Szerintetek mi a rosszabb, ha egy gyerek higyan vesztivel az anyját?

Ha elhagyja. Anyám óvodáskorom végén elhagyott, apám nevelt fel. Tény, hogy fájt volna, ha meghal, viszont gyerekként talán nem fogom fel annyira, hogy letargiába essek sok évre, illetve a halál bármilyen rossz is, az élet velejárója. Az idő pedig megszépítette volna. Ehelyett bennem az él, hogy anyám eldobott, nem kellettem neki, miért nem voltam elég jó, mi olyan súlyosat tettem, hogy ezt meglépte. Nem voltam túlzottan anyás, apámhoz kötődtem jobban mindig is, ettől független akkor is az anyám.

Mára tartom vele a kapcsolatot, kb másfél éve. Elbeszélgetek vele, sok mindenben egy hullámhosszon vagyunk, de ettől független nem érzem anyának, se barátnőnek, hanem csak valakinek. Nem hívom az anyámnak, amikor néhány havonta találkozunk, csak hozzászólok. Mint két idegen.

Bánja, hogy a dolgok így alakultak, de az a helyzet, hogy azt nem fogja fel, azt a részét, hogy bennem ez milyen érzetet keltett. Őszintén, amikor újra kapcsolatom lett anyámmal, ismét feljött bennem, ami évekkel ezelőtt is, hogy vágyakozom azután, hogy bocsánatot kérjen tőlem. Oké, hogy sírt, mert érzékeny, és alapjáraton nem rossz ember, nem hülye, de ezt egyszerűen mintha akaratlanul elzárná magában, hogy eszébe se tudjon jutni. Nekem nem a sírása, nem az kell, hogy azt mondja, a történteket sajnálja, hanem TŐLEM kérjen bocsánatot. Talán azért, hogy kimondhassam neki, hogy megbocsátok, de ezt sosem fogom tudni mondani, ennek hiányában.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy anyám bárcsak halott lenne, csak hát, a halált idővel meg lehet szokni, lehet igazságtalannak, de az élet részének nevezni, míg van másik szülő, de azt, hogy a szülő elhagyja a gyereket minden előzetes nélkül aztán a gyerek gondolja magát hibásnak... ez szerintem a legrosszabb.

Ha az anya öngyilkos, nem "szimplán" meghal, és mindegy melyik életkorban, ott valami volt a háttérben. "Szimpla" halál esetén az élet vette el, vagy szerencsétlenség, ha jobban tetszik, nem szándékosan szakad el, de az öngyilkosságnál felmerülhet az, hogy oké, hogy erős bánata volt, de annyira, hogy nem volt fontos a gyerekétől való elszakadás.

Plusz, a halál elérhetetlen, ellenben az életben, ha az anya elhagyja a gyereket, ott van az, hogy van anyja, mert él az anyja, lenne lehetőségük találkozni, és mégsem valósul meg, pedig lehetne, míg a halál konkrétan egy világot elválasztó falat jelent.

19/l

*Mit gondoltok erről? Melyik esetben szenved jobban a gyerek az anyja tettétől?

Azt gondolom, hogy te egy beteg lelkű ember vagy, aki most tervez valamit, hogy tudjon egy ártatlan gyerek szenvedni és hogy tudj maradandó kárt okozni egy felnőtt/gyerek életébe, ha már eddig nem jött neked össze.

Szégyeld el magad-bár szerintem egy pszichopata azt se tudja, hogy kicsoda önmaga.

*Miért beteg lelkű, aki biztosan tervez valamit? Semmi szégyellnivaló nincs ebben

Aki egyetlen germeknek is tudatosan ártani akar, és lelkileg maradandóan megnyomorítani áll szándékába-az beteg.

Elmebeteg.

* De itt nem feltétlen erről van szó.

De. Pontosan ezért írta ki a kérdését, mert a van egy másik nő, akinek gyűlöli a gyerekét, és aki itt van a Gyakorin.Neki szánta.