Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Most akkor ez alapján anyám...

Most akkor ez alapján anyám kitaníttatott, erre tényleg azt lehet mondani, hogy ez az ő érdeme?

Figyelt kérdés

Anyám folyton a fejemhez vágja, hogy kitaníttatott, másoknak is mindig büszkélkedik vele, hogy bizony ő engem kitaníttatott, most hogy jól keresek támogatást szeretne tőlem, mert ő ugye szerinte kitaníttatott, ami az alábbiakat takarja:


- alapképzésen önköltségesre vettek fel, másfél év után azonban átkerültem államira, mert jól tanultam. 3 félévet kifizetett nekem, egy félév volt 175000 ft. Ennyi volt az összes támogatás tőle.

Összesen 10 félévet jártam egyetemre, ha kiszámolom, havi 8750 Ft-jába került az, hogy egyetemre jártam.


Mivel semmi másra nem adott pénzt, két munkahelyem volt egyetem mellett, mert lakni is kellett valahol, azt én fizettem magamnak, a bérletet, utazást, élelmiszert, tankönyveket, ruhákat, gyógyszereket stb. mind magamnak fizettem.

Ezen kívül inkább csak akadályozott, mert ahányszor hazamentem és tanultam, ordított velem, hogy csak a gép előtt ülök és játszom, inkább mentem volna el dolgozni, bezzeg másnak a gyereke stb. stb.

Szóval anyagilag nem volt hajlandó többet levenni a vállamról, 5 évig minden hétvégén a munkahelyen voltam, nem volt karácsonyom sem, hogy tudjam fizetni a költségeket, mellette átkerültem államira, mert olyan jól tanultam, pedig egy jó szót nem szólt.

Most persze már büszkélkedik mindenkinek, hogy ő kitaníttatott, meg hogy én havi 100 000 Ft-jába kerültem anno, ilyeneket mond a szomszédoknak, meg hogy vegyek a keresetemből nekik ezt-azt, mert ő miatta vagyok csak most is és hálásnak kéne lennem.


Ti mit gondoltok erről? Lehet erre azt mondani, hogy ő taníttatott ki? Mert tény, hogy segített, de nem erején felül, azt tudni kell. Én inkább a saját érdememnek tekintem, de lehet, én gondolom rosszul, és lehet, én vagyok a rossz, de nem érzem, hogy én ezért nekik tartozom anyagiakkal és vásárolnom kellene nekik edénykészletet, meg új bútorokat.



2020. nov. 26. 15:18
A kérdező szavazást indított:
Igen, kitaníttatott
Nem taníttatott ki
Egyéb
142 szavazat
1 2 3 4 5 6
 1/54 anonim ***** válasza:
95%
Nincs igaza anyádnak, ezt te is tudod. Segített valamennyit (kb. minden normális szülő segítené a gyereke tanulmányait, ha megtehetné), de ezt láthatóan nem önzetlenül tette, sőt, többet vár vissza, mint amennyit adott. Vérmérséklet kérdése, hogy ki hogyan reagál. Van, aki eleresztené a füle mellett, van aki hagyná magát érzelmileg zsarolni. Én ha tehetném, visszafizetném neki a 3 félév költségét (amit kifizetett) azzal, hogy innentől fogva vegye úgy, hogy nincsen gyereke, és semmi közünk egymáshoz soha többé.
2020. nov. 26. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/54 anonim ***** válasza:
7%

3 félév után biztosan nem kerültél át államira, mert évente van az átsorolás.


A szüleidnek egy köszönömmel tartozol, ha még nem mondtad ki, semmi többel.


"Most persze már büszkélkedik mindenkinek, hogy ő kitaníttatott, meg hogy én havi 100 000 Ft-jába kerültem anno, ilyeneket mond a szomszédoknak"


Nem derül ki pontosan hogyan mondta ezt, de szerintem félreértetted vagy magadra vettél valamit, amit nem kellett volna. Ha csak felmerült egy beszélgetésben, hogy mennyi volt a képzés per félév, akkor pl. miért ne mondhatná meg, hogy ez neki mennyibe került? Mondjuk azt nem értem hogyan jön ki a 100e/hó, ha azt írod, hogy 175e/félév volt a képzés.

2020. nov. 26. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/54 anonim válasza:
91%

Amint teheted, fizesd neki vissza a 3 önköltséges félév árát. Onnantól egy szava nem lehet.


Szerintem az egyik legrosszindulatubb dolog, amikor valakinek biztosítasz valamit szívesen. Majd vissza hánytorgatja, hogy bezzeg én fizettem neked.


Ha ilyen a hozzáállása kár bármiben is vitatkoznod vele. Sose fogadja el más véleményét.

