Mit gondolnátok ha a lassan 20 éves lányotoknak még sose lett volna barátja?

Először is megkérdezném, hogy őt ez zavarja-e.

Te, ahogy látom, idáig még nem jutottál el, vagy ha igen, akkor majd 30 válasz után csepegtetsz további infókat.

Nyilván nincs köztetek valami szoros vagy bensőséges kapcsolat, ha fogalmad sincs, mit gondolj. Nem ismered, nem szoktatok személyes témákról beszélgetni.

Vagy hallgatsz most is, vagy elkezdhetsz felépíteni egy kapcsolatot, de nagyon nem a pasi téma felhozásával. Azt bocs, de továbbra is kerülnöd kell, amíg nincs meg a bizalmi viszony.

Ha elkezded a semmiből csak úgy a fiúkról meg a kapcsolatairól (azok hiányáról) faggatni, abból semmi jó nem származik. Azt fogja érezni, hogy nem elég hogy eddig leszartad, mostmár egyenesen azt gondolod, hogy valami baj van vele, és ezt az arcába nyomva hirtelen bele akarsz mászni a legbensőbb dolgaiba is, aztán vagy "meg akarod javítani", vagy csak jajveszékelsz, és köszöni szépen, de egyikből sem kér, és megalázó az egész.

Vagy gátlásos, vagy nem ébrednek benne akárki iránt egykönnyen érzelmek, és neki nem jön be a számára semmit nem jelentő hülyegyerekekkel való könnyed "járogatás", vagy nem a fiúkhoz vonzódik, de ez a legkevésbé valószínű. Egyikről sem fog beszélni neked, ha csak úgy kérdőre vonod, viszont jól megsértődik.

Nekem két párhetes "kapcsolatom" és plusz egy darab randim volt húszéves koromig. Egyrészt nagyon kevés önbizalmam volt (most nem részletezem, de ezt sok fájdalmas rossz élmény alapozta meg, viszont nem volt baj a külsőmmel), és többnyire el sem hittem, hogy bejöhetek valakinek. Másrészt akivel kapcsolatban nem éreztem azt, hogy halálosan bele tudnék szeretni, az nem érdekelt, és tehernek éreztem a társaságát. Az ilyen "csak úgy randizgatás"-nál meg "próbálgatás"-nál kellemetlenebb, időrablóbb, unalmasabb, feleslegesebb programot nem is nagyon tudtam volna elképzelni. Halálos szerelem meg viszonylag ritkán jön az ember életébe.

A szüleimmel hasonlóan nem volt különösebben semmilyen kapcsolatom, ki is akasztott, mikor elkezdtek puhatolózni. A világért sem mondtam volna nekik semmit. Volt elég bajom, nem kellett a hegyibeszéd.

Amit ilyenkor a szülők segítségnek szánnak, az általában többet árt, mint használ. Többnyire csak azt adják elő, hogy "nem ilyennek kéne lenned", és "nem ezt kéne csinálnod", hanem változz meg, lehetőleg gyökeresen. A gyerek meg csak azt hallja ebből, hogy "ez a baj veled, az a baj veled, selejt vagy, most is csak azért szólok hozzád, mert már nekem vagy gáz, szedj már össze egy pasit".

32N

19 múltam nemrég, engem már 5 éve piszkálnak, hogy "mikor lesz már? olyan szép, okos és kedves lány vagy, valakinek biztos tetszel... blabla la". Csak aztán mindig, ha valaki iránt érzéseim vannak, sosem kerülnek viszonzásra. Ha valakinek tetszem, sose veszi a bátorságot, hogy megismerjen, el hívjon valahova vagy valami, mindig csak bámulnak/megjegyzéseket tesznek másoknak, hogy "egész jó bőr/dugható/szép segg" pedig nem öltözöm kihívóan, egyszerűen csak páran ennyit látnak belőlem. Szóval esetemben ez a kereslet-kínálat összeegyezőtlensége miatt van.

Ha lányom lesz majd és ennyi évesen nincs senkije, szerintem próbálnám nem piszkálni ezzel. Ha ő akar beszélni róla, beszélhet, esetleg 3-4 havonta talán felhozom majd, úgy 15-6 éves korától, de nem akarok az az anya lenni, aki belekergeti a gyerekét egy olyan kapcsolatba, ami nem jó (az én anyám 3* is próbált ilyet csinálni, büszke vagyok magamra, hogy megúsztam😅), csak azért, mert a korosztályának egy része már túl van ezen a fázison. Majd jön a szerelem az életébe egyszer, ha nem, de nem is érzi ennek szükségét, azt is elfogadom. Az én lányom lesz, azért szülöm majd, hogy egy boldog, egészséges embert neveljek belőle, nem azért, hogy egy társadalmi normáknak tökéletesen megfelelő mintaegyént. Én se vagyok tökéletes, irreális lenne pont az általam nevelt gyerektől elvárni, hogy mindenben megfeleljen a többség dolgait illetően.

Az én lányom 21 múlt és még neki sem volt. Pár randin túl van, de nem voltak "sikeresek". Őszintén megmondom: látva a korosztályához tartozó fiúk többségét, egyáltalán nem csodálom. Ha annak idején is ilyen fiúk rohangásztak volna, mint most a többség, akkor valószínűleg én vénlány maradtam volna.

Mindemellett remélem, hogy azért előbb-utóbb sikerül megtalálnia a hozzávalót, mert megérdemelné.