Hogyan lehet felkészülni / túlélni egy nagyon szeretett szülő halálát?

Sehogy, majd az idő múltával egyre könnyebb lesz.

Az sem lenne jó ha az ember csak úgy elmenne a dolog mellet, mert az egyszerűbb... helyette meg kell érteni hogy ez az élet, és bármennyire szerettük is, mindenkinek csak egy ideig lesz velünk.

Addig is próbáljunk vele minél több időt tölteni.

Az idő segít! - és az neked dolgozik!

Tudomásul kell venni, hogy az élet halálos betegség, mindenkinek vége lesz.

Könnyebb túlélni, ha nem állandó sírással emlékszik rá/rájuk az ember, hanem emlékeit úgy éli meg, hogy örül, hogy voltak és ILYENEK voltak.

Örömmel kell emlékezni arra, hogy milyen volt a kapcsolatotok, örömmel kell emlékezni a köztetek lévő szeretetre - és akkor könnyebb beletörődni a megváltoztathatatlanba.

Az örökös gyász, a keserv, a sírás tönkreteheti az embert mentálisan, amit pedig a szülő sem akarna.

Sehogy..

21 éve már, hogy apum elment. Pont a ballagásom, és a 16.szülinapom elött 1 hónappal. Amikor meglett a ballagási cipőm, nagy büszkén mutattam neki. Mondta, hogy nagyon várja, hogy lásson ballagni.

A mai napig elérzékenyülök, néha sirok is, ha eszembe jut 😔

1 hónapja halt meg Apukám.

Rohadtul fáj, sokat sírok még mindig, és folyton emlékeztetnem kell magam, hogy nincs már köztünk, annyira szokatlan ez a helyzet. Nem is volt olyan borzasztóan öreg - 68 éves volt.

Ami egy kicsit segít, az az, hogy tudom, hogy most már nem fáj neki semmi. Rákos volt, 2017 elején derült ki, de időben megkapta a kezeléseket, és egészen idén júniusig teljes életet élt. Még nyaralni is voltunk 2 éve vele és Anyuval együtt, Horvátországban. Szóval tényleg teljesen jó volt, járt kontrollra, jók voltak az eredményei is. Majd június közepén a semmiből jött egy lejtmenet, és augusztus közepére el is vesztettük. Az utolsó 2-3 hétben már olyan fájdalmai voltak, és olyan borzasztóan nézett ki, hogy tudtuk, nem lesz neki innen visszaút. A halála előtt egy héttel kórházba került, mert már nem tudta hol van, összefüggéstelenül beszélt. Onnantól beszélni sem tudtunk vele, mert nem volt magánál.

Szóval ennél az utolsó 1-2 hétnél minden jobb. Abban az állapotban semmi de semmi "értelme" nem lett volna tovább élnie, jobb neki úgy, hogy már nem szenved.

Kitartást mindenkinek, főleg azoknak, akiknek még hozzám hasonlóan friss a dolog.