Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan győzzem meg anyát?

Hogyan győzzem meg anyát?

Figyelt kérdés

Jövőhét csütörtökön a barátnőm nem lesz iskolában, mert fogorvoshoz megy. És az osztályból nemrég mindenki megutált engem is, meg őt is, fogalmunk sincsen, hogy miért. De ha ő vagy én nem vagyunk bent, a másikunk nagyon magányos, és félek, hogy el is sírnám magam, ha mehint cseszegetnének, ő meg nem lenne ott... Na, őt az apja gondolkodás nélkül kiveszi ilyenkor a suliból, (mármint, ha én hiányzok), de engem anya nem. Múltkor azt mondta, hogy mivel sokat hiányoztam már, ezért betegen is be kell, majd mennem(nem is hiányoztam sokat egyébként). Mondtam anyának, hogy nahyon köcsögök velünk, főleg velem(...), de annyit mondott, hogy ne foglalkozzak vele, és hogy az iskolába amúgy is tanulni járok, nem is tudnak cseszegetni, ha figyelek az órára. Dehát ott van a szünet is, csak ő ezt nem érti meg. Van még egy szabad szülői igazolásom a háromból(a többit akkor használtuk el, amikor vérvételre mentem, és nwm kaptam igazolást, úgyhogy nem „lógtam”),mégsem engedi meg, azt mondja, egy napot kibírok. De nem fogok kibírni egy órát sem, nagyon undokok az isztálytársaim, ha meg elsírom magam előttük, csak rosszabb lesz(akkor is, ha szólok a tanárnak).

Ja, és barátnőm apukája azt is megengedi neki, hogy sulit váltson, ha nem fejezik be az osztálytársaim, nekem meg a világért sem menne bele ebbe anya...

Kérlek segítsetek, hogyan győzzem meg őt? Vagy, ha esetleg nem tudnám, nincs valami ötletetek, hogyan bírjam ki abban az osztályban azt a napot?



2019. ápr. 19. 18:02
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
66%
Hány éves vagy? 10-12?
2019. ápr. 19. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
9.es vagyok
2019. ápr. 19. 18:08
 3/17 A kérdező kommentje:
Megpróbáltam újra, most meg azt mondta, hogy lehetetlen, hogy 32 emberből csak 1 van, aki nem köcsög velem...
2019. ápr. 19. 18:16
 4/17 anonim ***** válasza:
39%
Anyukádnak igaza van, és gondolj bele, te sem barátkozni mentél iskolába. Különben is, ha azt látják rajtad, hogy zavar téged a bántásuk, csak folytatni fogják. Ha meg azt mutatod, hogy nem érdekel, akkor előbb utóbb lefognak állni.
2019. ápr. 19. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Nem tud nem érdekelni, nagyon érzékeny vagyok, szinte egy rossz szó és elsírom magam, akkor pedig csak még rosszabb lesz
2019. ápr. 19. 18:25
 6/17 anonim ***** válasza:
64%
Akkor sajnos nincs mit tenned, mint összeszorítanod a fogad és elkezdeni szépen lassan felnőni. 9.-esen ennek pont itt az ideje.
2019. ápr. 19. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
73%
Esetleg egy iskola váltás? Lehet jót tenne.
2019. ápr. 19. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

Hogyan bántanak?

Nem tudsz esetleg osztályfőnököddel és/vagy az igazgatóval beszélni erről a helyzetről? Esetleg átrakhatnának másik osztályba.

2019. ápr. 19. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Másik osztályba nem tudnak átrakni, ez az egyetlen szociális osztály a szakgimnázium részen, és ha beszélek az osztályfőnökkel, akkor elbeszélget az egész osztállyal, utána meg csak jobban fognak bántani és gúnyolni. Anyukám sose menne bele egy iskolaváltásba, ezért is félwk nagyon. Mert ha ez így marad, a barátnőm elmegy másik iskolába, én meg ott fogok maradni egyedül...
2019. ápr. 19. 19:22
 10/17 anonim ***** válasza:
79%
Órán figyelj az anyagra, jegyzetelj. Szünetben fogj egy könyvet,olvass, fülhallgató be, hallgass zenét.
2019. ápr. 19. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!