Kivel beszéljek a továbbtanulásról ha a szüleimmel nem lehet?

Apát teljesen nem érdekli, szó szerint egyetlenegy szót nem szólt hozzá eddig. Anya nagyjából mondogat valamiket, meg szakokat is ajánlj az egyetemen, de látszik rajta hogy tényleg utána sem nézett, meg kb így fogalma sincs az egészről. Többször is próbáltam felhozni a témát, anya ma le is ült velem hogy beszéljük át, de abból csak annyi lett hogy 45 percig csak nyomott csendben ültünk. Ő ajánlgatott szakokat, de teljesen olyat amihez nincs meg ez előzetes tudásom(pl orvosi, de se biosz, se kémia, se fizika emeltem nincs) Faktválasztásnál sem mondtak semmi véleményt, volt olyan is hogy x hónap múlva rákérdezett anya hogy milyen fakton vagyok.

Jó tanuló vagyok(4-5)illetve vannak terveim is, de ezeket sem tudom velük megbeszélni mert nincs semmilyen hozzászólásuk. Gondolkozom egy pár szakban, amiben úgy érzem hogy jó is lennék, de mindegyikben van olyan ami elbizonytalanít, és megőrülök hogy nincs kivel megbeszélnem. Emiatt a lelkihangulatom is nagyon rossz az utóbbi időben, folyton a továbbtanuláson jár az eszem, de nem tudok egyről a kettőre jutni. Most is sírhatnékom van a frusztráltságtól, pedig én alapvetően minden nagyobb akadályt könnyebben vettem eddig, semmi nem nyomott még ennyire le. A személyiségem sem olyan hogy mindenen sírok, de az utóbbi időszak nagyon betett nekem. Az jár csak a fejemben hogy választanom kell egy szakmát amivel lehetőleg meg is tudok élni és szeretem is csinálni. Bennem van az is hogy nekem nehezebb lenne otthagyni az egyetemet mint más osztálytársamnak, akinek a szülei tudnák támogatni a szakváltásokat.(az én szüleim ezt nem tudnák megtenni, de nem is hibáztatom ezért őket) Egy olyan szakot néztem ki ami tényleg érdekel, de hallottam sokszor hogy nagyon tanulós. Ez alapvetően nem baj, mert 4 éven keresztül tényleg keményen tanultam, és mindig találtam valami motivációt(nyelvvizsga, Oktv) szóval szerintem nem ezzel lenne a baj. Inkább azzal hogy azt mondják emellett a szak mellett nem lehet elmenni diákmunkázni mert nagyon háttérbe csúszna a tanulás. Én pedig úgy terveztem hogy diákmelózni fogok, hogy a szüleimnek ne kelljen fizetni, vagy maximum csak pótolni egy kicsit.

Nem a szüleimet szeretném hibáztatni, és nem is nyavajogni akartam itt(bár az sikerült) csak szeretném kikérni a véleményeteket hogy hogyan tudnám rávenni/rávezetni a szüleimet arra hogy segítsenek egy kicsit. Nem azt várom el hogy döntést hozzanak helyettem, de azért szívesen meghallgatnám a véleményüket, gondolataikat. És ha a szüleim nem segítenek kihez tudnék fordulni? Vagy esetleg valami tanács hogy hogy tudnék kilábalni ebből az időszakból? (tudom hogy nem leszek örökké ilyen állapotban, de azért jó lenne kilábalni minél hamarabb, mert tényleg nem szeretném ha a tanulás stb rovására menne)

Előre is nagyon szépen köszönöm a normális válaszokat