Más szülőnél is volt olyan, hogy egy idő után a gyerek kezdett otthon teher lenni?

És a szépen megfogalmazott kérdés mögött nincs ott a legfontosabb információ:

HÁNY ÉVES VAGY????????????????

Nem mindegy, hogy 19 vagy 39.

Úgy 25 év fölött már eléggé zavaró tud lenni a gyerek, mert ha gyerekként viselkedik, akkor eléggé la van maradva a lelki fejlödéssel, ha meg felnöttként, akkor elöre garantált a gyakori súrlódás a szülök meg a gyerek közt - megjegyzem, teljesen érthetö módon.

Másrészt meg a legtöbb szülö nem tudja elfogadni, hogy a gyereke felnött lesz és továbbra is kisgyerekként kezelni, ami szintén nem jó.

Emellett, ha a gyerek már elköltözött egy ideje, a szülök kialakítják az új életrendet, a mindennapjaik úgy lesznek berendezve, hogy ketten vannak, ehhez igazodik a napirendjük meg a szokásaik is.

Ilyen esetben a gyerek már inkább vendég, azaz valamennyire megzavarja a szülök életét.

Szóval szerintem tényleg elvárható, hogy a felnött gyerek ne a szülök nyakán éljen és érthetö, ha a szülök a saját lakásuban úgy akarnak élni, ahogy nekik megfelelö.

Ok, ez különleges helyzet.

Ülj le a szüleiddel és beszéljétek meg, hogy neked szükséged van valamennyire magánéletre meg kapcsolatokra, emellett már nem vagy kisgyerek.

Kérdezz rá, mi az, ami tényleg fontos nekik - pl. ne legyen ottalvós vendég, föleg lakásban igen zavaró lehet egy idegen, ha valaki van nálad, az a te szobádban legyen, és ne csapjatok zajt, stb. - meg mi az, amit te feltétlen szeretnél.

Ha meg tudtok valamiben egyezni, akkor legalább is jóval kevesebb konfliktus lesz.

Normális családban (pl. amiben én felnőttem) ez úgy zajlik, hogy amíg a gyerek tanul, addig semmiképp se teher. Természetesen a gyerek nem azt csinálja, hogy ötfélébe belekezd és 30 évesen is egyetemre jár.

Iskolái elvégzése után dolgozni kezd, és nem aranyifjú életet él, hanem spórol lakásra. Tulajdonképpen félrerakja azt az összeget, amit albérletre, annak rezsijére, és a napi élelmezésére költene. Vannak családok, ahol ilyenkor a gyerek belead a rezsibe, étkezésbe. Ez korrekt, de az is, ha megbeszélik, hogy a szülő ezzel is segíti a gyerekét. Nyilván ahol épp, hogy kijönnek a szülők a fizetésükből, ott logikus, hogy a költségekbe a fiatalnak be kell szállnia. Ezt nem veheti rossz néven.

Mivel így is kb. százéves korára lenne saját lakása, a szülők lehetőségeikhez mérten segítenek az önálló lakáshoz jutásban. Segítenek spórolt pénzzel, de segítség az is, ha gyerekük hitelfelvételénél kezességet vállalnak. Természetesen előfordulhat, hogy a szülők nem tudnak segíteni, pláne készpénzzel. Ha kap valamit a fiatal a szüleitől, annak örülni kell és meg kell köszönni, de elvárni e téren semmit nem lehet. Ilyenkor sem az a megoldás, hogy hosszú távon a szüleinél reked a fiatal, hanem pl. külföldi munka vagy egyéb olyan lehetőség, amivel belátható időn belül legalább az önerő összejön egy szerény lakásra.

Ha nekem fiatalként, immár dolgozva, eszem ágában sem lett volna lakásra spórolni, akkor elég hamar teher lettem volna otthon a szüleim nyakán. És ez teljesen érthető is. Úgy, hogy látták rajtam az igyekezetet, így nem voltam teher abban a 2-3 évben, amikor már dolgoztam, inkább szüleim is segíteni igyekeztek. Ezért sem akarták, hogy otthon a költségekbe beszálljak: azt mondták, ők ezzel (is) tudnak engem segíteni a spórolásban.

Megj.: Nálunk olyan nem volt, hogy ne hívhattam volna fel barátot vagy partnert, de nem nagyon volt meg a lehetőség, hogy magunkban legyünk (testvéremmel voltunk egy szobában). Emiatt tehát ritkán hívtam fel barátot, inkább közös programot csináltunk, a belvárosban találkoztunk.

Lehet, hogy én vagyok a kivétel.

Eléggé visszafogottan élek, van 2 barátnőm évtizedek óta, velük jövök össze és 3-4 havonta csinálunk közös programokat, egyébként nem vagyok társasági ember, mert egy idő után mindenki egy kicsit sok.

A lényeg, hogy a gyerekem az egyetlen (a férjemen kívül), akivel egy légtérben tudok élni (volt benne részem 27 évig) és soha nem zavar/na.

A mai napig ő is úgy tartja, hogy hazajön, pedig saját lakása van. Volt, hogy magánéleti problémák miatt hónapokig volt itthon és nekünk az apjával ez még ajándék is volt. Soha-soha nem zavar.