Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Megtörtént,hogy folyton...

Megtörtént,hogy folyton ingerült voltál egy szülő jelenléte miatt? Aztán elköltözèssel ez megszűnt?

Figyelt kérdés

A gyerekkoromra nem panaszkodhatok,hisz megvolt mindenem ami kellett, szüleim, nagyszüleim sokat tettek èrtem, de valahogy úgy èrzem megfulladok ebben a légkörben.

Arra emlékszem, hogy mindig nagyon sokat várt el tőlem anyukám (apum meghalt mikor tizenèves voltam). Suliban a legjobbak között kellett lennem, ha nem jó jegyet kaptam haragudott rám, sokszor kiabált ,néha kezet emelt rám. Anyukám egy nagyon türelmetlen asszony, úgy kell elképzelni, hogy kb egész nap meg nem áll, mèg enni is sietve eszik. Magának talál ki egy csomó munkát, s aztán panaszkodik,hogy neki mennyi feladata van, rendmániás. Ha nincs más ötlete,akkor főz, halomra. Hiába maradt másnapra kaja,újat csinál, szóval rendszerint rengeteg landol aztán a kukában mert nem bírjuk elfogyasztani. Sajnos ebbe az èletmódba rángatott engem is, mindig azt kellett csinálnom, amit ő kitalált. Ha mást szerettem volna akkor azt"semmisègnek, hülyesègnek, feleslegesnek"titulálta.

Én azt hittem ez így a normális, ameddig nem láttam bele a barátaim életébe ,akiknek sokkal nyugodtabb szülei voltak. Ahogy kezdtem felnőni és az én kis dolgaimmal foglalkozni és neki nemet mondani az persze rengeteg vitát szült. Hálátlan, lusta, rossz jelzőket ilyenkor gyakran megkaptam ès én amúgyis nagyon érzékeny vagyok, nagyon rosszul viseltem. Érzelmileg zsarolt, manipulált, ha már felnőttként nem úgy tettem,ahogy ő akarta. Kötelezett, hogy egyetemre menjek,ezért is éltem mèg 22evesen is itthon, közben dolgoztam is de ő is besegített anyagilag a rezsibe. Egy ideje kevesebbet vagyunk együtt(heti 2-3nap) de mėg mindig parancsolgat, azt kell tennem amire megkèr ,teljesen kiugraszt a napi rutinból. Szóval eljutottam arra a szintre, hogy már minden egyes szava irritál, bármit mond nekem a falra másznèk és inkább elmegyek valahova máshova (amire szintén megsértődik, mert hát ő szeret engem ès velem akarna lenni ) Én próbálom őt szeretni, mert ő nevelt fel de egyszerűen elfog egy negatív ,lehúzó erő mikor vele vagyok és akartom ellenère rosszkedvű, morcos leszek tőle. Egyébként ő is egy negatív ember, mindenkiben csak a rosszat látja meg, kritizál és kombinál ,szerinte mindenki ellene van. Fèlek,hogy olyanná válok mint ő, amit nagyon nem szeretnèk . S nem tudom, hogy ezt a negativitást ő ragasztja rám vagy ilyenné váltam én is. Ha nem vagyunk együtt naponta 2x hív ès ellenőrizget,hogy mit csináltam ,megvan e amire megkèrt.

Ha nincs ez a helyzet már règ kint lennènk a párommal külföldön ,csak sajnos ide kènyszerülünk amíg nem lesz jobb lehetőségünk. Volt veletek hasonló ? Kihozhat belőlem ilyet anyám viselkedése vagy már kezdek olyanná válni? Megoldódik ez, ha távolabb leszek tőle?


nov. 18. 10:12
 1/8 anonim ***** válasza:
77%
Igen. Apámat olyan szinten nem -bírtam elviselni, hogy az utolsó 2-3 évben amíg egy háztartásban éltünk amikor ő használta a közös helyiségeket pl konyha én ki sem mentem a szobambol, vagy ha épp én kint voltam és ő jött ki és ott maradt akkor bementem vissza a szobámba
nov. 18. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
74%

Felnevelődtél egy bizonyos közegben, ez nyilvánvalóan hatással volt és van is rád. Anyukád olyan amilyen, nyilvánvalóan neki is meg van a saját keresztje, hiszen ki tudja, milyen szülői mintát hozott otthonról, ráadásul mint írtad, édesapád meghalt.

