Nagyszüleimmel miről tudnék beszélgetni?

Kérdezd öket a fiatal korukrol a legtöbb öreg szeret nosztalgiázni.

Kérdezd őket a fiatalkorukról, a régi időkről. Lehet, hogy ez neked mint fiatalnak unalmasnak tánhet, de gondolj bele, hogy ezek az emberek a saját bőrükön tapasztalták meg ezeket az időket, és ha ez a korosztály meghal, akkor már nem lesz élő tanú...Én legutoljára mikor a nagymamámnál voltam, akkor előszedtünk fényképeket és azokat nézegettük, elmondta hogy kik vannak a képeken, kis történeteket mesélt mellé. Most már nem fog többet, mert meghalt...A nagyszülőkkel ne olyasmiről akarj beszélgetni, mint a haverjaiddal. De beszélgess velük, legyél velük addig, amíg megteheted.

Bármiről. Milyen volt a gyerekkoruk, az iskola, a közösségi élet, miről álmodoztak/mire vágytak, milyen barátaik voltak. Meg mesélj magadról, mik történnek veled, miket láttál, milyen élmények érnek stb.

Én is mindig a "régi időkről" kérdezgettem őket, és nagyon szerettem hallgatni. Nekem érdekes volt, hogy teljesen másként éltek, mint mi ( de persze kinek mi az érdekes.)

Kérdezd meg, hogyan ismerkedtek meg, hova jártak szórakozni,milyen zenét szerettek stb.

Én arra lennék kíváncsi, hogy pl. hogyan szépítkeztek, hogyan oldottak meg ma tök triviálisnak tűnő dolgokat akkor amikor még nem volt rá külön eszköz. Pl. egyik idős néni mesélte hogy ők valami szesszel szőrtelenítették a lábukat és egy részeg vendég véletlenül megtalálta azt a szeszt és megitta. Meg az is érdekes hogy mi mindennel ijesztgették az idősebbek az akkori fiatal lányokat a szexualitással és a gyerekszüléssel kapcsolatban, pl. egy rokonom 7 gyerek után is hitte még hogy ha valaki úgy ül le este a harmatba hogy nincs rajta bugyi, az terhes lehet. Meg hogy milyen szőrszálhasogató anyósok léteztek már akkor is, nagyanyámmal azért szakított egy udvarló, mert amikor náluk volt a mama, megkínálták almával, ő meg meghámozta, mire anyósjelölt közölte a fiával hogy nem udvarolhat többet mamának mert pazarló. Szóval nem kell feltétlenül ilyen háborús meg nagy eseményes téma, a kis dolgok is tök meglepőek tudnak lenni.

Időseknél nincs olyan "túl vagyunk már" történet. Századszor új képesek ugyanolyan lelkesen elmesélni, ha megkérdezed őket. Amúgy a téma attól függ, milyenek a nagyszüleid: pl. múltról, háziállatokról, kertről, kajáról, szomszédokról lehet velük beszélni.

Dédimmel mindig a régi időkről "beszélgettünk" ő mondta én hallgattam :) Rengetegszer elmondta szóról szóra ugyan azt és soha nem untam meg. 96 évesen már azt se igazán tudta,hogy mi volt aznap,meg sokszor azt hitte az unokája vagyok (anyukám gyerekként),de élete első 30 évére még mindig profin emlékezett ,pont úgy mint amikor "fiatalabb" korába mesélte. Az egyik mamám,hát ők aztán mentek mindenfelé (7 éves voltam amikor papám meghalt) és most így 75 évesen is be van sózva a feneke :D Annyi fényképe van,hogy az hihetetlen és imádja is mutogatni és mesélni ,ha kéri az ember ha nem. A másik nagyszüleim igazi parasztok,rengeteg föld,állatok és a falu táblán túl szerintük már semmi nincs...Főleg szüleimmel mentem hozzájuk, ritkán voltam nyáron náluk (bátyám szeretett nagyon náluk lenni nyaranta,én inkább keranyáméknál voltam akik a dédivel laktak). Szóval velük olyan hű,de nagyon nem beszélgettünk,mesélt arról amikor apukám kicsi volt meg úgy minden eseményről ami a faluba történt és úgy kifújt a dolog...az ő gyerekkoráról stb nem, papám abszolút nem egy beszédes ember volt..ő 4 éve halt meg. Messzire költöztem és ritkán megyek, van amikor a gyerekkel és olyankor jó mert róluk kérdez meg picit kesereg papa miatt,de amikor úgy megyek,hogy gyereket nem viszek akkor folyamatosan sírva kesereg a papa miatt mert ő nem akar élni nélküle. Dédikből apukám apukájának az anyukáját ismertem még,hát így elmesélés nélkül tudtam,hogy honnan örökölte apukám meg papám a nagy beszélőkéjét :D Hozzá nem igazán szerettem menni,de mamáék velem küldték el a kaját neki mindig amikor ott voltam...szóval ő nem szeretett beszélgetni, ültünk a konyhába, hallgattuk az óra kattogását, ha valamit kérdeztem akkor vagy felsóhajtott vagy a fejét rázta, amikor mondtam,hogy most már megyek akkor mindig megszólalt,hogy maradjak még,hát olyan jól elvagyunk... szóval neki abszolút nem volt arra szüksége,hogy valakivel beszélgessen, neki az kellett,hogy ne egyedül üljön.