Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mi a legjobb megoldás ebben a...

Mi a legjobb megoldás ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Sziasztok, ez nem biztos, hogy családi kategória, de összefügg a témával.


18/F vagyok, ebben az évben érettségiztem. Jelentkeztem és fel is vettek álmaim szakára (egy nyelvi szak ez), azonban nagyon félek attól, hogy a többiek nem fognak szeretni ott. Hihetetlenül vékony vagyok, szinte már anoxeriásan. Emiatt gondoltam úgy, hogy egy évet kihagynék egyetem előtt, hogy a sok pesti rohangálás közben se vesszenek az energiák/kalóriák, illetve hízzak, természetesen. (Agglomerációban élek.) Sajnos a(z előző) gimiben amíg meg nem ismert mindenki, addig látásból utált. Nagyon sokat szorongtam az első 2 évben, nem szerettem volna az egyetemet is így kezdeni. (Itt a 4 év helyett meg 3 van, legalábbis alapszakon.)


Azonban otthon problémák vannak. Főleg anyukámmal. Anya már lassan 5 éve nem dolgozik, arra hivatkozva, hogy akkor „kicsi” gyereke volt. (Szüleim már picit idősek, az ötvenes éveik vége felé járnak, lassan már 30 éve „babáznak” [nővérem 27, öcsém 12], már elegük van, nem is annyira jó szülők abból a szempontból, hogy sokszor engem pl. elhanyagoltak.) Itthon főz, néha takarít és locsolja a kertet, viszi-hozza a gyerekeket, de ugyanúgy hatalmas rendetlenség/kosz van mindenhol, mint 5/10/15 évvel ezelőtt. Sokszor kiakad, hogy ő ezt a házimunkát nem bírja, rabszolgának érzi magát és ilyenkor (szinte minden nap) van valamilyen konfliktus valakivel.


Szerinte nekünk, nővéremmel kellene takarítani, sokszor helyette is. Nagyon próbálta pl. a mosogatást átpasszolni az akkor egyetemre járó/később dolgozó nővéremre. Vagy ha valami olyat csinálok, ami neki nem tetszik, akkor zsarol, hogy nekem kell megfőznöm az ebédet. (Rettegek ettől, mert amikor tanulni szerettem volna tőle, akkor mindig elküldött, hogy ne legyek útba, nem tudok megfőzni egy levest. ☹)

Nem szeretek vele takarítani, mert az úgy néz ki, hogy ő a laptopja mögül osztogatja a parancsokat és ő nem csinál semmit.


De szerintem a legnagyobb probléma a merevsége és a kiállhatatlansága. Most pl. voltunk ilyen kuruzslónál (ilyen kamuorvos, mert az igaziakban nem hiszik, plusz nem azt mondják, amit ő hallani szeretne) és ő felirt nekem egy teát. Én nem vagyok teázós, mondtam is neki, de ő akkor is szeretné, hogy teázzak, vagy (megint csak megsértődik és) zsarol, hogy akkor nem főz nekem ebédet. A kiállhatatlanságról szólva, mindenbe beleköt és borzasztóan kétszínű. Az okmányirodába vezető úton szidott minket, mint a kocsis, majd az irodába betérve mosolygott és próbált kedveskedni. Én nyugodt ember vagyok (a körülmények ellenére is), mégis ez annyira felbosszantott.


Nagyon félek (továbbra is) ilyen vékonyan egy új közösségbe menni, így el szeretném kerülni ezt, mégis már a kollégiumon gondolkodom, mert nem bírom tovább.



2022. júl. 26. 09:52
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

1. Te nem vagy komplett, ha ilyen hülyeség miatt kihagynál egy évet...legközelebb mi jönne, hogy bénán áll a hajad?! Jövőre talán megduplázod a súlyod? Ha ennyire probléma a kinézeted, miért nem teszel ellene valamit? TAlán derült égből a villámcsapás ért a felismerés, hogy 18 lettél és vége a középiskolának? Nem hiszem...ha annyira zavarna, már rég a szeptemberre gyúrnál, szó szerint!

2. A legjobb lenne, ha elkezdenéd azt az egyetemet, legalább kiszakadnál ebből az elmebeteg közegből, és látnád, hogy van világ a hibbant közegeden kívül is, amiben talán nem az lesz a legnagyobb bajod, hogy milyen a kinézeted. Hajrá!

