Hogy kezeljem anyámat?

Figyelt kérdés

Kénytelen vagyok vele együtt élni addig, amíg nem tudok magamnak egy másik lakást venni, hogy elköltözhessek. Szeretem, de már nagyon sok mindenben találom bosszantónak a dolgait.

Folyamatosan korlátoz.Ha pl főzni akarok, nem engedi. Ha lemosni az ablakot, akkor megmondja az időpontot, mikor szabad. Ha elmegyek például, hogy ügyeket intézzek, rögtön nekem szegezi a kérdést mint egy kis kapitány: Minek megyek? Miért megyek? Hova megyek? Ezt követően, ha úgy gondolja, hogy nekem (szerinte) felesleges találkoznom pl a konzulensemmel, azonnal elkezd lebeszélni. Kikapcsolódni egyáltalán nem járok. Ősszel eltökéltem, hogy ez másképp lesz, változtatok. Most a következő hónapban egy nagyobb rendezvényre készülök, és végre találkozhatok az online megismert barátaimmal is akiktől nagy távolságok választottak el. Látom rajta, hogy nem tetszik neki, a gondolat, hogy ezt meg mertem lépni. Amikor bejelentettem, hogy szállást foglaltam rögtön passzív agresszív módba váltott.

Ha barátkozok akkor a barátaimban lát szálkát. Folyamatosan azt mondja, nem bízhatok senkiben, ne legyek szívélyes, mert nem kapom vissza azt amit adok stb.

Párkapcsolat témájában még most akarom a szárnyaimat bontogatni. Fogalmam sincs, hogy lehetnék valakivel együtt, úgy, hogy ő ne szóljon bele negatívan. Ez miatt is szorongok.

A mártírságától is már a plafonon vagyok. Mindenkit hibáztat, mindenki őt bántja, és mindenki hibás, hogy ő ilyen sorsra jutott.Minden ember gonosz, megbízhatatlan.


Szeretném vele megértetni, hogy felnőtt emberként jogom van önállóan élni. Szeretnék rá hatni, hogy belátóbb legyen.



2022. febr. 22. 19:03
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
94%
Sehogy. Menj el alberletbe
2022. febr. 22. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 A kérdező kommentje:
Az albérlet nem opció. Rengeteg pénzt visz el, és legalább 2x annyi időbe telne a másik lakásra való pénz összegyűjtése, mint így.
2022. febr. 22. 19:15
 3/33 anonim ***** válasza:
94%
Akkor elfogadod, hogy anyad ilyen. Nyilván nem 20 éves, ő már nem fog megvaltozni
2022. febr. 22. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/33 anonim ***** válasza:
45%
Az albérlet minden normális felnőtt ember számára opció, de neked nem. Engedd csak, hogy anyád elnyomjon, szánalmas kis hülyegyerek. Incelként fogsz meghalni. Vagy vedd feleségül anyádat.
2022. febr. 22. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:
100%

Tudom nehéz, de egyik füleden be, másikon ki.

Ha főzni akarsz, főzöl. Ha ablakot pucolni, akkor ablakot pucolsz. Mit bír tenni?! Gondolom, leütni nem fog.

2022. febr. 22. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 anonim ***** válasza:
95%
Pedig muszáj lesz elköltöznöd vagy valahogy nem engedni neki. Vagy hagyod hogy ő továbbra is korlátozzon. Ő már nem fog megváltozni, az idő előrehaladtával egyre rosszabb lesz.
2022. febr. 22. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/33 A kérdező kommentje:
Kedves 4-s hozzászóló. 1. Nő vagyok. 2. A saját lakásomból csak nem megyek albérletbe és az utcára sem dobom ki az anyám, még, ha ilyen is. A másik lakás azért lesz, hogy külön tudjunk élni. Inkább csak pszichológiai értelemben érdekel, hogy tudnék rá hatni, hogyan kezeljem. Aki nem tud hülyegyerekezés nélkül kommentelni, legyen szíves, hanyagolja a válaszadást. Sokat elmond magáról az, hogy nyilvánulunk meg. A többieknek köszönöm a választ.
2022. febr. 22. 19:28
 8/33 anonim ***** válasza:
83%
Csak szard le, ha idegesít, mert szerintem direkt incselkedik a magányában. Örülj neki, hogy nem kell ablakot pucolni többé, majd Ő megcsinálja.
2022. febr. 22. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 anonim ***** válasza:
92%
Lakás amiben laktok tiéd és haszonélvezet sincs anyád nevén? Ez is számít kicsit. Mert ha ő nem haszonélvező akkor azért felnyithatnád a szemét, hogy a saját otthonod is ez, nincs joga kiűzni belőle téged. Moderálja a megjegyzéseit, mert van ám amihez nincs semmi köze.
2022. febr. 22. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
100%
Úgy tudsz rá hatni, hogy nem félsz tőle, és nem hagyod magad alávetni az akaratának. Ahogy észreveszi benned az erőt, meg fog hunyászkodni, mert nem akar elveszteni. De ebben következetesnek kell lenned, és nem szabad bedőlnöd a hirtelen látványos cukimukiskodásának, mert az csak célirányos játszma a részéről. Keményen tartanod kell magad ahhoz, hogy felnőtt vagy, és semmiben nem irányíthat.
2022. febr. 22. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!