Mit tegyek hogy észrevegye nem vagyok már gyerek és nem vagyok gyerekes "gondolkodású"?

Szüleim külön élnek négy éves korom óta,anyával nőttem fel.Ő elment a pasijához Németországba költözött.Nem volt más választásom,segítséget kértem apától...

Nagyon ritkán találkoztunk kisoromban, szóval alig ismerjük egymást...

Most költözünk egy albérletbe,mert ő külön megy az élettársától én meg egyedül éltem.Szeretném megismerni jobban mint apámat stb.25 éves vagyok,én fordítóként dolgozom (otthonról) mellette most kezdek Pszichológia szakon az ELTE egyetemen...

Azt mondja rólam hogy gyerekesen gondolkodom, mert neki van 25-28 éves beosztottja és barátnője van (bocsánat hogy szingli vagyok),esküvő volt és saját lakásra hajtanak...Ma azt mondta nem látja az akarást bennem...Akkor nem is jelentkeztem volna egyetemre ha nem akarnék előre jutni.Persze idővel saját lakás stb,de a jelenlegi fizetésből ez nem megy. Azzal jött hogy látni akarja a bankszámlakivonatot hogy mennyi fizetést is kapok meg ilyen dolgokkal...Nagyon rosszul esik és fáj hogy nem veszi észre hogy nem az 4 éves kislány vagyok aki anno ott maradt az anyjával (így határozott a bíróság),szeretném ha észrevenné hogy 25 éves,felnőtt vagyok,dolgozom,mellette most majd tanulok.Se akárhányszor egy légtérben vagyunk még beszélgetni sem tudunk nagyon sajnos,egyszerűen csak csendben ülünk. Próbáltam többször felhozni témát, de pár szó után annyi az egésznek...Ma is miután (haza dobott engem kocsival) találkoztunk és takarítottuk a lakást ahova beköltözünk,az úton ez volt a téma a végén hogy én gyerekesen gondolkodom és hogy a beosztottjai így meg úgy...Nekem ez nagyon fáj,próbálok megfelelni neki,de már nem tudom mit tegyek hogy "megfelelő" lánya legyek amit elvár...Miután feljöttem a lakásba elkezdtem sírni megint...Egyszerűen tanácstalan vagyok...