Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogosan akadt ki az autóvásárl...

Jogosan akadt ki az autóvásárlás miatt?

Figyelt kérdés

Apumnak most volt a 60. születésnapja és a 2 tesómmal vettünk neki egy új autót, amit még régebben kinézett magának. Nem kell luxus autóra gondolni, egy egyszerű középkategóriás. Hatalmas volt az öröme apunak, tényleg látszott rajta, hogy nagyon örül. Én már ekkor láttam anyán, hogy nem tetszik neki a dolog, de itt még nem szólt semmit. Később félrehívta hármunkat, és mondta hogy ezt nagyon nem kellett volna és minek vettünk ilyen drága ajándékot, a másik autó is jól működik stb stb. Mondtuk, hogy 60. szülinapra ezt terveztük, erre lett pénz félrerakva. Mindhárman jól keresünk, úgyhogy nem a megélhetésünk forog kockán. Továbbá már rég nem élünk a szülőkkel, úgyhogy még csak ebbe se lehet belekötni, meg ráfogni, hogy ez a baja. Nekünk eléggé úgy tűnt, hogy irigykedik és már előre eldöntötte, hogy neki nem fogunk ekkora összegű ajándékot venni, ha majd 60 éves lesz. Ez persze nem igaz, mert neki is valami emlékezetest szeretnénk adni. Most eléggé meg van sértődve, amit nem tudok hova tenni. Inkább örülhetne apával, főleg azért, mert már 2 autó van a családban, tehát ő is tudja majd vezetni a régebbit, bármikor amikor szeretné.

Szerintetek jogos volt a kiakadás? Ez mennyiben a mi hibánk?



2020. okt. 6. 13:51
1 2
 1/16 anonim válasza:
91%
Egyszerűen kihagytátok belőle. Ő is szeretett volna részese lenni az ajándékozásnak. Szerintem ennyire egyszerű az ok és ez nem irigykedésről szól.
2020. okt. 6. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
59%

Nem jogos a kiakadás, olyan mintha irigyek lennének egymásra..

Semenyire nem a ti hibátok szerintem.

2020. okt. 6. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
41%
Hát ha nem az ő pénzéből van, akkor ő nem lehetett volna része az ajándékozásnak. Szerintem is irigy, hátrányban érzi magát.
2020. okt. 6. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
91%
Talán az a baja, hogy ő csak egy nyakkendőt vett. Ne törődjetek vele! A lényeg, hogy apátok örült.
2020. okt. 6. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
86%
Te ismered hogy milyen típus,simán lehet az amit az első válaszoló írt,bár szerintem akkoris örülnie kellett volna más örömének,fura,ti csak jót tettetek...
2020. okt. 6. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem meg ezzel mindketten meg lettek lepve. Ha ők normális házasok, akkor nem együtt kellene örülni? Gondolom, apa nem csajozni fog eljárni a kocsival.
2020. okt. 6. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
3%

Szerintem meg tulzas egy 60evesnek millios ajandekot venni.


Mondjuk en eleve egy ostobasagnak tartom a szuletesnapot. Ilyen alapon miert nem unnepeljuk az 1000 foldi napunkat, vagy a 10000.et.


En akkor is meglepem a szeretteimet egy virággal egy csokival egy kedves szoval ha nincs szülinapja. Szerintem ez a normális es nem az hogy azt unnepeljuk hogy a Fold ujra megkerulte a Napot..

2020. okt. 6. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
37%

Volt nemrég egy nagyon hasonló kérdés, Németországból hozzák apukának az autót szülinapra meglepetésből stb.

Már ott is többen írták, hogy túlzás, ilyet nem adunk meglepetésből senkinek. Főleg, hogy egy autót általában a család használ, nem 1 ember, és aztán majd a megajándékozottnak kell azt fenntartani. Akartak két autót? Mert most aztán lett, akár akartak, akár nem. Nem erőltetünk rá senkire ilyesmit. Igen, rosszul csináltátok, bocs.

2020. okt. 6. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.


#8 nem hiszem, hogy mi csináltuk rosszul, mivel apum szeretett volna egy új autót és most megkapta. Ő a szülinapos, nem pedig a “család”. Ha neked van szülinapod, gondolom nem a család igényeit és kívánságait veszik figyelembe, hanem a tiédet. Meg mi az, hogy nem erőltetünk ilyesmit rá senkire?:D Elég vicces lenne, ha egy autót valakire rá kéne erőltetni. Ha nem ezt akarta volna hónapok óta, akkor nyilván nem ezt kapja. Bocs.

2020. okt. 6. 16:37
 10/16 anonim ***** válasza:
88%
Nekem az esne rosszul, hogy én vettem neki egy könyvet vagy mit tudom én, amire pénzem volt meg amilyen értékben szoktuk, ti meg vesztek egy autót. Hát akkor az én ajándékom félre is van söpörve. Ez esne rosszul, nem az, hogy én nem kaptam autót.
2020. okt. 6. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!