Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Nagynéném mostanában mindenbe...

Nagynéném mostanában mindenbe beleköt. Miért teszi ezt?

Figyelt kérdés

Kis korom óta sovány vagyok, akármennyit eszek, sosem tudok meghízni. Ő pedig már jó ideje ezen lovagol, hogy biztos nem eszek eleget, meg hogy milyen nádszál vagyok, nézzem csak meg a többi korombeli lányt. Ezek mind rosszul esnek. Aztán ott van a barátom, akit kibeszél a nagynéném, hogy: "A dagadt pók még mindig ugyanakkora?" Szóval semmi sem jó neki. Ő sem egy sportos alkat, 40+ évesen már felszedett jó pár kilót, még is szeret másokat kritizálni a súlyuk miatt.

Illetve általában nem igazán tartja tiszteletben az érzéseimet. Egy éve szakított velem az előző barátom, és depressziós voltam hetekig, sírhatnékom volt, és ő pedig faggatott, hogy: "Hát mi bajod van? mondjad már el!" Pedig többször is megkértem, hogy ne faggasson, csak hagyjon békén, főleg ha a sírás szélén állok, hiszen nagyon nehezen tudom visszafogni olyankor. Volt olyan is, hogy én szakítottam valakivel, és a nagynéném tudott róla, és hónapokig folyamatosan érdeklődött, hogy: "Hát mi van xy-nal?" Nem értette meg, hogy el akartam felejteni a pasast, mondtam is, hogy mekkora balf@sz a csávó. Akkor is több hónapon át felemlítette, és ugyanazon a csávón képes volt lovagolni.

Következő dolog, hogy télen vettem nagykabátot az egyik plázában, mivel az előzőt 5 évig hordtam, így már eléggé elhasználódott az anyaga. Azután pedig a nagynéném jó pár napig unalmaskodott, hogy miért nem a turkálóból vettem kabátot, vagy miért nem a kínaiba, mivel ott is nagyon szépek vannak (se a turis választék, se a kínais nem tetszett). Sőt többször ismételgette, hogy másnak milyen szép kabátja van, és a kínaiba vette, vehetnék én is olyat. Illetve csak hüledezett, hogy ő azon az áron, amit költöttem, 10 másikat vesz (kb 15ezer huf volt, de mivel 5 évig kitartott az előző, és a jelenlegit ki tudja meddig hordom, ezért úgy voltam vele, hogy nekem megéri ennyiért). Ő mindig dicsekszik, hogy mit vett a turkálóból, de soha nem voltam lekezelő, hogy "úristen a turiból veszel ruhát", inkább ő szeret beleszólni, hogy nekem hol kéne vennem.

Vagy amikor valami szépítkezési eszközt, sminket veszek, mindig elkezd csesztetni, hogy "Húúú hova ennyi smink? Már nyithatnál egy boltot!" Vagy az utóbbi időben vettem például egy parfümöt, illetve apukámtól is kaptam előre nőnapi ajándékként egyet, akkor is megszólt, hogy " Hát hova neked ennyi parfüm má'?"

Vagy vizsgaidőszakban olyan is előfordult, hogy késő estig tanultam, majd másnap később keltem fel, és mikor meglátogattam, akkor mondta, hogy keljek korábban, hova nekem ennyi alvás, milyen fáradtan nézek ki stb..

Tehát akármiről legyen szó, mindig beleaggatja a körmét valamibe, mindig talál valami dolgot, amibe beleszólhat, vagy amivel csesztethet. Nagyon sajnálom, hogy így viselkedik, hiszen egész kis korom óta rendszeresen látogatom, akár hetente többször is, hétvégén is. Nagyon jó kapcsolatunk volt, szinte bizalmasabb, mint anyukámmal. De 1-2 éve elkezdett így viselkedni, és az utóbbi félévben majdnem havonta látogatom, mert kikészít ezzel a hozzáállással( Ja és igen, ilyenkor megkérdezi, hogy hát hol vagyok én elveszve? Mint ha minden lépésemet tudnia kellene). Miért csinálja ezt?


2021. febr. 28. 02:43
 1/10 anonim ***** válasza:
75%

Nagynénid már a változókorban van. Érzi hogy már nem fiatal, és nem tudja feldolgozni ezt. Ráncosodik, hízik stb. Nem olyan szép már gondolom mint te most. És sajnos hiába van/volt jó kapcsolatotok irigy rád.

