Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Az unokatestvérem teljesen...

Az unokatestvérem teljesen lemásolja a külsőmet. Mit kezdhetnék vele?

Figyelt kérdés

Adott az unokatestvérem, akivel szomszédok vagyunk, így körülbelül minden nap látjuk egymást, még ha nem is beszélünk, szimplán egymásra köszönünk, de ennyi, semleges a kapcsolatunk. Mindketten 18 évesek vagyunk és lányok. Már fél évvel ezelőtt feltűnt a dolog, hogy szó szerint elkezdett a lány lemásolni. Az, hogy ugyanolyan stílusú ruhákban jártunk, nem is volt annyira feltűnő. De aztán kiszőkítettem a hajam (nagyon, szinte már fehérre). Két héttel később látom, hogy uncsitesóm, a sötétbarna haját szintén ugyanolyanra csináltatta mint az enyém. Ezzel még nem is foglalkoztam annyira, de aztán levágattam a hajam (vállig érőre), és befestettem rókavörösre... a csaj ugyanígy nézett ki 1 hónapon belül! Ugyanígy! Ha együtt megyünk valahova, mindenki tesóknak/ikreknek hisz minket. Nem tudom miért csinálja. Kérdeztem, nem egyszer, már leordítottam a fejét, hogy iszonyat kellemetlenül érzem magam, amiért a megszólalásig úgy néz ki mint én, és nagyon idegesítő, hogy akármilyen drasztikus változtatást teszek magamon, ő lefogja utánozni. Tudom, ezzel nem lehet mit kezdeni, mert azt csinál magával amit akar, és másnak nincs beleszólása. De néha sírni lenne kedvem, amikor összetévesztenek minket az emberek.


Tudom gyerekesnek hangzik ez az egész nagyon, és olyan vagyok, mint egy hisztis 10 éves, de már nagyon bánt a dolog, soha nem tapasztaltam ilyet, hogy valaki ennyire a "megszállottam" legyen, és rossz érzés hogy elkerülni sem tudom, mert a szomszédom konkrétan.


2018. aug. 30. 13:48
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%

Tényleg nagyon gyerekes. Gondolom, egyébként sem bírod nagyon. Nekem vagy egy barátnőm, akivel nem másoljuk egymást, de tök ugyanolyan az arcformánk, mindkettőnknek derékig érő sötét haja van. De mielőtt megismertük volna egymást, akkor is az volt. Minket is tesóknak néznek. Szerintem ez aranyos inkább, nem akadunk ki rajta. Egyébként meg vedd egyfajta dicséretnek, ha valami megtetszik neki rajtad és ő is kipróbálja. És természetesen unokatesódon kívül még több ezer lány van így is, akinek ugyanolyan a frizurája, mint neked :)

Azt mondjuk kipróbálhatnád, hogyha valami érdekesebb dolgot találsz ki, azt is utánozza-e. Pl. kék haj :D

2018. aug. 30. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 A kérdező kommentje:
Első, de a te barátnőd nem szándékosan másolta le a külsőd. Ha hasonlóan néznénk ki az sem izgatna, de ő konkrétan olyan mint én. Teljesen. És ha kékre festetném a hajam, ő is, mert simán kinézem belőle.
2018. aug. 30. 13:58
 3/22 anonim ***** válasza:
100%
Csináltass kamu tetoválást. :D
2018. aug. 30. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 mantis religiosa ***** válasza:
28%
Randizz/járj egy afroamerikai kosarassal, és várd a hatást! :-)
2018. aug. 30. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Ez jó: kamu tetkó arcra!!! Egyéb feltűnő helyekre, és lehetőleg színesben!!!
2018. aug. 30. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
17%
Ha csak ritkân találkoztok és nem vagytok sokat együtt, akkor szerinted a hasonlóság kinek fog feltűnni?
2018. aug. 30. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
100%
Véletlen, hogy a #4-es 73 %-os, és én, az #5-ös 73 %-os, nem vagyunk ugyanazok! :)
2018. aug. 30. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
12%
Örülj, hogy van egy fanod
2018. aug. 30. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:

Nagyon viccesek vagytok :D


De engem komolyan egyre jobban zavar már ez a viselkedés tőle.

2018. aug. 30. 14:47
 10/22 anonim ***** válasza:
13%

Fogadjunk, tudom, honnan fúj a szél...


A csaj szebb, mint te. Próbálsz kitűnni, de ő nem hagyja, mert amint olyan változtatásokat csinál, amiket azelőtt te, újra és újra rádöbbensz, hogy másodrangú vagy hozzá képest.


És a legfájóbb, hogy ezt már magadnak is bevallottad.


Mi lenne, ha normális külsőt öltenél?

2018. aug. 30. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!