Hogy lehet egy narcisztikus anyával együtt élni?

A pszichiáterem szerint generalizált szorongás(1,5 év terápia), a gyerekvállalás csoportban meg odavannak a szerintem nem ideális módszerekért, mert "kell hogy legyen következménye a tetteinek" és "megismerhesse mit vált ki másokból".

Jelenleg csak 6 éves, dönthet két zokni vagy két bögre közt(amiket én választottam), de nem mondhatja meg, hogy melyik táborba megy, mit vesz fel, mosakszik e, mennyit játszik tableten, mennyit néz mesét, mikor megyünk át a barátaihoz, mikor és mit eszik, mikor játsszak vele, mikor megyünk uszodába. Ezek nagyon sokáig így lesznek, csak kicsit változnak, és nem is áll szándékomban változtatni rajta.

A gyerekem auti és adhds(gyermekpszichiáter szerint, szerintem nem), a szabadidőm 80%a nevelési tippekre, fejlesztésekre, fejlődésre, megerősítéskeresésre megy el, mert egyedül vagyok vele, csak a nemnormális anyám és egy két gyermektelen barátnőm van. A terápiát sokat nem segített, csak voltak jópofa beszélgetéseink, majd valamikor megyek megint, csak máshoz.

A nárcisztikus jelzőt annyian dobálják, hogy felháborító, pedig alapvetően nagyon kevés ilyen ember van, és ha találkozol vele, fel sem tűnne.

Anyukád talán inkább bipoláris, de lehet, hogy szimplán csak kicsit több rossz tulajdonsága van, és semmilyen személyiségzavara nincs, csak szimplán meg akarta bosszulni, ahogy bántál vele, de ő maga fizikailag képtelen(gyenge) volt hozzá. Ami persze nem szép, de önmagában nem súlyos személyiségzavar, csak rossz döntések, nem támogató közeg, kevés elismerés, de ha legtöbbször jó volt, volt benne egy hatalmas adag jószándék, szeretet is. Én inkább bipolárist, de még inkább semmit sem mondanék azok alapján, amiket leírtál..

A 10-es Válaszolónak:

A gyerekeknek nincsen kiforrott személyiségük. Az esetek túlnyomó részében a környezetüket képezik le. Nincs olyan, hogy az óvodás korú gyereked már most amiatt manipulatív, mert “ilyen a személyisége”. Inkább átveszi az instabil, kontrollmániás viselkedésedet és “élesben” pontosan úgy viselkedik másokkal, ahogyan Te tennéd - tudattalanul, mivel hamis, hibás benyomásokat kap arról, hogy hogyan is kellene valójában viselkednie. Nagy gondok lehetnek Nálatok is, aminek pont a gyerek viselkedése a tünete. A probléma (egyik) forrása azonban pont a Te hozzáállásod.

Egy terapeutánál voltam másfél évig, azért nem megyek hozzá el többet, mert azt mondta”engedje el, nem tudná ezt végre elengedni?(hogy nem lesz soha jó kapcsolatom az anyámmal” meg azért sem, mert másfélmillió forintba kerül ennyi ideig járni.

Fejlesztő táborba kell mennie, mert a viselkedése miatt nem fogadják semmilyen más táborban és nem akarom, hogy kirekesszèk, kizárják, mint oviban. Nem dönthet arról, mikor játszik velem, mert én is emberi lény vagyok, van egy rakás dolgom, nem mindig van kedvem, van hogy enni kell, altatni és ahhoz is hozzá kell szoknia, hogy vegye figyelembe a másik érzéseit.

Tudom, hogy haragszik rám sokszor, pont azért mert nem fogja fel mit teszek, ezért magyarázok is egy sort, de biztos vagyok benne, hogy nem utál, csak dühből mondja, mert ezt könnyű, mert elég darabos a szókincse.

Ez a legfrissebb nevelési módszer, az összes gyermekpszichológus és pszichiáter támogatja, mert egyébként “ennyi” szabadsága sem lehetne egy kisgyereknek, ugyanis NEM KÉPES döntést hozni a saját életéről, attól gyerek. Teljesen képben vagyok a szóbeli bántalmazással, egyiket sem teszem, erről is egy csomót olvastam, olvasok. Nagyon ritkán felemelem a hangom, de akkor is figyelek, mit kiabálok, semmi sértőt, amíg másoknál a ronda a rajzod, hülye vagy, rossz vagy mindennapos, én a rosszul viselkedsz, ezt nem szabad, helyette, fejezd be, tedd le a kezedet használom montessori és waldorfos módszerekkel egyaránt, amik szimpik igyekszem beilleszteni. A zsarolást írtam, hogy szerintem ez az, de mindenki más azt mondja ez normális, mert következményei lesznek a viselkedésének(ez is nevelési módszer, nem a legjobb, de a leginkább hatásos a rosszakhoz képest)Nagyon büszke vagyok arra, ahogy bánok vele(ezért teszem a legtöbbet)és folyamatosan igyekszem kiválogatni, mit mondok, mit teszek, de rohadtul nem hatnak.

