Én/mi vagyunk a rossz emberek?

Az egész kb. 21 éve kezdődött. Mikor is a szüleim megismerkedtek. Apám ekkor erősen alkoholista volt. (Többször is bántalmazta édesanyámat). Miután elköltözünk egy kis időre vissza kellet mennünk hozzá, mivel anyám képtelen volt eltartani minket. Ezt egy pár év nyugodtabb időszak követte (apám eléggé agresszív természetű, meg józanul is). Ez után meg 2x játszottuk el az elmegyünk, majd visszajövünk játékot (csak ekkora már képbe jött az öcsém is, aki ekkor igazán apás volt meg). A legutóbbit ilyen 4 éve volt. Az elmúlt fél évben egyre rosszabb lett a helyzet. Konkrétan azt mondta, hogy amint öcsém betölti a 18-at mehetünk amerre látunk (mert ő nem fog tartás díjat fizetni). De igazán a karácsonyi szabadság tett be. Elkezdett újra inni (kb. 10 doboz sört ivott neg egy nap alatt) Mindenkivel kötekedett, elhordott minkett mindennek. Szilveszter este pedig elkezdte bezsákolni anyám ruháit, mert elment a barátnőivel szilveszterezni (mondván, hogy biztos megcsalja). Miközben végig minket hívogatott öcsémmel. Mi nem vettük fel a telefont. Amire SMSekkel kezdett el minket bombázni, hogy egy 50+os ember bármikor infarktust kaphatok, és mivel nem vettük fel a telefont, mi nem vagyunk a családja. Másnap pedig mintha misem történt volna, abbahagyta az ivást.

A lényeg, hogy a két ünnep közt eldöntöttük, hogy elköltözünk tőle. És hiába történt meg ennyi minden, mégis úgy érzem, mintha mi lennénk a rosszak majd, akik egyedül hadják őt.