Apák miért féltékenyek lányuk barátjára?

Sokan ezt rettentően jópofa dolognak tartják, pólók és mémek hirdetik ezt a sztereotípiát. Felszínesen még micsoda védelmező, féltő dolognak tűnhet, holott az egyik legprimitívebb freudi ösztön bújik meg mögötte jóadag önbizalom, bizalom és egyéb hiányokkal.

Ha én egy olyan apa vagyok, aki férfiként is rendben van magával, nincsenek komplexusaim, akkor eszembe nem jut ezt a punciszagtól bevadult őskanhím ösztönként freudi megnyilvánulások közepette riválist látni egy lányomkorabeli sráccal.

Aztán, ha rendben vagyok, ha bízom a saját nevelési módszereimben, akkor eszembe nem jut nem bízni a saját lányomban. Higgyetek el, az ilyen ellenséges, cirkuszoló apák a saját alkalmatlanságukat hirdetik ezzel a fszkalap viselkedéssel. Nem hiszik el tudat alatt, hogy életképes leányt neveltek, nem nézik ki a leányból, hogy helyén az esze és jól tud választani, vagy önmagát meg tudja védeni.

Minden ilyen ösztönhím faternak magába kellene néznie és elgondolkodnia, hogyha a leány az ő gyermeke, ő nevelése, akkor "ki hogy él ugy ítel?", mennyire gáz nem kinézni az utódomból, hogy helyén az esze....

Ugyanazért, amiért az anyák lek_urvázzák a kicsi fiacskájuk barátnőjét és mindent megtesznek, hogy elmarják tőle. Ez valahogy nem beteges és ízléstelen?

Mintha a kicsi fiacskát kéne megvédeni a rivális nősténytől, igaz?

Esetleg nem némi okkal teszi?

Pl. a pasi egy tanulatlan tuskó, munkakerülő, apja lehetne, stb.

Mert tök beteges a kötődésük, meg uralkodás, irányítás mániások.

Csak úgy mint sok hasonló betegesen kötődő, uralkodó és irányítás mániás anya.

Undorító mindkettő.