Mit tegyek ebben a helyzetben?

anyámék folyton hozzám vágják hogy nem természetes az hogy fiúként fiuval vagyok de hú de cukik a b*zipingvinek az állatkertben. A családom tenyészlovat akart, Ember fiú lett végül.

És már nem egyszer elmeséltem hogy mi volt a válasz meg miért kellett ez az egész.

Május végén ismertem meg a barátomat, későn jöttem haza néha, megesik az ilyen. aztán anyáméknak is kezdett feltűnni a dolog. Alibiztem akkor hogy a haverommal mászkálok a városban, és addig hihető volt a dolog amíg anyám észre nem vette hog y ki van szívva a nyakam.

És ott jött hogy "fú barátnő? apádnak miért nem mondtad el?". neveket nem kérdezett. meg semmit. Aztán másnap ülünk anyámmal az oltóponton, mézes hanggal megkérdi "és hogy hívják a lányt?", előkaptam a táskámból egy füzetet (iskolábol mentem oltakozni), felírtam hogy "she is not a girl", anyámban ott összedőlt a világ.

Kitalálta hogy még a sarki boltba se mehetek le mert még a végén megszökök a barátomhoz. Zsaroltak hogy vagy véget vetek az egésznek, vagy elmondom vagy kijárási tilalom amig az egésznek vége, és ez megmarad bennem hogy pont akkor vágta ezt hozzám anyám amikor a boltban valami miatt felhívtam, egyszer csak el kezdte mondani hogy mennyire természetellenes meg hogy 17 évesen mit tudok én a szexről meg elvisz az AIDS ha így élek (EÜ-s az anyám és abban a hitben él hogy minden meleg AIDSes lesz és bele is hal...), és akkor indult a pedofil törvény bevezetése és elhitt minden sz*rt amit mondtak a fiatalok befolyásolásáról onnantól fogva (elhiszi hogy az internet miatt vagyok az ami...). És én az az ember vagyok aki nem hagyja annyiban, valahogy megoldottam volna a kijárási f*szságot (izgalmas volt részben). De itt most választhattam hogy jobb vagy bal oldalról lőnek főbe. Ennyit mondtam faternak "van valakim. fiú. Это всё.". És ahelyett hogy normális dolgokat kérdeztek volna (név, honnan ismerem, milyen magas ilyenek) a szokásos "haha falu b'zija haha" kérdések éd monfszok jöttek (pl "Hallod bazzeg akkora lesz a s*gged mint egy dinnye, pelenkába sz*rsz mint a csecsemők" "és ki a kulcs ki a lakat" meg egyéb ízléses hozzászólások). Aztán lassan 6 hónap távlatában valamennyire elfogadták. Nem basztatnak annyit (néha megkapom azt hogy "f*stad már össze magad?" de ez vele jár). De még mindig azt mondják hogy nem normális (pl nem hívhatom páromnak, az anyját nem említhetem anyósomnak pedig bezzeg ha lány lenne akkor lehetne. meg há de jó lenne az unoka, "na a szomszéd lányát próbáld meg felszeddni, az kigyógyit ebből" "há fogadd el ezt a lengyel erasmust, olyanok a lenygel lányok hogy kikúrálnak"). Mellesleg 4 hónap után kérdezték "ja és hogy hívják ezt a srácot?" (kuss volt róla mert nem akarom itthon felhozni). De van még hol aludjak, van még mit ennem és csak szájkarate ment hál' istennek.

A barátokkal jobb a helyzet. Ők csak elfogadták hogy ez van, és úgy tudok beszélni a páromrol mint életem része. Egyszer a hátsó padsor egyik főkolomposa meghívott sörözni, elmondtam mi van. és ő is tényleg úgy kezelte hogy ez tök normális. Elhívtak minket tüzijátékot nézni 20-án az is jó volt. Örülök hogy egyáltalán vannak ilyen emberek körülöttem