Hogy bocsájtsak meg neki/felejtsem el?

Egyik szülőmtől egész életemben azt hallgattam, hogy milyen kudarc, szégyen, csalódottság neki az, hogy milyen lettem, mert ő másképp képzelte el, hogy én milyen leszek.

Alapjában véve szeretett, de sokszor olyan beszólásai voltak, hogy rendesen megalázó volt.

Szégyellte, hogy nem vittem annyira mint a barátainak a gyerekei, ezért kitalált történeteket mondott rólam ha kerdeztek felőlem. (Pl most megyek egyetemre ilyen olyan szakra stb) pedig sosem akartam érettségi után felsőoktatásban részt venni, szakmát tanultam és dolgozni mentem.

Nem lettem sem drogos sem gazember stb.

Meg is napi szinten kaptam a kritikákat külsőmre és belsőmre is egyaránt. (Pl úgy áll a hajad mikor felkelsz mint egy utolsó alkoholistának, melletted soha nem fog megmaradni senki ilyen belsővel.)

Gyerekként és kamaszkent sem voltam rossz vagy lázadó gyerek.

Idő közben ez a szülő elhunyt (évekkel ezelőtt), de a mai napig nem érzem hiányát. Sőt nem, hogy szeretettel, de Csak haraggal tudok rá vissza emlékezni. Mint ha megrekedtem volna a régi sérelmeknél. Nem akarok egész életemben ezen lovagolni, de nincs nap az évek elteltével, hogy ne jutna eszembe.

Másrészt nem akarok egy olyan ember iránt ilyen negatív érzelmeket táplálni, (pláne, hogy meghalt) aki tisztességesen felnevelt.

Így, hogy közeleg a halottak napja csak ez jár a fejemben.

Van itt köztetek aki hasonló helyzetben van/volt? Hogy sikerült ezen túllépni?

Válaszokat előre is köszönöm, helyesírás miatt bocsi.