Hogyan beszéljen az ember a szüleivel, ha megfelelési kényszert vált ki belőle?

Ha ez vagy ilyen jellegű érzés csak a szüleiddel kapcsolatban lép fel, akkor ez túrhető félmegoldás, amivel megkíméled magadat, de

1. Nem oldod meg a problémát,

2. Az érzés indoka esetleg csak a te fejedben van, és így megfosztod a szüleidet magadtól érdemtelenül.

3. Esetleg ez a kényszer vagy egyéb alárendelődés másokkal kapcsolatban is jelen van benned,

és ahelyett, hogy a határaid kijelölése-megvédése révén megtanulnád negvédeni magadat otthon, hogy aztán ez máshol is jó legyen, elmulasztod a négy fal közti, munkatársak, barátok által nem látott tanulást.

Ez egy 5-8 éves gyereknél nagyjából rednben van, nálad gáz. Miért akarsz betegesen megfelelni nekik? Nyílván azért, mert soha a büdös életben nem fogadtak el téged önálló, gondolkodó, érző emberi lényként.

Erre egy pszicholgus szakember a jó megoldás - mármint a változásra. Az nem megoldás, hogy nem beszélsz velük, mert a szüleiddel való viszonyodat előbb-utóbb kivetíted másokra is (azaz betegesen pedálozol egy kapcsolatban a másik teljes figyelméért és elfogadásásáért, illetve egy munkahelyen te leszel a munka hőse, aki inaszakadtával is 200%-os teljesítményéért hajt, és soha nem tudja, hogy ez elég-e már).

Ideális balek leszel, de nagyon boldogtalan ember.

#6-nak igaza van, annyi kiegészítés mellett, hogy egy kellően akaratos ember így válhat a karrierjében szárnyaló munkaholista emberré, aki esetleg tapossa, leugatja a beosztottait, de apjának, saját párjának rettegó ölebe.

Én is a pszichoterápiát (pszichológus) javaslom, mert a laikus-empatikus barátnál célravezetőbben segít eligazodni.

Nem a terápia helyett, hanem az elkezdéséig javaslom, hogy csináld ezt:

1. Listázd, ami történt veled vagy tervezel tenni ÉS a szüleidnek el akarod mondani.

2. Vizsgáld meg ezen dolgokat, hogy miért döntöttél/tervezel úgy dönteni/cselekedni ahogyan 1. a te szempontodból, 2. másokéból és főleg(!) 3. abból, ahogyan te látod vagy érzed, hogy a szüleid úgy nézik a dolgaidat.

3. Az 2. pontbeli észrevételeket listázd papíron vagy fejben és írd le, hogy ennek ellenére is így cselekedsz/tél, mert ez meg az meg amaz.

4. Amikor a szüleiddel beszélsz, és esetleg(!) előfordulnak ezek a listázott észrevételek, akkor a korábban megfogalmazott indokok és érzelmek (az is nagyon fontos indok) említésével állj ki a döntésed mellett (tkp. saját magad mellett). Ha újabb "fegyverük" kerül elő, amire nem készültél vagy elfelejtetted az érvedet vagy belefáradtál a dologba, akkor mondd azt, hogy köszönöd az észrevételt és megvizsgálod (legközelebb). Főleg ne bólogass, hogy úgy tényleg jobb! Ilyent, ha csak lehet, ne mondj! Ezzel kijelölöd a határaidat, és elkezdesz golyókat növeszteni (akkor is, ha lány vagy).

Na, talán eddig van a könnyebb rész. Innen a neheze jön.

5. Amikor odaérsz a vitatott elemhez (nadrágvásárlás, szobafesték, nyaralás stb.), akkor mielőtt cselekszel, gondoldd végig amit mondtak neked, és állj ellen a belső hangoknak. Ne azért dönts úgy ahogyan, mert úgy érzed, akkor X boldogabb lesz, vagy Y-nak úgy tetszel jobban vagy mert úgymond "jobb" ember leszel a szemükben, hanem mert TE jobban érzed magadat úgy döntve.

Érthető ez?

Ja. És persze nehézkes, amíg a határaid védelme be nem épül az énedbe, mint bármely egészséges embernek. Én is járok terápiára, és fogom a fejemet, hogy ezt is vegyem figyelembe? Igen. És azt is? Igen. Jajj!

Ha valaki azt mondja, hogy az Élet egyszerű, ne higyj neki. Az hazudik vagy fingja sincs arról, mit csinál, csak nincs vele baja. Eddig. A mázlist disznaja.