2020. nov. 26. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/54 anonim ***** válasza:
83%

Add meg neki kamatostól azt az összeget, amit elköltött rád, és kérj róla egy nyugtát.

Ezután senki nem tartozik senkinek.

Nem ő taníttatott ki, csak hozzásegített a kezdéshez.

Aztán legjobb belátásod és a további viszonyotok alapján döntsd el, mit adsz/veszel neki.

2020. nov. 26. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/54 anonim ***** válasza:
93%

Semmivel nem tartozol neki.. Ezt annyira utálom.

Én nem vagyok se tanult se semmi, mégis követelőzne mert hogy mennyit költött rám egész életemben.

Hát basszus...nem mi kéreckedtünk a világra.. Vagy tévedek? 🤔

Sima egyszerű gyári munkás vagyok, mégis úgy gondolja hogy a párommal közös albérletünkből költözzek vissza hozzá, mert "egy lánygyermek elsőnek a szüleinek keres, aztán jóval később a férjének" igy fogalmazott.. 😂😂😂kinevettem a szemébe és úgy becsaptam magam mögött az ajtót hogy majdnem tokostul kiszakadt. Amúgy 23/L vagyok


Ne adj semmit, nem kell venned semmit.

Mindenki keresse meg a rávalót.

Te most építgeted az életed nehogymár az ősöket tartsd el..

2020. nov. 26. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/54 anonim ***** válasza:
87%

Ez a te érdemed, ő csak minimálisan járult hozzá. Amivel nem is lenne baj, ha azért lenne így, mert ennyivel tudott, de az elég gusztustalan, hogy most meg mindenkinek azt mondja, hogy te ezért legyél hálás meg tartozol nekik.

Ha ezt nem lehet vele megbeszélni és neki ennyire csak a pénzről szól, akkor tényleg inkább fizesd vissza azt a 3 félévnyi tandíjat és utána meg hagyjon békén.

Feltételezem, hogy ha jó lenne a kapcsolat és szükségük lenne rá, szó nélkül magadtól is segítenél nekik, de így kierőltetve ez nagyon gáz. Nem vagy rossz, amiért ez zavar és nem érzed fair-nek. Ne foglalkozz vele, te tudod, hogy ez a te érdemed és ez a lényeg, mondhat ő bármit.

2020. nov. 26. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/54 anonim ***** válasza:
14%

Khm, azért ne feledkezz el az előző 20 évről sem.

Nyilván nem az anyád érdeme a diplomád, de előtte is csak nevelt és iskolázott téged.

Abban biztos vagy, hogy nem volt megterhelő számára azt a pénzt előteremteni?

Mondjuk az hülyeség tőle, hogy így adja elő, de szerintem igen, ha tudod, segítsd őt. Ha annyira el lenne eresztve, hogy az a pénz nem számított neki, akkor most miért toled kér dolgokat?

Egy normális családban szerintem ez nem kérdés... Mondjuk a fentiek alapján nekem kérdéses, a ti családotok mennyire normális.

2020. nov. 26. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/54 anonim ***** válasza:
12%
na, te aztán nem jártál felsőoktaátsba... mivel mindig nyáron van átsorolás, kizárt, hogy a 3. félév után kerültél át. (ja, most jön, hogy kf volt, de azon meg alap nem igazán indul, keress más magyarázatot)
2020. nov. 26. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/54 anonim ***** válasza:
62%

Az átsorolás úgy történik, hogy a tanév végén az adott felsőoktatási intézmény rangsort állít fel a hallgatók tanulmányi teljesítményét figyelembe véve, és a Tájékoztató megfelelő fejezetében részletezett esetekben átsorolja a hallgatókat az eltérő finanszírozási formák között. Az át nem sorolt hallgatók ugyanabban a finanszírozási formában folytatják tanulmányaikat a következő tanévben, mint az azt megelőzőben.


Az átsorolásról szóló döntést a felsőoktatási intézménynek minden év július 31. napjáig, tanévenként egyszer kell meghoznia.



hazudj jobbat :D

2020. nov. 26. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/54 A kérdező kommentje:

"3 félév után biztosan nem kerültél át államira" - de igen, átkerültem, nehogy már te jobban tudd, melyik magánegyetemen mi hogyan van/volt 8 éve!


"Nem derül ki pontosan hogyan mondta ezt, de szerintem félreértetted" - nem értettem félre, kerek-perec megmondta, én 100 000 Ft-ba kerültem nekik havonta egyetemista koromban, nem egyszer, nem kétszer mondta el ezt különböző embereknek.

Nyilván, amikor odaadta a pénzt a tandíjra megköszöntem.


Lehet visszafizetem neki, ez nem is rossz ötlet! Mondjuk akkor meg azzal jönne, hogy ő megelőlegezte nekem, kinézem belőle!

2020. nov. 26. 16:11
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!