Hogyan tudnám elfogadni a barátom szüleit?

Ez az első kapcsolatom, szóval nincs sok tapasztalatom a párkapcsolatok terén. A barátommal mindketten 19 évesek vagyunk, és sajnos egyre több gond van a szüleivel. Az édesapja 14 évvel ezelőtt hunyt el, az anyukája ezután összejött a korábbi barátjával, most együtt élnek. Anyukája és "nevelőapukája" a szomszéd városban laknak, mert a férfinek ott van kertesháza, a mi városunkban pedig az anyukájának és barátomnak van lakásuk (apuka rájuk hagyta fele-fele arányban). A probléma az, hogy a barátommal úgy beszélnek, bánnak mint egy kutyával. Alapból "csúnyán" beszélnek vele, nem "kérős" hangsúlyban, hanem alapvetően "parancsoló" hangnemben szólnak már hozzá, hát még ha valamiért mérgesek, akkor még rosszabb. Szegénykém azt mondja, hogy neki ez a normális, mert ebben nőtt fel, de ahogy elmesélem hogy pl nem kéne ráripekodni azért mert nem azonnal viszi ki a szemetet hanem befejez egy cikket, így ő is érzi hogy ennek nem így kéne lennie, de ő ebben nőtt fel és már nem zavarja.

Nem törődnek vele kellőképp. A segítséget elvárják, de ők nem nyújtanak. Ez azt jelenti, hogy a barátom mindent oldjon meg egyedül. Elég rossz az anyagi helyzetük, és volt olyan hogy a barátom úgy jött ebbe a városba ahol van a lakásuk meg én, hogy nem volt pénze, de otthonról sem merte elhozni az ennivalót hogy maradjon az otthoniaknak. Itt volt 3-4 napot a barátom, és az anyja látta hogy nem hozott el ételt, tudja hogy nincs pénze, és meg se fordul a fejében hogy "gyerekem, volt mit enned? ne vigyek valamit?"

Ha itt van, akkor miért nincs otthon, mikor megy már haza, mért van itt olyan sokat.

Ha hazamegy, akkor minek van ott, miért nem csinál valamit vagy megy el valahova.

A barátom ment volna továbbtanulni rendőrnek, de a szeme nem jó, úgy volt hogy lesz műtétje és akkor mehet jövőre rendőrnek - amíg így volt, addig minden rendben volt, anyuka: nem kell aggódni, ne törődj a munkával se semmivel csak arra koncentrálj hogy a műtét jó legyen. Végül kiderült hogy a műtét nem lehetséges pár dolog miatt és pár év múlva menjen vissza. Mióta ez kiderül anyuka: mi az hogy még nincsen munkád?? Mert a barátom öröksége elfogyott (az a része ami nincs lekötve). Miért nem dolgozik, mi az hogy 2 hónap alatt még nem talált munkát - közben napi 3-4 helyre küld önéletrajzot/telefonál. Közben az anyukája korábban 3 évig volt munkanélküli, nem talált munkát, és most közmunkaprogramban van. A barátomnak az apai nagymamájától van egy kis öröksége, aminek a nagyrésze már "elúszott" mert az anyukája mindig elkért belőle x összeget havonta hogy fizessen mindent. Munkakeresésben sem segítik, az anyuka pont a rendőrségen dolgozik közmunkásként, és most hétvégén kiderült, hogy amúgy a főnök már egy ideje panaszkodik hogy több ember kell és jelentkezheten a barátom - nem jutott volna hamarabb eszébe, mikor tudja hogy nincs pénz és nem talál a gyerek munkát.

Továbbá ki lett jelentve, hogy ha a barátom elmegy tanulni (Pestre a rendészeti szakközépbe), akkor még egy éhes szájjal kevesebb lesz, mert akkor már rá nem kell semmit se fizetni. Nem azt mondom hogy utaljanak neki minden hónapban 30 ezreket, hanem hogy legalább a szándék legyen meg, hogy támogassák őt, de nincsen, ha elmegy akkor majd ő éli világát és nem kell rá többet költeni az anyukának. (Ugyan ez van jelenleg a barátom bátyjával, Szegeden tanul egyetemen és nulla támogatás a szülőktől.)

Szóval a lényeg: semmin sem jó nekik amit a barátom csinál, nem támogatják, segítik, de ők elvárják hogy a barátom adja haza a pénzt. Nekem egyszerűen fáj látni, hallani, ahogy beszélnek vele, ahogy bánnak vele. Rossz azt látni, hogy az anyukája ilyen "képmutató" (gondolok arra hogy 3 évig nem dolgozott, most a fia 2 hónapja nem talál munkát és számonkéri hogy mi az hogy eddig még nem sikerült neki), hogy még a támogatás szikrája is hiányzik. + kiderült még, hogy abban a 3 évben míg munkanélküli volt, azért nem erőlködött annyira dolgozni, mert ment a 2 gyerek (barátom és bátyja) után a családi pótlék és az árvaellátás amiből egész jól meg tudtak élni. Most is inkább nyomorog a közmunkás fizetésből és kér "kiegészítést" a gyerekeitől minthogy rendes munka után nézzen - millió munkát találtam az anyukának is mióta próbálok a barátomnak segíteni állást találni, de egyre nem ment még el jelentkezést/CV-t leadni/nem hívott fel. Egyszerűen elborzadok attól, hogy ennyire csúnyán viselkedik a barátommal, hogy nem is akarja támogatni, segíteni, de visszafele ezt elvárja.

Ezt mind csak azért írtam le, hogy hogy tudnám mindezek ellenére is elfogadni a barátom szüleit? Szeretem a barátomat tényleg, de közben nagyon fáj és dühít hogy ilyen bánásmódban részesül, épp ezért sokszor vagyok mérges a szüleire. Mit tehetnék??