Mit tudnék ennek tenni?

Figyelt kérdés

19 éves vagyok, idén végeztem a középiskolával. Most nyáron dolgozok és gyűjtök magamra (többek között ruhákra, telefonra és laptopra), emellett még egy elég tetemes pénz fog megmaradni. Nos anyukámmal élünk ketten és amióta az eszemet tudtam nagyon "szeretné beosztani a pénzem" (magyarul megfogja és elveszi a pénzem) Kicsi koromban is elszedte a pénzem és attól félek, hogy a mostani pénzem is "beosztja". Szeretnék tovább tanulni, amelyet már intézek (Villanyszerelőnek szeretbék tanulni és emellé elég jó ösztöndíj is társul), amit szintúgy "beoszt". Ha meg nem adnék pénzt, akkor anyám válasza az, hogy "el lehet takarodni" és az, hogy "amíg az én kenyeremet eszed, addig én mondom meg mit csinálsz" Egyik testvérem azt mondta, hogy költözzek el és magamról gondoskodjak, hiszen már felnőtt vagyok, ugyanakkor félek, hogy anyámmal rosszba leszek meg

félek a nagyvilágba még belevágni. A másik testvérem azt mondta, hogy mondjam meg anyámnak, hogy ez az én pénzem és ha nem tetszik, hogy én gazdálkodjak felette, amelyet én keresek, akkor elköltözök. Ki mit tenne a helyemben? Valaki élt már át ilyet?



2020. jún. 15. 23:39
 1/9 Savlekotő ***** válasza:
64%
Én eltakarodnék,ennél munkás szállás is jobb,egy forintot ne adj azon felül ami a kiadásaidra megy,ma a nők,apából gyerekből élnének munka helyett..
2020. jún. 15. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
93%

Költözz el, társakkal albérletbe. Egy szobát ki tudsz fizetni és nincs többé lopkodás. Ha azt várod, hogy mikor nem fogsz félni, az nem jön el soha. Egyszer szembe kell menni vele és megharcolni az önállóságért. Másképp senkinek sem hullik az ölébe. Tegyél érte! Anyáddal így is rosszban vagy, nem tűnt fel?


Én elmentem 18 évesen. Látogattam a szüleimet (de ők nem viselkedtek így). De akkor pláne elmentem volna, ha ilyenek.

2020. jún. 15. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha még nem mondtad el neki, hogy mennyit keresel, mondj sokkal kevesebbet. És amit meg keresel, azt "költsd el" ruhákra. Egy póló ára lehet bármennyi, gondolom hogy nem fog menni a Bershkába megnézni a ruha árát...

Szerintem ez egy olyan helyzet, hogy nem lesz megértő veled, mert már eddig is az lett volna akkor.

Az elköltözéshez meg annyit mondanék, hogyha haverokkal összebeszélsz, egy fiú albérlet nagyon állat tud lenni ;) És olcsóbb mintha anyád elvenné a pénzed :D

Belegondolok, hogy 19 évesen ezt csinálja valakinek az anyja...te jó ég xd

Kitartást tesó!

24F

2020. jún. 16. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Laptop meg bármi ami nem létszükséglet függeszd fel.

Költözz el és tanulj ki egy szakmát, közben ha tudsz dolgozz valamit.


Ne oszd meg helyzeted senkivel, akivel nem vagy vérben xarban jó barát. Bizonyos kényszert vállalj ha tudsz, de ne menj úgy kényszerbe bele, hogy az kényszert szüljön.


Jól gondold meg hogy mi legyen hogy legyen, ő beteg, bármit el tud követni. Ha lelépsz onnan, ne gondolj vissza úton. Olyan helyet keress, ahol megengedik hogy bejelentsd magad. Szükség esetén és megfelelő anyagiak jelenléte mellet postafiok, ha más nincs. Haver tesa akárkinél ovatosan kérj szivesseget.


Ha segítségre is szorulsz, válogasd meg kitől merre fogadod el az, rossz embernek ne tartozz, meg olyannak se, aki 3x számlázz neked.

2020. jún. 16. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Hallgass a tesódra. Hozzá nem tudnál becuccolni egy kisidőre?
2020. jún. 16. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim válasza:
100%
Egyetértek,költözz el.Keress olyan albérletet,ahol szobát bérelsz,mégse vagy egyedül de ezt így ne folytasd különben egyre rosszabb lesz.
2020. jún. 23. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:

Kedves Első (Sávkekötő) hozzászoló:

Miért általánosítod a nőket? Nem hinném, hogy minden nő apákból meg gyerekből szeretne élni.

2020. júl. 7. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Költöznék, anyáddal így is úgyis konfliktusod lesz...mivel vérszívó típus.
2020. júl. 7. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Költözz el, mert ha már diákként is elveszi a pénzed, lehet hogy később már nem is fogsz tudni elköltözni, annyira megkopasztana pénzügyileg.

A nagyvilág csak annak félnivaló, aki nem akar dolgozni.

Én 18 évesen még suli mellett költöztem albérletbe, diákmunkáztam mellette.

Hidd el, ez a legjobb amit tehetsz, és sosem fogod megbánni.

2020. júl. 8. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!