Azt nem tudhatjuk, hogy milyenek leszünk, még akkor sem, ha távol költözünk, hiszen a gének, a viselkedési minták sokszor belénk égnek. Ha felismered, hogy neked ez nem jó és nem életcél, ez már segíthet, hiszen tudatosan távol tarthatod magad a hasonló viselkedéstől. De van amikor sajnos ez sem elég, mert egyszer csak azt veszi észre az ember, ahogy telnek az évek, ugyanolyan viselkedési mintái vannak, mint a szülőknek, pedig nem akart olyan lenni. Nehéz ezt elfogadni.


Szóval az élet kiszámíthatatlan. Ahogy telnek az évek, lehet hogy egyre többet megértesz majd abból, amilyen ő volt, de az is lehet, hogy pontosan az anyukád negatív viselkedése fog abba az irányba lökni, hogy hatalmas munkával, elhatározással teljesen más életed lesz.

nov. 18. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Nem tartom őt rossz embernek, sőt hálás vagyok amiért felnevelt és próbált mindent megadni, ezért fáj is a lelkem mélyén hogy nem tudok olyan igazán jó viszonyban lenni vele amilyenben szeretnék. Mert egyszerűen a jelenléte, amiket mond és ahogy folyton parancsolgat (majd kiabál vagy megsèrtődik ) teljesen eltaszitanak tőle. Csak akkor beszél velem szeretettel ,ha azt csinálom amit mond. Ha más dolgom, tervem vagy akaratom van, azt sèrtèsnek veszi ès rögtön csúnyán beszél velem, csapkod, ölni tudna a nèzèsèvel. A folytonos engedelmeskedèsbe ,csak azért hogy jól legyen már belefáradtam ... S egy ideje érzem ezt a reakciót magamban, hogy menekulnèk és minden szava irritál.


Sokszor èrzem magam èn is türelmetlennek mèg akkor is, ha nincs jelen, s mikor ez tudatosul hirtelen megijedek, hogy Úristen,pont olyan vagyok mint ő aztán valahogy próbálok másképp hozzáállni. Remélem sikerül legyőznöm ezt. Többször figyeltem a párom és az ő szülei viselkedèsèt, hátha ez segít a jó pèldák magamba szivásában is.

nov. 18. 10:39
 4/8 PlutoIn1stHouse ***** válasza:

Amit először érdemes lenne tudatosítani, hogy a szüleinket soha nem látjuk reálisan, ugyanis érzelmeken keresztül reagálunk rájuk.Egy általam nagyra tartott embertől hallottam egyszer, hogy a "a jó szülő mindig túl jó, a rossz szülő mindig túl rossz", hiszen az érzelmek nem tudnak objektívek lenni.


Amit leírtál anyukádról, a cselekvéskényszert, az egyértelműen jelzi, hogy valami olyan megoldatlan problémája/blokkja van, aminek valószínűleg ő sincs tudatában, csak hajtja az energia, és szenvedteti vele saját magát.Másik oldalról pedig a társadalmunkban tapasztalható alacsony önismereti igény, ami az eredményorientáltságra nevelő rendszer következménye is jelentős befolyással van ebben a helyzetben, hiszen az embereket nem készíti fel arra, hogy miképpen tudja kiegyensúlyozottan élni az érzelmi életét, az egyensúlyt bizonyos anyagi feltételek megvalósulásához köti, ami maximum is csak töredéke az áhított lelki egyensúlynak.


Ha így nézed, akkor megláthatod benne az esendőt, aminek eredményeképpen neked is könnyebbé válhat a lelked, és lehetne ez az első lépés a toxikus, fojtogató érzelmek lerakása felé, hiszen elsődlegesen ez lenne a cél, és a saját érzelmi életed minőségét valójában csak te tudod befolyásolni, ha megtanulsz reagálni az ingerekre számodra előnyös módon.


Hozok erre egy rövid magyarázatot.


Például ha azt állítom, hogy engem valaki "megbántott/felidegesített", akkor azt igaznak érezhetem, de nem az.:) Ugyanis a valóság az, hogy:


"megbántódtam/felidegesítettem magam, mert nem tudom elfogadni a másik felől érkező impulzust(intolerancia)"


Ez a működés egészen kora gyermekkorból ered, ahol még ki vagyunk szolgáltatva a szüleinknek, és minden környezeti hatásnak, ennél fogva a komfortérzetünk a cselekvőképtelenségünkből adódóan a szülőtől/gondviselőtől függ, hogy miképpen tud reagálni az igényeinkre.Ilyenkor hangzanak el olyan mondatok, hogy "ne beszéljetek hangosan, mert alszik a kicsi".Itt válik nagyon fontossá a szülő tudatossági szintje, ugyanis a gyermeknevelés során később, ha ez nem kerül tudatos kondicionálás alá, akkor olyan minta tanulódik be öntudatlanul a gyerekbe, hogy mindennek az ő igényei szerint "KELL" történnie, és nincs felkészítve arra, hogy miképpen tudja kezelni azt, ha valami nem úgy történik.


