Mennyire elfogadható az, ha nem bírok találkozni a beteg nagynénimmel?

Nem tudom hány éves vagy, de neked most kellene szembesülnöd azzal hogy nem csak szép dolgokból áll az élet, én is átestem hasonlón unokaként, a vizsgáim kellős közepén, egy tárgyból meg is buktam emiatt mert nem tudtam tanulni, voltam közel 80kg, a lelki nyomás miatt lefogytam 70 alá... 6 évvel a történtek után, még ma sem tudom a nagyszülőt elengedni, és bizony elsírom magamat 26 évesen, ha arra gondolok hogy pont abban az időszakban jött össze minden, a kórházba kerülés, tanulmányok befejezése, nem tudtam mindenre időt szakítani, ha épp látogatni voltam és beszéltem neki a dolgokról, mennyi vizsga van még stb, csak nézett maga elé, még csak nem is rám, azelőtt mindig a nevemen szólított, utána meg idegenként tekintett rám.

Az orvosok azt mondták csak a gyógyszer hatása amit műtét után kellett még adni, de én nem hiszek benne.

Viszont nem a rossz dolgok maradtak meg, hanem a jók.

Az én nagymamám 86 éves Alzheimeres. Otthonban lakik, néha engem se ismer meg és folyton sír, hogy meghalt az anyukája (ez volt vagy 40 éve), maga alá piszkít, nem tudja hol van stb.

Mindig mozgott, mászkált amikor tudott ment, utazott most kerekesszékes.

Nekem is borzasztó őt látogatni, sírógörcsökkel távozom, de amikor odamegyek vidám vagyok, zenét hallgattatok vele, amiket tudom,hogy szeretett, kedvenc sütijét viszem, elmesélem a hetemet neki, holott tudom,hogy azt se tudja hol van, vagy néha, hogy én ki vagyok, de örömmel hallgatja, mert nem magányos.

Igen ez borzasztó, de amikor gyerekként vigyázott rám, rengeteg szeretet és támogatást kaptam tőle, akkor is, amikor én voltam beteg, esetleg hisztis gyerek vagy kibírhatatlan kamasz. Ezek a látogatások már nem rólam vagy rólad fognak szólni, hanem róluk és arról,hogy bearanyozd azokat a napokat amelyek nekik még hátravannak. Amit tanácsolni tudok, az az,hogy ne magadat sajnáld ebben a helyzetben,hogy te mit vesztettél hanem,hogy te mit tudsz segíteni. Édesanyád egy testvért vesztett el ezáltal, neki még szörnyűbb lehet.

"és sokan is mondják azt, hogy inkább belehalnának egy agyvérzésbe, karambolba akármibe, mint hogy gondozásra szoruljanak, az már nem élet."

Na igen, a hideg kiráz, amikor azt mondják, hogy szerencsére sikerült megmenteni, csak ezután állandó gondozásra szorul. Hát én nem szeretném, ha ilyen esetben megmentenének.

Hogy a te hozzáállásod mennyire elfogadható, az nagyon függ attól, hány éves vagy!

18-20 éves kor felett illene tudomásul venned, hogy idős korunkra sokan ilyenek leszünk. Akár a te szüleid is!

De ha mondjuk 13-14 éves vagy, akkor a szüleid helyében én nem erőltetném a találkozásokat.

Egyébként némi javulás még lehetséges. El kéne fogadnod, hogy ő most már gondozásra szorul.

Valahogy túlzott reakciónak érzem, hogy még rémálmaid is voltak. Nem lehet, hogy más szorongásaid is vannak, és ez csak az utolsó csepp volt a pohárban?

Milyen a viszonyulásod a halálhoz, szeretett rokonaid esetleges halálához? Szerintem először ehhez kéne egészségesebben viszonyulnod, mert nyilvánvaló, hogy azért viselt meg ez a helyzet, mert látod, mennyivel közelebb van nagynénéd a halálhoz most, mint agyvérzése előtt.