Mit tegyek, úgy hiányzik a fiam és amikor hazalátogatnak a párjával, akkor is csak páros programokat szerveznek, s ha itthon vannak, akkor meg elvonulnak kettesben?

Kérdező, önmagában nem lenne sok, ha a hazalátogatásokkor pár órát eltöltenél a fiaddal, objektíven az üdvözlő és búcsúzó ölelés és puszi sem egetrengető. Inkább arra tippelnék, hogy a szereteted olyan... nem is tudom, milyen szót használjak rá...drámai? Ahogy árad belőled.

Anyósomra emlékeztetsz, úgyhogy vele példálóznék. Neki olyanok a szeretetmegnyilvánulásai, mintha egy filmben a szeretet erejéről szóló, katartikus jelenetben lenne. Nem feltétlenül az, amit konkrétan mond vagy csinál, hanem az arca, a hangja, amivel sokkal nagyobb érzelmi töltetet ad a dolgoknak, mint amekkora valójában lenne nekik. Azt mondja, "örülök, hogy jöttél" - a mosolya meghatott, a szeme szinte párás, és mintha szívszaggatóan keserédes lenne az egész, mint azoknál, akik évekig nem találkoznak. Pedig a fia minden héten fixen megy. "Már mész?" - bociszemek, bánatos arc, a hangjában szívfájdalom, a fia 3 órát ott töltött. "Aggódom érted" - és úgy mondja, mintha éppen összeomlana a világ, pedig a fia nem háborúba megy, hanem csak egy barátja esküvőjére utazik külföldre pár napra. Jólvan hogy aggódik, én mint felesége is gondolok rá, hogy épségben oda- és hazaérjen, de minek ez a drámai hangvétel? És még búbánatosan hozzáteszi azt is, hogy emiatt megint nem aludt. Talán sírt is. "Mi lesz veled?" - mintha a fia a kilátástalanság szélére sodródott volna, pedig csak munkahelyet vált. Amíg a fia náluk lakott, időnként bement a hozzá a szobájába, és minden apropó nélkül elmondta neki, hogy szereti, olyan jelentőségteljesen, mintha valaki halni készülne. A gyerek meg úgy volt vele, hogy "jó, de ezzel most mit csináljak?". Mondta ő is a rend kedvéért, hogy "én is szeretlek", aztán jólvan.

Volt itt nemrég egy kérdés, amiben egy anyuka ki volt akadva, hogy a tizenéves lányát miért idegesíti az, hogy ő SZERETETTEL nézi, miközben eszik. Mert hát hiszen SZERETI. Te érted, hogy miért idegesítő neki? Szerintem az a lány is úgy volt vele hogy jó, de ő ezzel most mit csináljon kedden délután kettőkor a bableves fölött. Ha csak hagyná bámulás nélkül enni, akkor is tudná hogy szereti, minek ez a nagyjelenet? A szeretet szép és jó, de ez a drámaian megnyilvánuló szeretetmánia fárasztó, kicsit kínos.

Ha a fiad nevet az öleléseiden és érzelgősnek nevez, akkor azt nem egy szimpla "szia, örülök hogy jöttél" ölelésnek képzelem, hanem olyan elnyújtott, "végre itt vagy, olyan mintha a szívemet visszatették volna a mellkasomba, mert ki volt tépve, amíg nem ölelhettelek magamhoz" ölelésnek.

A laza, derűs öröm kellemesebb, mint ez a folytonos meghatottság, amiben könnyes szemmel kell egymás nyakába borulni állandóan.

Velem anyám laza. Szívesen kiülök hozzá a konyhába dumálni, úgy trécsel velem, mint bármelyik másik felnőttel, és nem arról beszélgetünk, hogy ő mennyire szeret, meg én mennyire szoktam hiányozni neki. Ölelkezni, puszilkodni nem szoktunk. Nem igényel heti személyes vagy videós bejelentkezést tőlem, mert ha írásban kommunikálunk, akkor is elhiszi, hogy jól vagyok, mondanám ha nem lennék.

