Egyszerűen kiborít anyám. Folyamatosan próbálok megfelelni neki, de egyre nehezebben megy. Mit tegyek?

20 éves vagyok, még itthon élek.

Azért járok egyetemre, mert anyám rámerőltette, amúgy tiszta szívemből gyűlölöm az adott szakot.

Azért erőlteti ennyire, mert ő nem tanult tovább anno, és szerintem mert szeret dicsekedni vele, hogy az ő lánya egyetemre jár, mert jól hangzik...

A páromat nem fogadja el, pedig bevallotta, hogy látja, hogy jól bánik velem. Azért nem fogadja el, mert ő azt szeretné, ha "válogatnék", és mert a "legjobbat akarja nekem".

Az egyik rokonunk úgy manipulálja, ahogy csak tudja. Olvastam a beszélgetéseiket, kibeszéltek engem és a párom is, és én éveken át olvasgattam ezeket. Amikor kitálaltam nekik, hogy mindent tudok, akkor is én voltam a hibás, mert elolvastam az üzeneteiket. És azt mondta, hogy nincs okom haragudni erre a bizonyos rokonra, mert szeret engem...

Rendesen rettegek, amikor azt látom, hogy rossz a kedve, mert úgy gondolom, hogy én rontottam el valamit.

Utálom az életem, mert csak vegetálok, és minden mozdulatom úgy csinálom, hogy neki tetszen. Gyakran dührohamaim vannak már.

Apukámmal sem lehet beszélni erről, mert nincs beleszólása. Mindenről anyám dönt, apám sem mer szembeszállni a véleményével, legalábbis én így látom.

Lehet, hogy ő a legjobbat akarja nekem, de amióta csak leérettségiztem, a pokolban érzem magam, és depressziósan.

Az is lehet, hogy az ő beteljesületlen vágyait akarja rámvetítetni...

Akármi is legyen, aligha bírom már ezt azt egészet, de lépni nem merek. Anyámtól és a véleményétől félek a világon a legjobban.

20/L.