Jogosan van kiakadva rám édesanyám?

Rendben, hogyan kellene fogalmaznom akkor? A "megmagyaráztam, mi történt" jobban hangzik?

Egyébként jeleztem anyámnak, hogy szándékomban áll megváltoztatni az általa kialakított szituációt, mert én szerettem volna, és továbbra is szeretnék segíteni. Ő úgy érzi, cserben hagytam, én pedig úgy, hogy nem tartja tiszteletben a döntésemet, és úgy kezel, mint olyasvalakit, aki nem képes kézben tartani a saját életét. Néhányan úgy gondoljátok, hogy az ő belátása szerint kellene cselekednem/intéznem a dolgaimat 21 éves létemre, noha nem ugyanazt találjuk jónak? Nem segíthetek annak, akinek ő nem akarja, hogy segítsek? Csak mert némelyik válaszból ez jön le.

"ez nem volt egy kicsit több?"

Nem pontosan értem a kérdést, mire szeretnél kilyukadni ezzel?

Látni látom, vagy legalábbis látni vélem, mi motiválta arra, hogy ne mondjon igazat, de attól, hogy valami jóindulatból fakad (nagyrészt), még nem lesz helyes is kapásból, látnia kell az embernek, hogy hol ér véget a hatásköre. Na mindegy, valószínűleg az lesz, amit javasoltatok, megpróbálom békésen, kedvesen, higgadtan tisztázni vele az egészet, nem tudom, mikor lesz kapható rá.

Igen, azt említette is, hogy húztam miatta a számat, csak azt hittem, sikerült egyértelművé tennem utána, hogy ezzel a "majd én teszek ígéretet a te nevedben" elvvel van a bajom, nem kéne, hogy bárki bátorságot vegyen hozzá. Nem ahhoz van köze, hogy a valóságban sok időm van-e rá, hanem ahhoz, hogy a másik fél nem tudhatja, hogy van-e elegendő, mégis rám bíz valamit, mintha az én igényeim számítanának a legkevésbé a sztoriban. Pont azért csodálkozom azon, hogy édesanyám ezt csinálta, mert mindezt kifejtettem neki korábban.

Nem feltétlenül akarom a "győzelmet", ami ezt az esetet illeti, viszont azt igen, hogy a későbbiekben ne történhessen ehhez hasonló. Valamiért úgy érzem, fog. De ez már a jövő zenéje lesz.