Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal Belépés/Regisztráció Egy véletlen kérdés Facebook






Kategória: Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések

A kérdés

A szüleim elváltak. De nem vagyok túl rajta. Hogyan szedhetném össze magam?

A szüleim másfél éve váltak el 19 év után. Mikor kijelentették, hogy elválnak már rég tudtuk öcsémmel és én örültem neki, mivel elegem volt a folyamatos veszekedéseikből. Anyám nem szeretett soha igazán. Én voltam az, akit kiröhögött a gyerekes kérdéseimért vagy megnyilvánulásaimért egész eddigi életemben, burkoltan rondának és kövérnek hívott és én mindig csak az árnyéka lehettem neki, hiszen ő a nagy "értelmiségi" a családban, akinek senki sem érhet a nyomába. Apámat viszont imádtam. Rengeteget dolgozott és alig volt ideje foglalkoznia velem és az öcsémmel, de ha mégis szakított ránk egy-két órát, akkor az volt a nap fénypontja. Rengeteg közös emlékünk van és nagyon szerettem. Neki pedig én voltam a mindene, mivel apám és anyám között a viszony már a születésem előtt megromlott. Az öcsém pedig mozgássérült, míg a kisebbik öcsém csak 3 éves. Aztán elváltak. Semmi nem volt jó, de ott voltunk apámmal mi 3-an tesók és ez kb egy-két hétig oké volt. Aztán apám egy nap közölte, hogy egy csaj, akit ismerünk, a barátnője. (Aki 5 hónap alatt a felesége is lett)

Sejtettem... Tudtam. Felborult minden. Nem, nem a tipikus rossz mostohaszülő eset... kedves velem, ő beszélte rá apámat, hogy lehessen kutyám (ami így utólag csak egy újabb konfliktust eredményezett) és próbált nekem segíteni, ha összevesztünk apámmal... de attól ő még egy idegen. Valaki, aki gyűlölöm, hogy a házunkban van. Gyűlölöm, hogy az apámmal van. Valaki, aki ha mond valamit, akkor az úgy van, mert az apám annyira szerelmes, hogy mindent megtesz neki. NEM a csaj nem a pénzünket akarja és szó sincs ilyesmiről. Ő csak megteremt egy olyan életet az apámmal, ami neki sosem adatott meg az exférje mellett (ő is elvált). Nekem igazság szerint egy szavam sem lehetne. Az apám is csak akart maga mellé egy társat... Csak közben nem vette észre, hogy én és a nagyobbik öcsém elveszítettük az anyánkat, aki hiába nem szeretett minket, akkor is az anyánk volt, aztán elvesztettük a kisöcsénket, aki anyánkkal él, a családon belüli viszályoknak hála már másfél éve viseljük a anyám felőli rokonok rosszindulatú megjegyzéseit, mert az apánkkal akartunk élni, miközben egymást is elvesztettük a folytonos veszekedéseink miatt... majd rá kellett döbbennünk, hogy az apánk már nem az az apa, aki nyáron 40 fokban bebújt 15 takaró alá, csak azért hogy az egyik kedvenc játékunkat játsszuk. Az egész nem fair. Én 11 évesen még ezeket az általunk kitalált játékokat játszottam, neki pedig hirtelen meg kellett komolyodnia és tűrnie, hogy apánk mindenért lecseszi. Ahogyan engem is. Ha többesszámban olyat merek mondani, hogy "ti" vagy hogy "nektek" (ami alatt apámat és a feleségét értem), máris le vagyok cseszve és ki vagyok oktatva, hogy nekem egy rohadt szavam nem lehet. És az egészben az a legrosszabb, hogy igaz. Az senkit nem érdekel, hogy sírva alszom el néha még most is, annyira rühellem az egészet. Senkit nem érdekel, hogy egyedül érzem magam, amikor állítólag egy nagy boldog család vagyunk (beleértve most már apám feleségének a rokonait is). Azt senki sem veszi észre, hogy elvesztettem a bizalmam az emberekben, azóta, hogy egyszer az apámmal folytatott privát beszélgetésemet az új felesége szájából hallottam vissza. Pedig megkértem rá, hogy ne mondja el. Mindössze egyetlen barátom van, akiben megbízhatnék, de benne sem tudok... Attól félek, hogy ő is hátat fordítana nekem. Volt egy fiúm egy éve, akinek a szülei szintén elváltak és bármennyire is fiatal vagyok és gyerek; én tényleg szerettem. Elmondtam neki mindent, mert azt hittem megérti, hogy mennyire szükségem van valakire, aki meghallgat és megölel és azt mondja: "minden rendben lesz és megoldódnak a balhék, nem lesz több veszekedés". Erre a srác 3 hét után dobott és még csak soha meg sem indokolta. Fél évvel később egy osztálytársam kiszedte belőle, hogy azért mert unalmas voltam... Miközben a szakítás még jobban megviselt, magam alatt voltam, nem volt életkedvem... és soha senki nem kérdezte meg, hogy mi a baj. Mert mindenki azzal volt elfoglalva, hogy elhiggye, hogy a dolgok jók. Közben apám feleségének a családjában is folyton ment a balhé a ő válásuk miatt.

