Meg lehet szeretni a nagymamaságot, ha az ember a legkevésbé se vágyik rá?

3-as, pont ezaz, "csak" játszani az rohadt sok energia.

29 vagyok, életerős nő, de a kisgyerekek 2 óra alatt az életet kiszedik belőlem. Nem is vagyok hajlandó egyre sem vigyázni ennél tovább.

A gyereket simán meg lehet szeretni, de a nagymamaságot...persze, attól függ.

Ha havonta egyszer (vagy adott esetben a távolság miatt még ritkábban) átmennek egy délutánra, csinálsz neki egy kis sütit, tutujgatod, aztán este mehet mindenki pihenni, akkor szerintem simán kibírható. Főleg, ha értelmes, normális gyerek.

Ha a közelben laknak, és napi szinten átszaladgálnak a gyerekkel, nekem kell etetni, itatni, fektetni, mesélni, játszani, odafigyelni rá, wc-re vinni, stb, mert anyuka szeretne leülni pár percre, akkor viszont már teher. Azt én sem csinálnám, ez van, lehet ezért lepontozni meg szidni, de akkor sem.

"Megfáradt, kiégett, energiavesztett vagyok,"

Itt van a kérdésed lényege. Ha nem javul az egészségi állapotod, akkor nem. Én is szeretem az unokáimat (két kislány), de sajnos nem vagyok igazi nagymama. Pont ezért, amit leírtál.

Nem járok velük sehová, idegesítenek, ha rosszalkodnak.

Ez a baromi nagy igazság! Nem mindenki alkalmas a nagymamaságra, ha belefáradt már magába az életbe is.

Egyébként mintha én írtam volna ki a kérdést. A saját két lányom tisztességgel, minden odaadással felneveltem. De most itt tartok, mint te.

Nem hinném, hogy meg lehet szeretni. A gyereket magát nyilván meg lehet, de a mamaságot nem biztos. Vagy belerázódsz, vagy nem.

Mindenesetre rosszul ne érezd magad, ha nem is fognak örülni a fiatalok, ezt erőltetni nem lehet, és végtére is a gyermek sem a te örömödre készült. Mi legalábbis nem a nagyszülők véleményére alapoztunk.