Természetes, hogy a nagyszülő (k) különbséget tesznek (különböző gyermeküktől származó) unokáik között? És mi alapján?

Egyszer mondta a nagypapám, hogy így van, szerintem ha így is gondolja, nem kellett volna kimondania.

Én vagyok az "elsőszülött" unoka, tesóm a második, utána az unokatesóink. Családi asztalnál mondta nagypapám, hogy a húgom meg én vagyunk a kedvencei, mert nagyon sok időt töltött velünk. Ami igaz, anyukám egyedülálló volt, sokat dolgozott, nagypapám nyugdíjas, és állandóan csavarogtunk, imádtam.

De egyrészt, ez magában is tarthatta volna, másrészt pedig ő tehet arról, hogy a többi unokatesómmal ezt nem tudta átélni, mert egész életében Pesten élt, ahogy mindenki a családunkból, aztán úgy döntött, hogy leköltözik az isten háta mögé.

Azért ez nagyon nagyon helyzetfüggő. Normális esetben egyáltalán nem kellene különbséget tenni egyik gyerek között sem. A szüleink a mi gyerekeinket épp ugyanúgy szeretik, mint a testvéreimét.

Ugyanakkor az én nagyszüleim a szomszédban éltek (ikerház). Az unokatesóim, tehát a másik 3 unokájuk pedig 300 km-rel odébb.

Őket is nagyon szeretik természetesen, ezt soha egy percig nem állítanám, hogy nem. Ha meglátogatják őket, akkor ők is megkapják a csokit, pénzt..ünnepekre ajándék stb. Nincs kivételezés.

Érzelmi szempontból viszont mégis csak velük nőttünk fel. Nekem ők a második szüleim. A mi részünkről sokkal nagyobb a kötődés a nagyszülők iránt, mint általában egy embernek a nagyszülője iránt. Úgy gondolom, hogy ez fordítva is megvan a részükről.. Sokkal szorosabb a nagyszülő-unoka viszony velünk, mint az unokatestvéreinkkel.

Én a mai napi hazajárok, 2-3 hetente. Mióta pedig megvannak a dédunokák, őket is viszik a tesóim 3-4 hetente. Tehát most sokat dédunokázhatnak is.

Az, hogy nem egyformán szeretik őket, természetes, az érzéseknek nem lehet parancsolni, még Mohamed próféta sem tudta egyformán szeretni a feleségeit...

De látványosan megkülönböztetni őket extrém ok nélkül (pl. ha az unoka már felnőtt és mondjuk rablógyilkos, akkor érthető, hogy nem ajnározza), amikről hallunk itt-ott, az azért szomorú. Néha még a szülők is megteszik ezt a gyermekeikkel, látványosan igazságtalanul bánva velük. A formálódó kis lény önbecsülése és igazságérzete így eléggé sérülhet, úgy gondolom. Vagy ha nem, akkor is rosszul esik neki... Jó lenne, ha elvakultság nélkül látná az ember a gyerekeket, ajándékozásnál, ilyesmiknél pedig hasonlóan bánna velük. Aztán ha van kis kedvenc, akivel picit kedvesem, na bumm, az elkerülhetetlen, de az még szerintem a kicsiknek is belefér, csak durvább ne legyen.

A választ már fentebb megkaptad.

Nálunk én vagyok a kedvenc. Úgy alakult, hogy nagymamám egészen kiskoromban több nyáron át kizárólag nevelt, plusz délutánonként foglalkozott velem, mert anyám egyáltalán nem ért rám. A testvéreimmel már alig találkozott.

Nyilvánvaló eredménye az lett, hogy kettőnk között szoros a kapcsolat, anyámmal pedig még véletlenül sincsen meg a normális kötődésem.

Ez maga persze, hogy természetes, senki nem szeret mindenkit egyformán, de valóban nem kellene látványosan kivételezni.

Nagyi, ha egyszerre vagyunk ott, ezt úgy szokta megoldani, hogy nekem jóval több pénzt ad, mint a többieknek, de azt külön-külön, hogy a srácok ne tudjanak róla, ne fájjon nekik.

Nem mintha egyébként bárki kérné tőle, de nem lehet visszautasítani :)

Szerintem, ez az unokától is függ. Mert ha az egyik unoka szeret a mama mellett ücsörögni, beszélgetni, vagy véletlenül beteges, többet kell ágyban lennie, többet kell törődni vele, az egészen más, mintha a másik unoka be van sózva, mindig csak ki akar menni, csavarogni, még este is keresni kell, hogy honnan hozzák haza.

Vagy vannak még olyan unokák is, akik úgy el vannak kényeztetve, hogy ha nem csinálhatják, amire éppen kedvük van, még neki is támadnak a mamának.

Szerintem egyáltalán nem természetes.

Sőt, szerintem undoritó és gonosz dolog.

Az unoka akkor is az unokája, ha a menye szülte vagy a lánya