Semmit nem tehetek, hogy anyám ne hagyja magát kisemmizni?

Hosszú történet lesz, de igyekszem összefoglalni.

A szüleim kapcsolata csúnyán végződött, apukám nagyon agresszív lett a végére, én tettem fejelentést ellene, én kértem távoltartásit, hogy megvédjem édesanyám, ezért azóta engem is utál és nem is tartom vele a kapcsolatot emiatt. A családomban én vagyok messze a legfiatalabb, késői gyerek voltam és a nővérem is majdnem annyival idősebb nálam, hogy anyám lehetne, illetve az összes unokatesóm és fiatalabb rokonom is. Ő már azelőtt elment otthonról külföldre, hogy én megszülettem volna, otthagyta anyámat apámmal, megszökött 17 évesen. Mire meglett, már nagykorú volt, így nem is lett volna jogszerű hazahurcolni. A szüleim anno vettek neki egy házat, autóval mindennel, hogy megtartsák úgymond, de nővérem hajthatatlan volt. Kiadta a lakást, annak minden terhét a szüleim nyakába tolta és neki csak a bérleti díjat utalják itthonról. Nem az én dolgom, de sosem dolgozott semmit, életművész, nincs végzettsége, ha haza is jött, akkor is anyukám nyakán élősködött és ment is tovább. Ennek már én is szemtanúja voltam, én küldtem el anyám nyakáról, mikor megelégeltem az egészet... Akkoriban még otthon éltem, már a szomszéd városban vagyok.

A szüleim válása után anyukám nekem is adott egy kislakást, de én alapvetően a másik véglet lettem. Egyetemre jártam, van rendes végzettségem, önállósodtam és már mindenben igyekszem segítségére lenni anyámnak, hiszen nekem ő az egyedüli családom, mindenki más eltávolodott tőlünk, apámnak hála. Viszont úgy érzem, hogy nővérem a kedvence mindennek ellenére és bármit csinálok, az ő figyelméért esdekel anyám. A nővérem jóban van apámmal is és anyámmal is. Viszont az utóbbi időben folyamatosan azzal eteti anyámat, hogy adja el a saját házát és menjen ki vele külföldre. Nem a saját otthonát akarja eladni, hanem anyámét, mert az ér eleget ahhoz, hogy külföldön lehessen vele mit kezdeni. Anyám meg sajnos fogékony erre a hülyeségre és továbbra is neki esdekel. Attól tartok, szót fog neki fogadni és hagyja magát kisemmizni így. Pedig megvan mindene, egy békés, kertvárosi nívós házat vett, már nincs apám a nyakán, én is kijárok hozzá, segítek neki, itt lenne az ideje élvezni egy élet munkáját. Gondoskodott rólunk, egy szavunk nem lehet, tényleg.

Nekem nem kell anyám vagyona, én boldogulok azzal, ami nekem van, de ha egy módom van rá, nem fogom hagyni, hogy anyám földönfutó legyen idős korára emiatt a vérszívó miatt. Bármit mondok, az én szavam nem számít, semmibe lett véve az is, hogy mennyit segítettem neki, neki csak az a fontos, hogy neki ne mondják meg, mit csináljon és ne emeljem fel neki a hangom. De hogy bazmeg, ha szemrebbenés nélkül eltapos verbálisan a nővérem hülyeségére hallgatva?! Hogy a picsába ne legyek mérges és ne keljek ki magamból így? Egyelőre azt mondogatja, hogy úgysem veszi be a nővérem hülyeségét, de ismerem anyámat, ha valamit eleget mondanak neki, idővel lépni fog... És nővérem mindig is elérhetetlen volt neki annyira, hogy reménykedjen és az ő figyelméért hülyeségeket csináljon. A füvet a nővérem portáján már így is ő nyiratja a saját pénzéből, pedig kurvára nem neki kéne. De nemrég megkérte arra is, hogy ha kiköltöznek a bérlők, fizesse a villanyt és a vizet nála... Még erre sem mondott igent, mert nevelőapám sem hagyja magát, de van elég dolog, amivel nővérem próbálja lehúzni őt. És olyan az egész, mint egy időzített bomba.

Anyám nem beszél idegennyelveket, nincs odakinn semmi nővéremen kívül neki és ő is valami karitatív szervezetnél él, élősködik. Világ életében itthon élt és dolgozott anyám, ez az idióta meg bemeséli neki, hogy kimegy és csak úgy kap nyugdíjat odakinn is, anélkül, hogy állampolgár lenne. De nem hisz nekem, bármit mondok arról, hogy ez nem így működik. Csak nevetgél rajta, hogy jól van, ne legyek ilyen gonosz a tesómmal... és ezzel a viselkedéssel mégjobban felbasz.

Úgy látom, nem tudok mást tenni, mint végignézem, ahogy anyám a vesztébe rohan... Nevelőapám is mondja neki, hogy tiszta hülye és nem az ő dolga megmenteni a felnőtt gyerekét a saját békés nyugdíjas éveit feláldozva, de úgy érzem, egyikünket sem vesz teljesen komolyan.

Hogy érzékeltessem, a két kislakás 20 millió körüli, anyukámé, amire nővérem rá akar menni, 70 millió... Ha normális célokra menne, nem zavarna, de fel akarja élni az egészet, mert nincs semmije, eddig is égette a pénzt, amit kapott. Se gyerek, se állás, semmi, marad a szüleimen élősködés és a szektás hülyeségek darálása.

Én meg nem tudom, mit tettem, hogy így bánik velem anyám. Kiálltam a saját apámmal szemben, hogy nyugta legyen, kéthetente járok hozzá, bevásárolok neki, mindenben segítettem eddig, de egyszerűen belémrúg és úgy érzem, én ezt a hülyeséget nem bírom. Nyilvánvaló, hogy a nővérem nem bírja a pofám és ki akar innen túrni. Elegem van ebből a ki.szott családból, hogy a semmirekellő seggét akarják nyalni, miközben én semmibe vagyok véve. Mintha nem is tudom, fordított szereposztás lenne és én hagytam volna cserben anyámat, majd én jönnék vissza a markomat tartani 50 évesen... Mert nővérem lassan ennyi idős.

Tehetek bármit ez ellen?