Egyedül érzem magam. Nincs kire támaszkodjak. Ez néha a felszínre tör és magamban dühöngök, máskor pedig viszonylag jól érzem magam és én is próbálom elhinni, hogy minden oké. Őszintén nem is tudom, hogy miért nem tudom ezt az egészet elfogadni. Nem tehetek ellene semmit. Ha csak egy szót is elmondanék abból, ahogy érzek, akkor csak még jobban összevesznék mindenkivel.

Annyira elegem van ebből és abból is hogy nem tehetek semmit... Hogyan tudnék megbékélni ezzel a helyzettel?



Keress kérdéseket hasonló témákban: válás, szülő-gyerek, beletörődés, család, apa-lány

  jún. 11. 22:10  Privát üzenet  

A válaszok
Nagyon nehéz a helyzet nem lehetne hogy beszélj egy pszichológussal?

A válasz 82%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 76%-ban hasznos válaszokat ad.
# 1/7Időpont jún. 11. 22:22 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
Szóval az a bajod, hogy azt kepzelted, hogy a válás után apukatok csak nektek fog élni és nem tetszik, hogy van párja és boldog? Próbálj vele programokat szervezni, beszelgessetek, de azt ne várd már, hogy minden szűnjön meg létezni az életében és a világa csak körülöttetek forogjon.

A válasz 43%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 71%-ban hasznos válaszokat ad.
# 2/7Időpont jún. 11. 22:26 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
Szerintem nem jó helyen tetted fel a kérdésed. Pszichológussal kellene beszélned, ő segítene helyretenni ezeket a dolgokat. Iskolában vagy a nevelési tanácsadóban tudsz beszélni pszichológussal. Egyedül nem fog menni.

A válasz 88%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 78%-ban hasznos válaszokat ad.
# 3/7Időpont jún. 11. 22:36 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Nagyon-nagyon értelmes, okos, intelligens vagy írásod alapján, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. :-(

Pszichológust javaslom én is.

Privát beszélgetéskor mennyire sikerült kifejteni, hogy milyenek az érzéseid, milyen helyzetben érzed magad? Sajnálom, hogy a privát beszélgetés smem sikerült - mint ahogy olvasom írásodból.



A válasz 85%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 81%-ban hasznos válaszokat ad.
# 4/7Időpont jún. 12. 04:24 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Nem olvastam végig csak a feléig. Ha hiányzik anyukád miért nem beszélgetsz vele? Nem meghalt hanem csak elváltak. Hívd fel, kérj egy találkozót stb...

Beszélj apuddal, hogy érted hogy felnőtt és szüksége van társra, de neked ez gyors és nem igazán tudod kezelni.

Illetve keress fel egy pszichológust is.



A válaszíró 72%-ban hasznos válaszokat ad.
# 5/7Időpont jún. 12. 09:15 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Kedves Kérdező!


Végig olvastam a történeted az első betűtől az utolsóig és először is hagy fejezzem ki részvétemet, másodszor pedig tökéletesen megértelek téged. A szövegből teljesen átjött nekem a lelked fájdalma, az a hiány, amit senki nem tud betölteni. Tudd hogy nagyon értékes vagy, egy szeretnivaló ember!

Olvasva a történeted, az én törtenetem jutott eszembe, hiszen jó pár évvel ezelőtt én is végigmentem ezen az úton.

