Sosem fogok tudni igazán megbocsájtani anyának? Ez normális dolog?

Anyám régen sokat bántott. Teljesen indokolatlan helyzetekben is ütött, vert. Olyanokra kell gondolni, hogy pl. a templomban ha nem énekeltem elég hangosan, akkor megszorította a kezemet úgy, hogy a körmeit bele nyomta.. igen, ezt a templomban. Vagy pl. féltem kis koromban a kutyáktól. Egyszer az egyik rokonhoz amikor mentünk, megijedtem nagyon a kutyától aki jött felém, és inkább kinyitottam a kaput, amin kifutott a kutya. Egy ideig nem is jött vissza. Mondta a rokon is, hogy nem baj, visszajön 1-2 óra múlva. Erre anyám úgy elvert később, hogy lila foltok voltak a fenekemen.

Tehát itt abszolút nem a nevelő jellegel adott pofonra kell gondolni. Kapva kapott minden mondvacsinált alkalmon, amikor üthetett.

Amikor iskolás lettem, mondani sem kell, hogy konkrétan mindenért jött a pofon, nevelő célzattal.

De ezeken kívül sok eset van amikor nem is igazán tudhatok. A napokban mesélte a papám, hogy volt olyan is, amikor még ő dolgozott, akkor a mama telefonált neki be, hogy jöjjön haza, mert ver engem az anyám (ekkor kicsi voltam nagyon, a papáéknál voltunk épp).

Ahogy teltek az évek ez végülis abbamaradt, utoljára 7-8 éve üthetett meg, de én egyszerűen nem tudom ezeket neki elfelejteni. Ez normális dolog? Sokszor jutnak szembe ezek a dolgok, ilyenkor nagyon dühös tudok lenni rá. Sokszor azon gondolkozok, hogy bárcsak most ütne meg, most már meg tudnám védeni magam, és szana szét törném a kezét.

Egy olyan düh, és harag van bennem, ami nem csillapodik, pedig ezek a dolgok már nem mostanában történtek.