Mit éreztél, amikor szétmentek a szüleid?

14 voltam.

Nem volt cirkusz, szépen váltak el. A válás után is maradt egy alap normàl kapcsolat köztük, az új párjaik sem okoztak feszültséget.

Például ballagásokon, esküvőmön mindenki jelen volt, nem kellett aggódni a feszültség miatt.

Persze szomorú voltam, amikor elváltak. De azért 14 évesen már fel tudtam fogni, hogy nem csak én létezek, hanem Ők is emberek, akik keresik a boldogságot. Majdnem 20 év után vàltak el, mindenki jól kezelte a dolgot, én sem távolodtam el egyik szülőmtől sem.

14 voltam.

apám csalta anyámat, meg erőszakos is volt vele- is.

velünk is, annyira nem is törődött velünk, nem játszottunk nagyon.

Boldog voltam, hogy elmegyünk tőle. De neki állt följebb, hogy akkor oda vissza nem kell menni.Aztán beszéltek egymással, gyerekeik miatt. Nővel se volt kényelmetlen, mert nem érdekelte már apa anyát, a nőt ettől függetlenül majdnem 20 éve utálja az egész család, mert nem normális, és csak a vitákat szítja, és a tesómmal elüldözött minket apától

Körülbelül 5 éves voltam, mindig a szüleimmel aludtam.

Egyik reggel arra keltem, hogy apám pakol és elmegy. Nagyon megmaradt, akkor fájt és nem értettem, de ma már örülök, hogy így alakult.

Az egész egy hétvége alatt történt.

Tesóm mesélte, hogy látja Apumat bemenni egy full idegen lépcsőházba úgy, hogy tudja a kódot, mint aki naponta oda jár. Nem hozta fel nekik, de arról is tudott, hogy Anyum is csalja Apumat, amíg síelni voltunk (sulival, Anyumon kívül mindenki jött a családból) athivott volna egy pasit egy hétre hozzánk...

Nekem tesóm nem akarta elmondani, mert nem akarta hogy egy veszekedés alkalmával a fejükhöz vágjam. Teszem hozzá azelőtt 15+ évig teljesen normális, harmonikus kapcsolatunk volt, kvázi igazi mintacsalád.

Vasárnap Apum elvileg dolgozott, na közben kiderült, hogy amúgy rohadtul nem, mivel miközben a nőjével ment valahová, valahogy telefonon véletlenül felhívta anyumat, úgy hogy nem vette észre, Anyum hallotta a beszélgetésüket. Így derült ki az egész úgy, hogy én fél óra múlva mentem volna vissza BP-re egyetemre. Ezután nem avattak be minket semmibe, de nem is akartam róla tudni őszintén. Végülis kibékültek, megbeszélték, minden olyan, mint régen szerencsére.

Talán az volt a legnagyobb törés, amikor a vonaton azt írta tesóm, hogy ,,Remélem nem hagy el minket" (Apa). Itt összetörtem, kimentem a mosdóba, kaptam egy rövid pánikrohamot, sírtam, remegtem, alig kaptam levegőt. Pedig ezt nem tudnám elképzelni Apumról, de semmit nem tudtunk, hogy mi van a háttérben.

De mint írtam, szerencsére kibékültek (szerintem párterápián vagy valami ilyesmin is voltak), legkisebb testvérem semmit nem tud az egészről.