Megbántottam apámat, hogyan tudnám helyrehozni?

Tehát, a szüleim elváltak amikor 5 éves voltam. Mint utólag megtudtam, apám bántotta anyámat, ez volt a fő oka. Így vidékre kerültem a nagymamámhoz. Ott jártam általánosba, a közeli városban középsuliba. Most visszakerültem Pestre anyámhoz egyetem miatt. Apámat mikor kicsi voltam hétvégente látogattam. Most egy panelban élnek anyámmal, csak másik házakban. Ennyit a tényekről. Na most, tudni kell apámról, hogy szeret inni. Mostanában mintha kevesebbet inna, de régebben (amikor általános sulis voltam főleg) volt hogy részegen hívott fel este. Valószínűleg csak én voltam/vagyok túl érzékeny, de nagyon megijesztett. Féltem, és ma is 21 évesen félek tőle amikor részeg. Sokszor elhordta anyámat mindennek, volt hogy mikor kicsiként mentem hozzá részegen fogadott. Ezek a rossz dolgai. Ezzel szemben nagyon érzékeny ember, nagy szíve van. Én világ életemben konfliktuskerülő voltam, csakhogy megőrizzem az igen törékeny családi békét. Nagyim és anyám is rengeteget veszekedtek, apám ugye néha részegen hívott. Középsuliban ezért egy nagyon félénk srác voltam, cseszettek is rendesen. 18 éves koromig öngyilkos akartam lenni. Egy külső tényezőnek köszönhetően (nem részletezem mert nem fontos a témát illetően) összeszedtem magam, és csináltam egy angol nyelvvizsgát meg egy emelt érettségit hogy bejussak egyetemre. Ezt azért csináltam, mert van egy dolog amit utálok: a középszerűség. Apám gondolkodásmódja pedig középszerű. Mindent hamar felad, nem törekszik arra, hogy jobb legyen neki. Ez fontos, azt mondtam a gondolkodása középszerű, nem azt, hogy ő. Ugyanis tegnap amikor számonkért, hogy miért nem látogatom gyakrabban (jogosan) ezt elmondtam neki. Nem beszéltem csúnyán, higgadtan elmondtam, miért nem szeretek a közelében lenni. Mert amikor még függőben volt, hogy felvesznek-e egyetemre, egyből azt mondta "ne keseredj el, ha nem". Tehát meg sem fordult a fejében hogy sikerül. Egész középsuliban és általánosban is egy lúzer voltam, mert nem motivált soha semmire (igaz, anyám sem, de talán ez inkább az apa dolga lenne szerintem). Én voltam, akit lehet bántani, aki mindig keresi a kompromisszumot. De egy nap meguntam ezt. Ezért mondtam el neki. Természetesen megsértődött, nem akar velem beszélni, és megakarja tagadni tőlem a lakást (anyámmal van egy közös albérletük, és úgy volt, hogy oda költözöm amíg pesten tanulok). Most nem tudom mit érezzek. Egy felől haragszom rá, mert ő részegen már mondott engem el mindennek, én meg egyszer mondok neki valamit (azt is építő jelleggel, mert nem RÁ mondtam hogy középszerű, hanem a GONDOLKODÁSÁRA). Amin lehet változtatni. Én pont hogy azt mondtam, hogy ő jobb, mint hiszi. Hogy keressen egy új nőt, mert akkor nem fogja ennyire az én társaságom igényelni. Tudom, borzasztóan hangzik. Szeretem az apámat, de nem szeretek a közelében lenni. Túl sokszor hívogatott, túlságosan lehúz a mentalitása. Szörnyen érzem magam hogy ezt írom, úgy érzem nincs igazam. Anyámék persze mellettem állnak, de nem látják amit én. Apám nem egy rossz ember. A gondolkodása rossz. Amit évek óta próbálok megváltoztatni. A rossz én vagyok. Még azt is képtelen vagyok bárkinek mondani hogy "szeretlek". Nem vagyok érzelmes (régen az voltam, sokat kaptam miatta). Apám viszont az. Igényli a társaságom- Persze jártam fel hozzá, de messze nem annyit amennyit tudtam volna. És most utál engem. Szükségem van egy külső megfigyelő véleményére. Hogyan tehetném ezt jóvá? Borzalmas vagyok bocsánatkérésben. Köszönöm hogy elolvastad

21/F