Ti hogy dolgoznatok fel azt a tenyt hogy egy csaladtagod/szeretted nemsokara megfog halni?

Te is felfogod dolgozni.

Sajnos ez az élet rendje. Ahogy idősödünk, egyre több szerettünket veszítjük el.

#6

Nagyon szomorú.

Fogadd legmélyebb együttérzésem!

Nagyon sajnálom.

Az én egyedül életben lévő nagyszülőm a nagyapám, 89 éves, és már nagyon rossz állapotban van, de szellemileg még teljesen friss. Tudjuk, hogy nincs már sok neki hátra, így igyekszünk mindent aszerint csinálni, hogy ő jól és komfortosan érezze magát. Úgy vagyunk vele, hogy most ez a legfontosabb. Például néha mindig ott akarunk lenni, sertepertélni körülötte, de ő ezt nem szereti. Így megtanultuk, hogy csak 1-2 órát töltsünk vele egy nap, és aztán elköszönünk. Hiába akarnánk mi többet maradni, neki ez már kényelmetlen, fárasztó. Így viszont többször hívjuk telefonon például.

Én arra szoktam gondolni, hogy az a jó, ha csak addig marad köztünk, amíg neki is jó, amíg még nem szenvedés az élet. Azt nem akarom, hogy szenvedjen. Sajnos vérző fekély van a gyomrában, és már nem fogják megműteni a kora miatt, így tényleg csak azt kívánom, hogy addig legyen életben, amíg nem kín már az élet. Most még nem az, de már sokszor van rosszabbul. És nem akarom, hogy szenvedjen. Én erre szoktam gondolni.

Előre nem kell feldolgozni semmit. Maradj mellette, segíts neki, beszélgess vele, és örülj minden percnek, amit csak vele tölthetsz. Amikor jobban van, meséltess - ha neki van kedve ehhez - a múltjáról, a gyerekkoráról, valamiről, ahol és amikor boldog volt és jól érezte magaát. És figyelj jól. Neked is segít később, ha már elment, és neki is.

Gyászolni akkor is ráérsz - már megbocsáss, ha tapintatlan lennék, nem annak szánom -, ha elment. Türelem és kitartás. Gondolatban melletted vagyok.