tényleg a semmiért) vagy pedig éppen csak olyan kedve van anyának...



2019. ápr. 15. 18:31
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
61%
Anyád neked szülte a gyereket vagy magának?
2019. ápr. 15. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim válasza:
68%

Szerintem nem normális, hogy anyád téged küld el a tesódért. Ez nem a te dolgod. Egyszer-egyszer oké, bárki megcsinálná, de ebből nem normális ha egy szülő rendszert csinál. Csodálom, hogy ennyien anyádat védik, de ezen az oldalon ezt már megszokhattuk.

Mindig te vagy aki miatt le kell mondani a programokat? Akkor állj ki magadért, mert előbb utóbb sehová nem fognak elhívni. Gondoltál már arra, hogy átiratkozol másik gimibe és koleszos leszel?

2019. ápr. 15. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 A kérdező kommentje:
Évek óta nem láttam, mert irtó messze lakunk egymástól:). Már nem azért, de nem azzal van bajom, hogy megkért rá, hanem azzal, hogy ezért ennyire mérges rám. Most fordult elő először, és így is odaértem érte, nem lett semmi🤷🏼‍♀️
2019. ápr. 15. 20:20
 14/39 anonim ***** válasza:
58%
Elsősorban is anyád kötelessége az öcsédért menni, szóval először magát vonja felelőségre. Öcsédet nem te vállaltad, oké besegitesz, meg valóban gáz hogy nem értél oda időbe de ezért megbüntetni nincs joga.
2019. ápr. 15. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 anonim ***** válasza:
33%
Anyaként én is így jártam egyszer. 17 éves lányomat megkértem, hogy az adott napon menjen el az a 10 éves húgáért az edzésre délután fél 6-ra, mert aznap este 7-ig dolgoznom kellett(céges tárgyalás volt). 1 év alatt talán ha 3-4 alkalommal kérek ilyen segítséget, szóval nem hárítom rá a feladatot. Lányom is megígérte,hogy elmegy érte. Mondtam is neki, hogy hazafelé jövet nyaljanak el fagyit, mondtam honnan vegyen pénzt el. fél 7-kor telefonáltak, hogy az edzőtermet zárnák, de ugye a kislány még ott van. Közölték, hogy max még negyedórát tudnak várni, és zárnak. Hívtam a lányomat, de nem vette fel a telefont. Nagyon kínos helyzetben voltam, de szerencsére a nagyfőnök elengedett azzal, hogy máskor ilyen ne legyen ha éppen tárgyalásunk van. Mire oda értem a lányom már kint ült a bezárt edzőterem előtti lépcsőn. Tomboltam mérgemben, mert szegény kislány is megijedt, hogy elfeledkeztünk róla, magára hagytuk. Amikor hazaértünk a nagy lányom éppen felkelt, és egészen addig amíg rá nem kérdeztem, hogy nem felejtett el valamit? De nem esett le neki amíg a húgát az orra elé nem toltam. Akkor esett le neki, hogy megígérte, de ő inkább zenét hallgatva elaludt. Nagyon mérges voltam, mert kínos volt nekem is a kicsinek is. Nagyon ritkán kérek tőle ilyen segítséget, és akkor is cserben hagyott. Megsértődtem. Nincs rosszabb egy sértődött nőnél. Nem vagyok egy bosszúálló, gonosz. Szeretem mindkét lányomat. Annyira sértve éreztem magam, hogy többé nem kértem meg, hogy menjen a húgáért, inkább fizetek egy fiatal lánynak aki érte megy. Pedig a nagy lányom már többször mondta, hogy ne másnak fizessek , hiszen ő is eltud menni a húgáért. Mivel a lánynak 1 órát fizetek, így ezt az összeget a heti zsebpénzből levonom. Ez a büntetése.
2019. ápr. 15. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 anonim ***** válasza:
70%

Nem te vagy a hibás,anyukádnak nincs miért megbüntetnie,mondjuk én elmennék a barátnőmmel találkozni akkor is ha nem enged.A többi okos hozzászólónak meg,az csak egy dolog,hogy egyedül neveli az anyjuk őket,de nem a gyerek feladata mindent átvállalni,mert itt szép fokozatosan az lesz.Segítsék egymást,de nem rajta kell leverni,hogy nincs apuka.

Kitartást.

2019. ápr. 15. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
69%
Jo, mar este van. Megbeszeltetek anyukaddal a dolgot? Igazan kivancsi vagyok, mire jutottatok.
2019. ápr. 15. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
53%
Sikerült megbeszélnetek?
2019. ápr. 15. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
64%
Szerintem nem érdemelsz büntetést. Anyukád felel értetek. Az teljesen normális hogy megkér téged egy két dologra de hogy mindig.. persze legyenek olyan dolgok h egyedül meg tudd csinálni de az ne az 1. osztályos tesód legyen az. A fentebb lévő válaszolónak.. eszednél vagy? Csak egyszer hibázott a gyereked és így bünteted? Gratulálok.
2019. ápr. 15. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 anonim ***** válasza:
77%

Ugyanannyi a korkülönbség köztem és a húgom között, mint közöttetek. Nálunk van nevelőapa, de ő heti 6x12 órát tolt, Anya pedig akkor tudott túlórázni, amikor én mentem a tesómért. Heti 2-3 alkalmakat mentem érte, csomószor várni kellett, meg mindenre figyelni, ellenőrizni. Egyáltalán nem volt megterhelő.

Ja, és még reggelente is mindig én vittem alsóban, eleinte a táskáját is, stb...


Amíg egyedülálló Anyaként próbál mindent megadni neked és a tesódnal, és dolgozik, és egyszer kér meg rá, hogy a heti rettenetesen nehéz egy alkalomból egyetlen egyszer legyen kettő, szerintem n kéne panaszkodnod.


Valószínűleg kapsz egy kis leszídást és kész. Legközelebb tényleg figyelj jobban, feltalálták már az ébresztőt. Az életben lesznek ennél komolyabb feladataid is.

Anyukád rád számíthatott egyedül jelen esetben.

2019. ápr. 15. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!