Szerintetek tényleg jobban árt a gyermeknek a túlzott szigor, mint a normál nevelés?

Énnél tudok ennél sokkal rosszabbat is, nem csak, hogy nem ihat alkoholt...

A túlzott szigor csak árt, tapasztalat. Mégha jót is akarnak legtöbbször. De elvileg régen ez volt a módi, mégsem lett mindenkiből mentális beteg, mindenki máshogy bírja. De se a túlzott megengedés, se a túlzott szigor nem vezet jóra. Két véglet, de egyik rosszabb, mint a másik és azt mondanám, hogy a túlzott szigor rosszabb. De ez korántsem ez a kategória. Van, ahol nem hozhat négyest sem és minden napját magántanárhoz osztja be, barátaival nem mehet sehova, de még ennél is van rosszabb.

Olyanról is tudok, aki a 21 éves lányát nem engedi sehova, barátja, barátnői sosem lehettek, csak a könyvet bújhatja otthon, meg jó jegyeket hozzon az orvosi egyetemről.

Én nem támogatom ezt, de szerintem egy szülő sem tapsolja meg, hogy alkoholizáljon a gyereke, de nem őrzi ott a kezében, meg nem fújat szondát vele (vannak ilyenek am), még ihat. Most, hogy nem veszi meg a whiskeyt neki, meg takarítja a hányását. De ki fogja próbálni, max. nem tudja majd a kontrollt, ez az eredménye.

Túlzott *akármi* - normális *akármi*

Így világos?

20 éves vagyok, és így nőttem fel.

5 éves koromig nézhették Minimaxot, utána a szüleim kiköttették, mert “szerintük abból csak hülye viselkedést tanulnék”. (Az más kérdés, hogy a húgom az egész gyerekkorát végigdögölhette szintén ezen csatorna előtt, gyakran tanulás helyett.)

Amikor - igaz, jóval enyhébben, mint a kortársaim - de elkezdtem vulgárisabban beszélni, nem csak verbálisan, de volt, hogy fizikailag is bántalmaztak.

Amikor már a többi osztálytársam is az internetről keresgélt információkat tanuláshoz pl., kő keményen beszabályozták, hogy “csak 20 percet ülhetek a gép előtt, csak napi egyszer ülhetek ott”, és persze mindig könyörögnöm kellett, hogy nagy kegyesen beírják a Windows XP-s jelszót, amit rajtam kívül mindenki tudhatott a családban.

Ha “rossz”, - értsétek: 5-ösnél, matekból 4-esnél rosszabb jegyet hoztam haza, gyakran órákon keresztül ordibáltak velem, hogy nem lesz belőlem semmi, ha így folytatom, szakmunkásképzőbe fognak íratni ( közben elit gimibe jártam... khm...).

Közben vasárnaponként a templomban meg kellett játszanunk, hogy mi vagyunk a mintacsalád, aki mindig ott ül az x-edik sorban.

De ahogy kijöttünk onnan, egyből ment az ócsárlás, hogy “soha nem segítek be, még a szobámat sem vagyok képes rendben tartani”, - igenám, pont azért, mert TANULOK, és készülök az iskolára helyette, hogy utána ne ostorozzatok azért, mert “hülye” vagyok!

És igen. A szociális életem sem volt egy álom.

Bár nem volt semmi szégyenkeznivalóm, átlagnál messze jobb színvonalon éltünk, az osztályteremben én voltam a nyomigyerek.

Nyilván nem tanulás terén, abban az eminens mezőnyben voltam, viszont amikor az osztálytársaim 0-24-ben valami idióta Disney csatornás, Hannah Montana jellegű szappanoperáról, meg a legújabb tinislágerekről, pasikról tudtak beszélgetni, én semmit nem tudtam hozzászólni, és elkönyveltek egy unalmas lúzernek.

Szóval, ekkor teljesen begubóztam.

Délutánonként csak a tanulással, különórákkal foglalkozhattam.

Világosan emlékszem arra is, hogy egyszer az unokatestvéreimmel kitaláltuk, hogy előadunk egy dalt, és táncolunk, majd előadjuk a szüleinknek. Jól éreztem magam, mindig is jó voltam az ilyen akrobatikus dolgokban.

Erre anyám utána fél órán keresztül papolt arról, hogy hogy “vonaglottam” meg ráztam magam, és “látta a keresztapám szemén, hogy teljesen megbotránkozott rajtam”, holott szó sem volt erről.