2022. júl. 26. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Ekkora baromságot még életemben nem hallottam....
2022. júl. 26. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim válasza:
100%

Szerintem mindenképpen jót tenne neked, de amúgy a többi testvérednek is, hs elköltöznétek otthonról. Ez egy nagyon mérgező környezetnek hangzik. Sajnos attól nem feltétlenül lesz jó ember valaki hogy y saját anyukád. Lehetne mondani h ülj le vele és mondd el mit érzel, de nem hiszem h egy ilyen embernél van értelme :/ Saját tapasztalatból mondom hogy jobb ha elfogadod hogy ő ilyen és e szerint igazítod a kapcsolatotokat. Mondjuk több távolság. Ez nem jelenti azt h rosszban kell lennicsak kicsit felszínesebb lesz a dolog, nem mentek bele olyan mélyen egymás magánéletébe. Ez hozna neked egy kis megnyugvást szerintem, aztán később még mindig lehet szakemberhez fordulni a traumák feloldásához.

A soványságba meg túl sokat gondolsz. Egyetemen már azért kicsit felnőttebbek az emberek nem fognak ezért ítélkezni fölötted. Hidd el sok fure fazon megy egyetemre. Arról nem is beszélve h lehet pont azért vagy olyan sovány mert olyan nyomás és stressz alatt állsz otthon folyamatosan. Nem mindenki stressz evő, van aki pont fogy a stressztől mert nem eszik annyit vagy csak eleve sokkal több kalóriát éget el a szervezete mert folyamatosan 120on pörög. Nem tudom pontosan, de én pl mindig fogyok ha stresszelek. Meg nincs étvágyam. Ha kikerülnél végre ebből a környezetből lehet elindulna a súlygyarapodás. Én 10 kilót híztam első évemben. Szerintem ne maradj otthon! :/ Sok szerencsét! :)

2022. júl. 26. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
pesti rohangálás miatt lefogynál...??? Ne viccelj már! mindenhová busszal-villamossal megy az ember itt... :)
2022. júl. 26. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Hülyeség lenne kihagyni, eleted legostobabb döntése volna. Menjél szépen koleszba, nem lesz semmi gond. Vegyél kondiberletet es kezdj el edzeni.
2022. júl. 26. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a gyors választ!


1) igen, valahogy igy van. nagyon nehezen érintett a középiskola vége

2) nem tudom hogy értetted, de én felnevettem:)

3) köszönöm a részletes választ, és örülök, hogy sikerült híznod!

4) nekem valami ilyesmi maradt meg, nem tudom hogyan

5) rendben, megnézem a lehetőségeimet


Most a válaszokat olvasva lehet csak én gondoltam túl a dolgokat. Akkor adok neki egy esélyt és jelentkezem. Köszönöm még egyszer:)

2022. júl. 26. 12:07
 7/12 anonim ***** válasza:
BPn néha még a szomszéd utcába is tömegközlekedéssel járnak amugy az emberek.
2022. júl. 26. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
68%

Őszintén szólva nem tudom, hogy miért probléma, ha valaki a felnőtt gyerekeit megkéri, hogy segítsenek neki a házimunkában.


Komolyan, 27, 18 és 12 éves gyerekek meg vannak sértődve, hogy be kellene segíteni takarításban, mosogatásban? Különösen te és a nővéred, akik már "hivatalosan" is felnőttek vagytok.

2022. júl. 26. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

7) nem is tudtam, de akkor lehet én is csatlakozok majd hozzájuk. nem nagyon járok fel Pestre


8) jobban belegondolva lehet ez zavarja őt nagyon.


köszönöm a válaszokat!

2022. júl. 26. 18:41
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Voltak nagyon vékony csop társaim, ismerősöeim az egyetemen, senkit nem érdekelt a testalkatuk,ez nem akadályozott meg a barátkozásban.


Otthon meg nyugodtan segítsetek kicsit a tesóiddal, ti is ott éltek nem? A főzést is kipróbálhatod, van rengeteg receptes videó ami lépésről lépésre mutat mindent. Max nem sikerül jól elsőre, de egyszer csak elköltözöl otthonról és akkor már jobb ha bírsz gondoskodni magadról...

2022. júl. 26. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!