Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A párom nem tud dönteni,...

A párom nem tud dönteni, meghívja-e az édesanyját az esküvőnkre. Mi lenne a jó döntés ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Anyósjelölt az elejétől kezdve utált engem, mindent kritizált rajtam, de mindig csak a páromnak, ha én nem voltam ott (az előző barátnőivel is ugyanezt csinálta). Egy idő után elkezdett elfogadni, kedveskedett nekem (kedvenc étel, drágább, személyre szóló ajándék), jobban el tudtunk beszélgetni. A végére már azt mondtam volna, hogy egy pozitív-semleges kapcsolatunk lett.

Szeptemberben kérte meg a párom a kezem, rá pár hétre mondtuk el az anyjáéknak, majd a hetekben azt is, hogy megvan az esküvő dátuma és helyszíne is. Akkor látszólag örültek, de később a páromra rázúdította az összes vélt/valós hibámat, az elmúlt 3 év minden csipcsup dolgát (pl. miért ajánlok neki könyvet, hiszen erre neki nincsen ideje). Elmondása szerint elfogad engem, és nem akarja megmondani a fiának, mit tegyen, de szerette volna elmondani neki. A párom kiállt mellettem, illetve nyomatékosan megkérte, hogy a jövőben tartózkodjon minden kéretlen párkapcsolati, gyermekvállalási és gyermeknevelési tanácstól, véleménynyilvánítástól.

A párom és az anyja kapcsolata egyébként elég rossz, hideg és távolságtartó, illetve az anyai rokonságot (nagynénik, unokatesók) sem kedveli a párom. A szülei egyébként elváltak, az anyja a mai napig fúj a volt férjére, őt is állandóan kritizálja.

A párom jelenleg őrlődik, hogy meghívja-e az édesanyját (illetve a családot az ő részükről), mert szíve szerint nem hívná, de mégis bunkóság lenne, ha csak az apja oldaláról hívna vendégeket.

Ti mit tennének ebben az esetben?

(Két tanúst nem igazán szeretnénk.)



2020. okt. 28. 20:40
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
92%
én meghívnám, nem mélyíteném jobban a szakadékot. elfér
2020. okt. 28. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
92%
En is ugy gondolom mint az elso. Egy nap kibirhato az anyjaval, aztan ha tovabbra se valtoztat, utana nem kotelezo tartani vele a kapcsolatot.
2020. okt. 28. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
94%
Ahogy leírtad, szerintem sem olyan nagy az ellentét, hogy ne lehetne meghívni.
2020. okt. 28. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
90%
Csatlakozom, amíg nem áll fenn a veszélye, hogy a viselkedésével tönkretegye az esküvőt, addig elfér. Nagyobb konfliktust generál, ha kihagyjátok belőle.
2020. okt. 28. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
én nem hívnám meg. én önző vagyok ilyen szempontból, ha valakit nem akarok látni egy általam/nekem szervezett eseményen, az nem kap meghívót. az esküvő rólatok szól, a ti boldogságotokról, azzal osszátok meg, akit szerettek/nektek kedves. ha anyóska egyikőtöknek se a szíve csücske, akkor őt nyugodtan ki lehet hagyni a jóból.
2020. okt. 28. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
84%
Én úgy gondolom hogy nem érdemli meg hogy meghívd. Sem a párod,sem te nem kedvelitek,az anyós pedig téged nem,szóval az esküvőn csak menne a jópofizás egymás felé,és lehet hogy az idő nagy részében azon gondolkoznátok hogy minek kellett meghívni. Ez a ti nagy napotok kellene hogy legyen a pároddal. Hogy bunkóság nem meghívni? Ő is bunkó volt veled.
2020. okt. 28. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
87%

Az esküvő a ti napotok. Azok vannak rajta akik nektek a legfontosabb, nem azok, akiket mások elvarnak hogy megjelenjenek rajta.

Ha ti nem akarjátok hogy ott legyen, akkor ne foglalkozzatok azzal ki fog helyeselni, és ki fog megsértődni rajta.

2020. okt. 28. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
66%

Én biztosan nem hívnék meg semmiféle olyan embert, akivel nem jó a kapcsolatom, legyen akármilyen rokon, vagy szülő. Az esküvőnek elvileg a pár életének egyik legszebb napjának kéne lennie, és tuti, hogy nem rontanám azzal, hogy az "illem miatt" olyanokat is meghívok, akiket amúgy a hátam közepére sem kívánok.

Legyen a párod határozott, ez nem önzőség, hiszen ez a ti napotok lesz.

2020. okt. 28. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
14%
Meg kell hívni! Egy napot kibírtok. Ha meg nem hívjátok,akkor 10ezer napig hallgathatjátok a negatív véleményét.Ha jön az unokája,akkor lehet hogy változik.
2020. okt. 28. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
29%
Ha nem hívjátok meg esély sem lesz az esetleges pozitív változásra, amit esetleg egy unoka, vagy bármi meghozhat. De ha ebből kihagyjátok, akkor ennek a kapcsolatnak örökre annyi.
2020. okt. 28. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!