Ha ezen a szemüvegen keresztül szemléled a világot, akkor láthatod, hogy rengeteg "felnőtt" éli az életét ilyen öntudatlan működéssel, és kiszolgáltatja magát a külvilág ingereinek, amik ha számára kedvezőek, akkor jól érzi magát, ha pedig nem, akkor az azok kezelésére eszközként szolgáló tulajdonságok hiányában elszenvedi azokat, és ezzel párosul az az irreális elvárás, hogy mindennek az ő igényeinek megfelelően kell történnie, mert ha nem így van, akkor szomorúsággal, dühvel, haraggal, stb reagál, amivel a valóságban önmagát mérgezi.


Az érzelmileg is felnőtt, mentálisan erős embernek ez a belépő szintje.


Azt gondolom, hogy ha a sok olyan adat helyett, amit meg kell tanulnunk például a középiskolában a híres költőinkről, - hogy ki volt a negyedik szerelme, mi volt a macskája - ezeket a dolgokat tanítanák, és az előbbi adatok lehetnének választható irányok azok számára akiket érdekel is, akkor átalakulna a társadalmunk, és egy sokkal szeretetteljesebb világ köszöntene ránk pár évtizeden belül, és nem lenne ennyi megtört, érzelmileg megnyomorodott ember.


A tudatosság a kulcs.


A saját életed felett neked van hatalmad ember, mások nem dönthetik el helyetted hogyan érezd magad, csak ha engeded.


Lásd meg az esendőt édesanyádban, önmagadban, vedd észre milyen folyamatok vezettek idáig, így fogsz tudni megbocsájtani, ami a te lelkedet fogja könnyíteni, és ez lesz a valós kiút a helyzetből.Ugyanis hiába töltesz vele egyre kevesebb időt, ha nem tudod átformálni magadban az érzéseidet, és reakcióidat, akkor minden alkalommal ugyanúgy fogod érezni magad, ha találkoztok, vagy ha eszedbe jut, mert nem úgy viselkedik, ahogy várnád.:)


Ha ezt megtudod csinálni, kinyílik előtted a világ.

nov. 18. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

"Ha nem vagyunk együtt naponta 2x hív ès ellenőrizget,hogy mit csináltam ,megvan e amire megkèrt." Ilyenkor udvariasan megmondod anya bocs most mas dolgom van, majd holnap hívlak. Puszi szia, es kedvesen rabaszod a telefont. Majd hagyod had hisztizze ki magát otthon.

Tudod a külföldre költözés okes, de az igazi problémát nem szünteti meg. Nem válsz le róla, csak a távolság lesz nagyobb. Addig szépen dolgozz azon hogy NEMet mondasz.

nov. 18. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Igen, faterom. Gyakran megvert minket tesómmal, piszlicsáré dolgok miatt üvöltözött, az se zavarta, ha az egész utca hallja. Lelki terror ezerrel. Persze mások elött bűbájosan viselkedik, senki ki nem nézné belőle, hogy mekkora bunkó. Anyámmal úgy beszél, hogy az bicskanyitogató. Más nő már elhagyta volna 100x.


Ha hazajött melóból, 1 ideg lettem, az addigi jó hangulat elszállt, én is, tesóm is bezárkóztunk a szobánkba. Egy gyors szia, aztán mentünk is vissza. Ki se jöttünk reggelig. Egy helységbe se tudtunk megmaradni vele.


Elköltözés pillanata számomra egy akkora megkönnyebbülés volt, hogy még az egészségem is egycsapásra megjavult.

nov. 18. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Durva miket írtok :(
nov. 19. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Megoldódni nem teljesen oldódott meg, de sokkal jobb, mióta elköltöztem. Azóta is vannak ilyen pillanatai, főleg anyámnak, de nyilván kevésbé jönnek elő, ha már egy ideje nem láttuk egymást, és semleges vagy boldogabb témákról beszélünk, meg úgy, hogy vagyunk összezárva. Meg azért kis számú kivételtől eltekintve, az általában nem szokott jól alakulna, ha más generációhoz tartozó felnőtteknek együtt kell élniük, mert nagyon sok kompromisszumot kell hozni, és már csak a korkülönbség, életvitelbeli különbség miatt is felerősödnek a konfliktusok.
nov. 20. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2020, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!