Mérgező anya lánya kapcsolat lezárása felnőtt fejjel?

Csak egyetlen jó tanácsot szeretnék adni neked. Soha de soha ne érezd magad hibásnak egy ilyen helyzetben. Nem te tehetsz arról hogy anyukád ilyen, egyszerűen csak ilyen megkeseredettnek tűnik…És téged használ fel annak érdekében hogy kicsit enyhítse a zavarodott érzéseit.

Egyébként szóról szóra, 100%-ra ugyan ez volt a helyzet itthon nálunk. Miután a nővérem elköltözött itthonról, minden megváltozott. Már szívesen látták egy idő után ha lejött, és szeretni kezdték. Tutira mondom hogy veled is ez lesz. Ha majd anyukád látja hogy külön életed lett, hidd el idővel megfog változni az irányodba. De persze kutyából sosem lesz szalonna szóval ne várj enném többet.

És mindezektől függetlenül még lehetsz jó anya, ne aggódj ezen. Sőt, már tudod hogy hogyan ne kövesd el azokat a hibákat amiket anyukád tett veled. Tedd azt a gyermekeddel majd, amit te szerettél volna hogy veled tegyenek. Ne csüggedj emiatt.

Nos minden jót kívánok azért :)

Keress egy jó pszichológust, olyan úton vagy, hogy már a felismeréseid megvannak, a lezárás nagyon könnyen meglesz.

Addig meg gyakorold a fizikai eltávolodást, ha sírva jössz el, akkor nem kell odamenni, felesleges házhoz menni a pofonért! Fel sem kell hívni, ha keres megmondod, hogy van saját családod, nem érsz rá, nyilván a testvéreid is végig csinálták, esetleg kérhetsz tőlük segítséget.

Egy egészséges család, és az anyaság nem fog gondot jelenteni, már tudod, hogy milyen nem akarsz lenni, csak arra kell koncentrálni, hogy ne akarj görcsösen "jó" lenni, a gyereknek kellenek korlátok, de emellett viszont szabadság is, és szeretet, ami nem fojtogat. Az egyensúly nehéz, de a párod segíteni fog.

Sajnos a sebeid sosem gyógyulnak meg, ha folyamatosan piszkálja őket. Ne érezz bűntudatot azért, mert megmented magad, nem vagy köteles feláldozni az életed egy - valljuk be - szar ember miatt. Nem. Ne tartsd vele semmilyen formávab a kapcsolatot.

Nem, a levegőbe beszélek, én is megtettem és életem legjobb döntése volt. Az igazi gyógyulás csak ekkor tudott elkezdődni.

Nálam is hasonló az anyám. Ő fizikailag nem bántalmazott, párszor megpofozott hülyeségek miatt, de azok inkább arra mentek, hogy utólag elmondhassa másoknak, hogy neki is eljárt már a keze. Mintha az valami szép, dicsérnivaló dolog lenne. Ő inkább az érzelmi kicsinálásra ment. Mindig be akarta magyarázni, hogy én nem lehetek sikeres valamiben. A siker sosem volt opció, csak hogy nekem úgy sem sikerülhet semmi "nagy dolog." Az volt a logikája, hogy miért én, ha ott van sok más ember. Vicceskedve "miért én kapnám a főszerepet a filmben, ha ott van sok más szebb, tehetségesebb, jobb jelentkező"? Rajzverseny? Úgy is biztos lesznek, akik jobban rajzolnak nálam. Nyelvvizsga? Sokba kerül, és ha nem sikerül, kidobott pénz, amit ételre is lehetne költeni. Erős gimibe jelentkezek? Amikor megjött a levél, hogy felvettek, hangosan kijelentette, hogy megjött az elutasító levél mielőtt kibontotta a borítékot. Utána amikor kérdezték, melyik gimibe vettek fel, anyám mindig arra terelte a szót, hogy mennyire biztos volt benne, hogy semmi esély rá, hogy bekerüljek. Beiratkozás után is annyit mondott, hogy mi van ha nekem lesz a leggyengébb átlagom? Érettségi? Az, hogy szerintem jól sikerül majd, neki azt jelentette, hogy hármasnál jobb egyik tárgyból sem lesz. "Legyek realista." Egyetem? Pff, kivel akarom én azt fizettetni? Van államilag finanszírozott szak? Áh, úgy sem fogom tartani az átlagot, átraknak fizetősre, ami drága lesz és nem fér bele. Csak meg lett a kitűnő érettségi? Oks, de egyetemre ki tudja felvesznek-e. Felvettek? Büdös a munka és az egyetemmel akarom elhúzni, hogy dolgoznom kelljen. Meg amúgy is, ki fogok bukni. Meg most van egy viszonylag jól fizető munkám is, az neki nem munka, mert nem megszakadós fizikai munka és jó pénzt kapok érte. Nemrég beavattam a terveimbe, hogy elvégeznék egy képzést. Azt hittem, esetleg "felnőttünk" már az előbbiekből, de megint jött a szöveggel, hogy persze ilyenekre van pénzem, meg hogy tényleg kifizetem aztán nem megyek át a vizsgán a legvégén. Elegem van már belőle, és még csak 24 vagyok. Volt, aki szerint motiválni akar, de nem. Mellette nőttem fel, egyszerűen csak ennyire negatív ember, mindig a legrosszabb végkimenetelre számít és készül, akármiről van szó, és eszébe sem jut, hogy esetleg jól is elsülhetnek a dolgok.