Azért szól be neked, mert féltékeny rád. Hogy neked vannak párkapcsolataid, vannak sminkjeid stb. Lehet hogy ő pl nem engedheti meg magának, mert nincs sok pénze. És látja hogy neked sok mindened van.

Ezek szerintem nem ellened irányulnak, csak sajnos rajtad vezeti le a feszültségét.

Nekem is hasonló keresztanyum. Ugyanúgy 40+ és mindig mindenbe beleszól amit csinálok, vagy amit mesélek. Pedig mi ritkán is szoktunk találkozni kb 2 havonta 1x.

Dicsérd meg időnként, ha jó a haja vagy a ruhája, hogy érezze, hogy ő is csinos. Természetes dolog az öregedés de sokan nem tudják feldolgozni.

A te dolgaidról meg szerintem ne számolj be neki olyan részletesen, nem kell mindent tudnia, hogy hány parfümöd van stb.

2021. febr. 28. 02:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
51%
Nemtom, mért csinálja, de megmondhatod neki, hogy azért nem jössz, mert nincs tekintettel az érzéseidre és bántalmaz.
2021. febr. 28. 02:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
82%
Miért csinálja: azzal kapcsolatban találgatni nem szeretnék, de egyszer őszintén, indulatmentesen kifejezheted felé: számodra mennyire fáj mindaz, amit tesz.
2021. febr. 28. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Kevesebbet kell menni
2021. febr. 28. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
53%
Én elég sok fogalmazást olvasok. Márpedig ez nem egyetemi szintű írás, ez egy max alsóbb évfolyamos középiskolás szövege.
2021. febr. 28. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
53%
Nahát, most nem a telefon a kérdés? Változtattál? A stílusod felismerheto tovabbra is. Nincs koze a nagynenednek/keresztanyadnak a tokjaidhoz, nem is kell vele mindent megosztani.
2021. febr. 28. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Hát két eset van: Vagy megpróbálod megbeszélni vele, hogy megváltozott a viselkedése veled szemben, és ez téged zavar. Ha tényleg jó a kapcsolatotok, lehet, hogy elgondolkozik rajta és változtat. Vagy minden odaszúrásra visszaszúrsz valamit. Pl: Ő: "Annyira vékony vagy! Miért nem eszel eleget?" Te:"Eszem én eleget, csak szerencsés alkat vagyok, hogy nem hízom. Remélem, soha nem leszek ilyen hájas, mint te. Miért nem fogysz le egy kicsit?" Ő:"Miért veszel 15 ezer forintos kabátot? A turkálóban is jók vannak!" Te: "Nekem ez tetszik, van rá pénzem, nem vagyok hajlandó valami vacakot megvenni, ami rögtön tönkremegy, csakhogy spóroljak pár ezer forintot. Nem vagyok akkora proli." Stb.
2021. febr. 28. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Próbáld meg kicsit figyelmen kívül hagyni a beszólásait, egyértelműen csak féltékeny rád. Az elsővel értek egyet, az okot illetően.

Látogasd továbbra is ritkábban, hátha észreveszi magát, és elfogadja, hogy már túl messzire ment, ha meg kérdezi, hogy miért nem látogatod, akkor mondj neki valami olyat, hogy kicsit sűrű az életed mostanában, nem érsz rá, vagy mondjuk nincs kedved hallgatni a gonoszkodásait.

Ha már tényleg nem bírod, szerintem mondd meg neki, hátha meg tudjátok beszélni, ha régen jó volt a kapcsolatotok biztos ezt is meg tudjátok oldani!

2021. febr. 28. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

"Miért csinálja ezt?" Nagyon egyszerű,mert rá van hagyva es ugy erzi megteheti. Sem a szüleid sem mas a családból addig nem állította le. Te meg kezdenéd meghúzni a határaidat es nem tetszik neki.

Először szokj le róla hogy mindenbe beavatod. Ha kell keményen ( nyilvan nem bunkon) .pruszkolni fog de ne szánd meg. Szüleid se semmik, gondolom minden masba is bele.gat de nem lett leállítva. Jo lenne összeszedni magatokat.

2021. febr. 28. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
honnan tudja hogy mennyi sminket veszel, meg az uj kabatod mennyibe kerul? nem kell elmondani, vagy azt mondod hogy mar nem emlekszel, vagy megmondod hogy semmi koze hozza, torodjon a maga dolgaval. es jarj at hozza kevesebbet, ha egyfolytaban nalatok / naluk vagytok egyutt, sokkal tobb a konfliktusforras
2021. márc. 1. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!