A fájdalom a szívedben, a család elvesztése, az óceáni érzés hiánya miatt van, olyan űrök keletkeztek benned a szüleid korai kapcsolati megromlása miatt, amit úgy érzel, senki nem tölthet be. Nem tudom hány éves vagy, de ez a helyzetet csak egyféleképpen lehet kezelni. Nagyon fontos hogy tudd, amit nem kaptál meg régen, azt ma már soha senkitől nem fogod megkapni, de a jó hír az, hogy amire vágysz, saját magadnak meg tudod adni. Bár a bizalmad és a biztonságérzeted megingott az emberekben és saját magadban is, nem szabad elhagynod magad, mert csak sodródsz az árral és a folyó végén mindig ott van a vízesés. Annak a menete hogy felálj, el kell fogadnod a helyzeted, el kell fogadnod a szüleidet és ami fontosabb, bocsáss meg nekik. Bocsáss meg anyudnak ki úgy viselkedett veled és bocsáss meg apudnak is. Amikor úgy érezted, hogy minden összeomlott apud új barátnőjével, tudd hogy nem a barátnőjére haragudtál, hanem a helyzetre, ami normális, hiszen családot szeretnél az eredetit. Ne élj hiánymotivált életet, ami azt jelenti, hogy mindenben és mindenkiben azt keresed, amit nem kaptál meg, élj inkább növekedésmotiváltat. Hidd el, nem apud komolyodott meg, hanem az idő folyamatosan telik és te is úgy nősz fel. Bár kívanod azokat a játékokat amit édesapáddal játszottatok, de rájöttél nem lehet. Anyuddal kapcsolatban hogy elvesztetted őt, annyit tehetsz, hogy engedd el őt, tedd őt magadban a megfelelő helyre, aztán lépj tovább. Ebből a helyzetből kijönni úgy lehet, hogy megtanulsz együtt élni a múlt sérelmeivel, feldolgozod a múltad, kitűzöl célokat magad elé és haladsz előre és előre megrendíthetetlenül. Bár azt mondják szabadakaratunk van, de ez csak részleges, hiszen az ember nem választhatja meg a szüleit, de arról viszont van döntésed hogy milyen életet élsz. Ha elindulsz az utadon, tudd nem lesz könnyű, de a kemény munka végeztével mindig ott van az édes gyümölcs. Hogy megbocsáss a szüleidnek, annak az a kulcsa, hogy megérted őket, megérted azt, hogy ők hogy nevelkedtek fel, hogy őket milyen sérelem érte a múltban. Ha ezt sikerül megértened, rajössz, hogy ők a lehető legjobbat adták neked, ami tőlük kitellett.

Borzasztóan sajnálom az egészet, hogy valaki segítsen neked, kellene egy jó barát egy mentál-higiénikus szakember, de pszichiátriát nem ajánlom, ahol csak felírnak nyugtatót, antidepresszánst és kész. Az csak tünetikezelés!


Sok sikert neked és sok erőt a továbbiakban



A válaszíró 68%-ban hasznos válaszokat ad.
# 6/7Időpont jún. 12. 13:38 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
szántóvető nevű felhasználó válasza:

a saját életedre kéne fókuszálnod már.leírhattad volna hogy mik a terveid a követkető 5-10 évre.mit fogsz csinálni,hol fogsz lakni stb.fókuszálj a céljaidra,kezdésnek ennyit tudok tanácsolni.

A válasz 100%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 62%-ban hasznos válaszokat ad.
# 7/7Időpont jún. 12. 14:27 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Értesítsünk róla, ha új válasz érkezik? Válasz küldése



Kapcsolódó kérdések
Akik elváltak de van saját gyerek mi a legnagyobb probléma/konfriktus a szülők között és miért?
Hogyan éltétek meg, hogy a szüleitek elváltak?
A szüleim elváltak és anyukámnak nincs kocsija ( én vele élek) és szerintetek apukám venne-e egyet neki ha megkérném?
Van itt olyan, akinek a szülei elváltak, majd hosszabb idő után (több év/évtized) újra összejöttek? Ti hogyan viszonyultatok hozzá?
Hogy fogadjam el, hogy elváltak szüleim?
Miért érzem azt, hogy szükségem van a tőlem idősebbekre, amióta elváltak a szüleim?

Kérdések a Családi kapcsolatok rovatbólKérdések az Egyéb kérdések rovatból








Minden jog fenntartva © 2019, www.gyakorikerdesek.hu | GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Kapcsolat: info (kukac) gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!