A férjem beszélgetése a szüleivel kevésbé közvetlen, és néha unja, hogy gyakran arról szól, hogy biztos-e hogy jól van, meg hogy aggódnak érte mindenen.

Kérdező, ez mindenkinek másképp jön le.

Mindenki másképp látja, valakinek túlzás amit szeretnél, valakinek meg természetes.

Ez talán attól függ, kinek milyen a szüleivel a kapcsolata.

Nekem nagyon jó, én az édesanyámmal ölelkezem, édesapámmal is néha, bár ő annyira nem igényli az érintést.

Mi anyámmal elég sokat beszélgetünk, olyan mintha a barátnőm lenne bár ez elég közhelyes mondat. :)

Nem élünk együtt, de nem lakunk messze egymástól, úgy hetente találkozunk. Talán nem is az én kapcsolatom érdekes a szüleimmel, hanem mondjuk a testvéremé, aki messze él, de Magyarországon belül.

Ő szívbeteg, és nem tud hazalátogatni, ezért az édesanyám megy ő hozzá. Mivel anyám se fiatal már, ő se tud minden héten ellátogatni, tehát hasonló a szituáció mint nálatok, annyival megspékelve hogy sajnos a testvérem beteg, és elég súlyos, dolgozni se tud, le is van százalékolva pedig fiatalember :(

Ők is ölelkeznek találkozáskor és búcsúzáskor, és mondják egymásnak hogy szeretlek. Anyam folyton aggódik érte, érthető, hiszen beteg és attól hogy felnőtt, vannak gyerekei és felesége, még nem múlt el a fia lenni.

Egyébként én szoktam levinni hozzá anyámat autóval, ha tudom, én is meglátogatom, én is megölelem.

Nálunk ez nem gáz, mi egy nagy szeretteljes család vagyunk, nem ölelkezünk folyton, de rengeteget beszélgetünk. Amúgy még a a beteg testvéremen kívül van még 2- testvérem, mind fiú, és mindannyian magam is beleértve felnőttek vagyunk, mind külön élünk saját lábon, és mindannyiunknak van párja/ feleség, férj, gyerekek.

Nekem nincs még gyermekem, 26-éves vagyok, a férjemmel élek egy albérletben. Ugyanabban a kerületben, ahol a szüleim.

Mindezt azért írom le neked, hogy láss más családot működés közben.

Az anyósom is ölelget amúgy engem, a férjem is, neki is van egy tesója aki idősebb nála, sőt még olyat is csináltunk már, és ez lehet megbotránkoztató lesz egyeseknek, hogy mi 4-en, sogorom, anyósom, párom és én, együtt egy négyes olelkezest hajtottunk végre. :D tudom, felháborító.

Szerintem semmi baj nincs azzal, hogy szeretnél egy két napot a fiaddal tölteni. Talán azért baj egyesek szerint ez, mert ők nem szeretnének bensőséges kapcsolatot a saját szüleikkel, én meg el nem tudnám kepzelni az életem eme bensőséges kapcsolat nélkül.

Lehet úgy is értelmezni, hogy nem nőttem még fel. De nem hiszem hogy ez van, ha hiányoznak a szüleim.

Egyszerűen csak hatalmas szeretetben neveltek fel minket, és annyira csodálatos szüleink vannak, nem szeretnék időt veszteni. Úgy értem, hogy apám pl 72-éves és már nem olyan jó az egészségügyi állapota, sajnos elfognak menni a szüleim és habár nem tudom hogyan fogom ezt túlélni, szeretnék minél több emléket elraktározni, minél minőségibb időt velük tölteni.

Ha a fiad nem szereti az olelkezest, az egyébként elfogadható, akkor legalább beszélgethetne veled többet. Próbálj meg beszélni vele, hogy üljetek be mondjuk egy kávéra valahova, vagy menjetek el együtt mindannyian sétálgatni, túrázni mondjuk. Csak mond el neki, hogy szeretnél többet beszélni vele, amikor ott van nálad. Ne követelj túl sokat, mármint egyébként szerintem nem sok az, amit kérsz, de lehet neki sok. Ha így egyenesen elmondod neki mindazt amit itt leírtál, lehet változtat ezen a helyzeten.