Ez nagyon mélyen bennem maradt, és egyébként talán ez is hatással volt arra, hogy eleve nem érzem jól magam se esküvőn, se más helyeken, ahol önfeledten, kötetlenül táncolni kéne.

Világ életemben erősebb idomaim voltak, amiről értelemszerűen nem tehetek. Nem tudok felvenni úgy egy basic pólót sem, hogy minimálisan ne lenne kivágott.

Valahányszor új ruhát vettünk, mindig NYAKIG összevarrta, vagy hülye, ízléstelen mamis csipkéket applikált bele, amitől úgy néztem ki, mint egy kötözött sonka, és az összes kortársam rajtam röhögött, és rendszeresen kaptam “tehén” jelzőt, mert ezek az öregasszonyos megoldások méginkább felhívták a figyelmet erre.

Akkor kezdtem megvilágosodni, amikor gimibe és kollégiumba kerültem. Akkor eszméltem rá, hogy a szüleim egyáltalán nem tudták a frankót, mert a rengeteg tiltásuk miatt félszeg és életképtelen voltam, ami terveimhez, céljaimhoz nem elég.

Egy üvegfalú burokban nőttem fel, láncra verve, és nekem nagyon sok dolgom volt a lelkemmel, hogy kiheverjem ezt, és felépültek a 0-ról, de nem árulok el nagy titkot, hogy még mindig van hová fejlődnöm.

Szóval... ami biztos, én nem ilyen anya akarok lenni.

Fontos lesz számomra is, hogy a gyerekem kedves, szerethető, alázatos, értékes, de ugyanakkor nyitott legyen a világra.

Nem fogok leragadni idióta külsőségeknél, mert szerintem NEM az öltözéken, megy egyéb bullshit hülyeségeken múlik az erkölcs meg a jó ízlés fogalma.

Nyilván azt sem tartom helyénvalónak, hogy a gyerek mindenféle hülyeséget nézhet a TV-ben, ami nem az érettségi szintjének megfelelő, arra nevelik, hogy legyen élelmes, agresszív és primitív.

Igen, meg, hogy ennyire vissza van fogva, meg lesz ennek a böjtje.

Én hallottam valami egyszer ilyet valahol, hogy valakit pl a szülei visszafogtak, sehova nem engedték el, és akkor aki mesélte ezt, úgy fogalmazott, hogy "most meg a legnagyobb hippi."

Meg nemtom, szal hogy pl nagyon tiltották neki talán még kostolási szinten is az alkoholt, most meg asszem pl állandóan vedel sokat; meg nemtom. De szóval érdekes volt.

*meg am nem tom, van-e összefüggés azok között, amit írtam, de a szigorral tuti van.

Hogy most meg ilyen tökre laza, szabadszellemű egyén lett. Most éli meg/ki asszem azt a sok elfojtott szabadságvágyat, vagy ilyesmi.

Meg amúgy, ha szeretetteljes közegben van az ember, akkor adott esetben pl nem csak el kell játszania, hogy van önbizalma, mert ezt várják el tőle, és retteg, hogy mi lesz, ha nem sikerül jól eljátszania, akkor az anyja jól lecs3szi, és akkor fúú. De mondjuk tényleg, nem lenne egyszerűbb ha az a gyerek tényleg szeretetteljes közegben nőne föl, és akkor nem eljátszania kéne a határozottságot, magabiztosságot, hanem tényleg határozott lenne? Ismerek amúgy ilyen embert, retteg az anyjától. És próbál határozottnak lenni, de gyerekkorában meg pl vagy letojta és teljesen magára hagyta, elhanyagolta az anyja, vagy éppen üvöltözött vele. És tuti, hogy retteg tőle. Néha még egyébként dadog is szegényke:S:S Tök jólelkű ember egyébként, az anyuka meg egy hárpia. Apuka meg egyébként nekem jófejnek tűnik, de állítólag volt olyan, hogy mégegyszer meg akarta íratni a gyerekkel az angolházit, mert azt hitte, hogy google-fordítóval fordította a szöveget, ami föl volt adva; pedig nem , ő fejből csinálta, és a legjobb angol tudása szerint. És nagyon be volt szabályozva; hogy vagy játszik a 8 évvel fiatalabb kisöccsével, vagy pedig tanul. Tizenévesen ebből állhatott az élete. Vagy melózik = a tananyagokkal vacakol, vagy pedig bébicsőszködik, az anyuka meg közben elmegy traccspartizni valahova, hogy addig se kelljen a családjával foglalkoznia. Apuka dolgozott/zik amúgy rendesen.