Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Lányom bukdácsol az egyetemen....

Lányom bukdácsol az egyetemen. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A lányomnak ez volt a hatodik éve az egyetemen. A képzés három éves lett volna. 10 éve elvàltunk az anyjával.

Az első két évben állami képzésen volt, majd a harmadik évben a gyenge tanulmányi eredménye miatt fizetni kellett tandíjat. Kollégium is megszünt e miatt, így az albérletet és a tandíjat együtt fizettük az anyjával.

A negyedik évtől aztán talált valamilyen munkahelyet, ahol gyakornok lett, de kötött tanulmányi szerződést is, így a munkahely fizeti a levelezős tandíjat azóta is. Ennek a részleteibe én nem vagyok beavatva. Főleg, hogy mennyi idő alatt kell végeznie, vissza kell-e a munkáltatónak fizetni ha nem sikerül. Kérdezem az anyját is, de ő csak annyit mond mindig, hogy ő már bele van ebbe fáradva, nem érdekli.


A héten keresett a lányom azzal, hogy pénz kellene, mert az első két év állami támogatását most vissza követeli az egyetem, mivel adott időre nem fejezte be a képzést. Az anyjával felesben kifizetnénk, mert a mi gyerekünk, hülye volt, mit tudok csinálni vele? Ez van.


Viszont a továbbiakban ezt nem akarom folytatni. A munkahelye, ahol most gyakornok, gondolom szintén támasztott valamilyen időbeli feltételt. Ha azt se teljesíti, akkor mi lesz? Fizessek megint?


Ráadásul a kisebbik lányom időközben ugyanazt a képzést elvégezte rendben időre, már a mester képzést csinálja. Ő azt mondja, hogy a nővérének még alap tárgyai is hiányoznak, amiket ráadásul már nem is fognak indítani, szerinte nem fogja tudni befejezni a képzést.

Én azt látom, hogy sose tanul. A kisebbik meg állandóan a könyv felett ült, nem lehetetlent várunk tőle.


Nem tudom, mit tegyek.



2022. máj. 15. 11:31
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
92%

Én a helyedben nem finanszíroznám ezt tovább, és ezt a lányodnak is el kellene mondani.

Tehát, oké, lányom, ezt most anyáddal még kifizetjük (már, ha akarod, mert ezt sem muszáj), de a továbbiakban ide ne gyere pénzért.

2022. máj. 15. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 babyboom567 ***** válasza:
93%

Kedves Kérdező!


Szerintem a következőket!


Kedves kislányom!

Sajnos,a jövőben, nem fogom tudni az egyetemi tanulmányaidat az eddigi formában finanszírozni.Valószínűleg nem neked való ez a képzés.Ez egy feneketlen kút,és abba nem szeretném dobálni tovább a pénzt.Gondold át,hogy mit szeretnél kezdeni az életben,illetve keressél az életviteledhez megfelelő munkát.Ne feledd el, hogy szeretlek,valószínűleg neked más szak/téma/munka való.

2022. máj. 15. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
88%
Egyetértek az elsővel.
2022. máj. 15. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
23%

Húúú ez nagyon durva.

Én jártam egyetemre, ismerem a rendszert és a lányod nagyon csúnyán átver benneteket!!!


1. Az állam 12 félévet finanszíroz mindenkinek tanulmányi átlagtól függetlenül. Ami azt jelenti, hogy 6 évig a lányod teljesen ingyen tanulhat a magyar felsőoktatási rendszerben. Ha nem teljesíti a tantárgyakat, akkor sem válik fizetőssé a képzés.


2. A képzési idő másfélszeresén belül kell diplomát szerezni. Ami azt jelenti, hogy ha 3 éves a képzés, akkor 4,5 év alatt. Ezt követendő, ha nincs meg az oklevele sem kell visszafizetni az államilag finanszírozott féléveket, amennyiben Magyarországon vállal munkát!!!

Ha kimegy külföldre dolgozni csak abban az esetben kell visszafizetni!!!

Ez így van, higyje el nekem. Nyugodtan telefonáljon be az érintett egyetem tanulmányi osztályára ott majd felvilágosítják.

Sajnos a lányuk anyagilag lehúzza önöket màr èvek óta.

2022. máj. 15. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
29%
Ilyen létezik? Mármint, hogy visszakövetelik? Sosem hallottam ilyet.
2022. máj. 15. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
87%
Nem lehet, hogy a munkahely követeli vissza a pénzt, csak nem meri megmondani?
2022. máj. 15. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
96%
#4 Nincs igazad, igenis át lehet kerülni államiról költségtérítésesre tanulmányi eredmény miatt...
2022. máj. 15. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
8%

7-es.

Igen, hol?

Nálunk ilyen nem volt. Pedig én meg a tesóm is elég sokat csúsztunk és egyikünk sem került át fizetősre. Az új rendszerben mindenkivel aláíratnak egy tanulmányi szerződést, amin feketén- fehéren benne van minden. 12 félév teljesen ingyen van, akkor is ha végig bukdácsolja.

Az interneten egyébként minden egyetemnek fent van a tanulmányi és vizsgaszabályzata, abban is le van írva!!! De ha a tanulmányi osztályt felhívja, ott is elmondják.

2022. máj. 15. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
90%

A lányod hazudik. Ha félbehagyja a tanulmányait, akkor sem kell automatikusan fizetnie!

Amennyiben elkezd dolgozni, tehát munkaviszonya lesz, az állam ezt betudja törlesztésnek. Felhasznált félévenként 150 munkanap.

De nem kell visszafizetnie ilyen záros határidővel. A lányod valahol csalt, kölcsönt vett fel, de egy biztos, hogy nektek hazudik!

2022. máj. 15. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 anonim ***** válasza:
95%

8


A kérdés szemszögéből tök mindegy. Mégha át is tették fizetősre, akkor is hazudik a lány, mert azt félévente fizetnie kellett volna már, nem egybe a végén az egészet.

Ha meg támogatott volt, de ott hagyja, akkor csak annyi az elvárás ugyanúgy, hogy legyen bejelentett magyar munakviszonya, ezzel törleszt az államnak.

2022. máj. 15. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!