Az ilyenek már nem változnak. A legjobb, ha nem adjuk meg nekik azt az örömöt, hogy igazuk legyen.

Szia!

Először is szeretnék gratulálni, hogy még ennyi rossz után is itt vagy, és nem adtad fel.

Tudom, hogy nehéz, de először megkéne próbálnod neki elmondani, hogy mennyire fájt, és mit éreztél, te hogy élted meg, hogy ennyire toxikus volt. Ha erre nem hajlandó, akkor írd meg neki levélben, őszintén. Ezzel a lelked is megtisztul, mert az a sok felgyülemlett feszültség és méreg, amit érzel, akkoris megfog maradni, ha ő eltávozik, viszont így, hogy kerekperec lekommunikálod neki, egy terhez fog levenni a szívedről, utána pedig meg kell vele szakítani minden kapcsolatot, mert csak tovább mérgezne téged, amit a kicsi ugyanúgy érezne.

Kérdező: csak azt a jótanácsot tudom adni, hogy soha ne látogasd. Egy ilyen anyát, aki ennyit bántott, nem érdemes, valamint - ahogy írod - "sírva jössz haza" hát hiányzik ez? :(

A negatív, rossz minták tudatosítása nagyon sokat fog segíteni, hogy ne vidd tovább a gyereknevelésbe ezeket, de jó úton vagy, mert sokmindent már látsz, mit tett veled.

Az ilyen nem anya, szerintem még az is meg fog viselni, ha telefonos kapcsolattartást kezdeményezel vele.

Legjobb lenne, ha azt se tudná hol laksz, valamint titkosítanád a lakcímedet (Ügyfélkapun keresztül is megteheted).

Nem tudom, hogy jó-e, hogy személyesen elmondd neki ebben a helyzetben. Szerintem szakíts meg vele most minden kapcsolatot, és ha ő keres, hogy mi van már, miért nem mész, stb. esetleg akkor tegyél kísérletet arra, hogy elmondod neki, de nagyon kevés esélyt látok arra, hogy ez sikerrel járjon, arra nagyobbat, hogy feltépje a régi sebeket, ill. hogy megerősítsen az elhatározásban, hogy távol legyetek. Ha felkészíted előre magad arra, hogy valószínűleg csak veszekedés lesz, és bevállalod, akkor oké.

Levelet nem biztos, hogy írnék neki, csak woodoozna vele, vagy mutogatná másoknak, hogy milyen hálátlan vagy.

Leírhatod a magad kedvéért, mintha neki írnád, aztán elégetheted, ez a gyakorlat segíthet az elengedésben.

Esetleg még annak lehet értelme, hogy egy családi moderátorral beszéljétek ki a bajotokat, ő kezeli az indulatokat, segít, hogy elmondd a te oldaladat, és ő is elmondhatja az övét, ami segít téged esetleg abban, hogy megértsed. Ettől még nem kell, hogy barátok legyetek, eldöntöd, hogy mit akarsz, adsz-e még egy esélyt, vagy lezárod, de ez mindenképpen egy új dolog lenne. Elmondani eddig is elmondhattad volna a sérelmedet, ha tudtad volna, de nem tudtad, most se hiszem, hogy menne, mert szorongnál mellette. Tehát egy szakember kéne.

És ha az anyukád nem, hát akkor meg lesheti az unokát, meg úgy általában bármit stb.

A megbocsátás azonban nagyon fontos lenne, mert a harag az, ami továbbmérgez téged akkor is, ha az anyád már sehol nincs veled.

Megbocsátás alatt nem a kibékülést értem itt sem feltétlenül, hanem azt, hogy a haragot elengedd. Ez a te érdeked. Különben mindig egy áldozatként tekintesz magadra, aki szerencsétlen, és esélyes lesz a hozzá hasonló megkeseredés.

Szerintem így "törheted meg az átkot".