Most minden időt itt töltök, iskolakezdés lesz hamarosan, nekem már szeptemberben házalnom kell vele, hogy felvegyék, listában szedem 14 szempont alapján a sulikat, amiből van vagy 60, olvasom hozzá a megjegyzéseket, tapasztalatokat fórumokon, keresek vészforgatókönyvet, ha ez iskolaelőkészítő nem jönne be, mi van helyette, hogyan tudom levetetni a kódot, a nyáron hol tud úszni járni egyéniben csak heti egyszer, ahol fogadnák, neten szólítok le anyukákat akiknek a gyerekük szimpi, innen vannak a barátai, néha néha bejön ez a leszólítósdi, emellett a programokat is itt nézem, leszedtem hangoskönyvet, fejlesztő appot beszédhez, logikához, olvasom miket írnak róluk, rendeltem laminált kártyákat, szedem le a fejlesztő feladatokat, kísérleteket, amikből tanulhat, az összes létező fejlesztő játék megvan és csinálom vele minden nap valamit, logopédusi könyvet is szereztem a vírus miatt extra fontos volt, azt is csináljuk, mellette viszem játszóra, moziba, játszóházba, állatkertbe, tanítom biciklizni, görkorizni, rollerezni, viszem szemészhez, olvasok a szemüvegektípusokról, nézem melyik kórházban látják el, mellette újítok egy lakást, egyetemre járok és néha kreszezek, bébiszitterkedek és kurvára nincs semmi magánéletem, azért írok ilyen fene sokat, nincs képben apuka, a nagymama minden második pillanatban megütné vagy alázza, oviban kizárják a csoportból ajtón kívülre, február óta nem is volt, utoljára azt mondta meg akar halni, olyan rossz napja volt, és ezekben az években elrontok valamit, mert keveset tettem, keveset tudtam, akkor oda a korai fejlesztési évek rengeteg sérelem éri és bassza meg az összes olyan kis szarcsimbók, aki azt hiszi csak másban van a hiba és ő tökéletes? A gyerekem is azt hiszi, hogy direkt vele akarok kicseszni. Nem lett csoki az ebéd, ahogy akarta? Visítás, kiabálás, utállak, rossz anya vagy, rugdossa az ajtót, hiába mondom el, hogy leépül a teste, csak 6 éves, fel sem fogja. Így is kb abból a hat fajta főttételből válogatok, amiket nagy nehezen megeszik és persze én főzöm és nekem is azt kell ennem.

Szemét hálátlan gyerekek. Tudom, hogy nem tartoztok hálával, de akkor is, azt gondoltam legalább felnőttként le fog esni, mennyi mindent tettünk értetek erőn felül, amennyiben tényleg tettünk, nem csak hazudjuk. Azért válaszoltam, mondtam, mert olyan érzésem volt, mintha rólam írta volna a gyerekem.

Te miért nem jársz terápiára, ahol közölnék, hogy a dühroham nem normális, esetleg neadjisten neked is van valami bajod, amit anyád nem képes elviselni ennél jobban, pedig erőn felül próbálja??

Mellesleg onnan tudom egészen biztosan, hogy nem én vagyok aki kiváltja nála ezt, mert már kisbabának is nehéz eset volt, és nem csak velem, 6 hónaposan remegett ökölbe szorított kézzel, ha baja volt, ahelyett, hogy sírt volna, mint a többi gyerek, meg volt egy két furcsa dolga, ami másoknak nem és a viselkedése ha más van vele, rosszabb volt mindig, mint mikor én voltam.

Olyan érzésem van, mintha a felnőtt gyerekemmel beszélnék(kivéve a megütős nevelőapás részt), de azért reménykedek, hogy nem fog rád hasonlítani és kinövi a helikopter mentalitást(vele nincs baj, csak rosszat akar neki a családja).

A gyereket Te neveled, basszus!?! Mi az, hogy máshol nem fogadják el a viselkedése miatt?

Baromság. Normálisan kellene hozzáállnod szerencsétlenhez. Regényeket hánysz ide, hogy bebizonyítsd, hogy mekkora kudarc a gyereked magcsíra állapotában, ahelyett, hogy kiegyensúlyozott érzelmi közeget biztosítanál Neki. Hát normális vagy Te?