Van itt olyan, akit elhanyagoltak a szülei egészségügyi, higéniai szempontból, és most felnőtt korukban érzik ennek a hátrányait? Hogy birkóztok meg ezzel a teherrel? A szüleitek változtak azóta?

Mit, 61, hogy létezik zomanchiba és sajnos genetikai oka van?

Olvass utána.

Most komolyan a rossz genetikáról vitázunk?

Ez úgy működik,ha a szülők mindent megtettek és annak ellenére van baj,akkor oké.

De ne mentse már fel az elhanyagoló szülőt a rossz genetika!

Minek megtanítani a gyereket alapvető higiéniára,hiszen úgy is kirohad 40 évesen:D

Ugye ezt senki nem gondolja komolyan?!

A szájhigiénia nálunk is erősen problémás, az egész rokonságom olyanokból áll, akik meg vannak róla győződve, hogy csak akkor szükséges fogorvoshoz menni, amikor már elviselhetetlenné vált a fájdalom. Mostam ugyan fogat rendszeresen, de sokáig teljesen rossz technikával, szűrésekre pedig csak évente egyszer mentünk az osztállyal. Általános iskolában még tömtek is ezeken a vizsgálatokon; de a gimnáziumban már csak ellenőriztek mindenkit, kezelésekre nem volt idő, csak mondták, hogy ezzel és azzal a gonddal menjünk vissza, de senkit sem érdekelt, hogy ez végül meg is történt-e.

5-6 évig titkoltam, hogy rosszul látok, végül az első középiskolai éves vizsgálaton beutaltak szemészetre, de még azt is alig mertem elmondani otthon. (És nem, nálunk sem volt félévente szűrővizsgálat, csak évente egy kis méricskélés, plusz tüdő- és szívhallgatózás, és a négy év alatt egyetlen hallásvizsgálat.)

Gyerekkoromban hetente egyszer lubickoltunk egy kicsit egymás fürdővizében, a hét többi napján csak tessék-lássék mosakodás volt, plusz hajmosás két-három hetente egyszer. Felfordul a gyomrom, ha belegondolok, hogy akkoriban milyen igénytelen voltam. A menstruáció nálunk is tabu volt, amikor először megjött, anyám megmutatta, hogy hogyan kell beragasztani a betétet a bugyiba, és kész, soha többé szóba sem kerül a téma.

A szüleimben fel sem merült, hogy elvigyenek hormonvizsgálatra, amikor tízévesen szőrösödni kezdtem. Apám úgy van vele, hogy "ki találta ki azt a hülyeséget, hogy a szőr nem kell?" (nem is tudom, talán az evolúció?), anyám pedig magasról leszar mindent. Középiskolás koromig nem is szőrteleníthettem, ezért felsőben állandóan csúfoltak.

Ezekhez képest apróság, de örültem volna, ha kiskoromban megműttették volna a befelé forduló, csámpás térdeimet, amíg még képlékenyek voltak a csontjaim és egyszerűen megoldható lett volna a probléma.

Gyereként heti egyszer fürödtem. És soha nem mostam fogat. Továbbá nem takarítottam. Állandóan kosz volt körülöttem. Ennek oka ilyen környezetbe nevelkedtem fel és természetes is volt. egészen addig míg középiskolába nem kerültem. Ahol elkezdtek gúnyolni az osztálytársaim milyen büdös vagyok meg hogy milyen szájszagom van. Meg hogy milyen ódivatú ruhába járok (turiból öltöztettek ami úgy látták ép jó volt rám azt vették meg) Lassacskán tudatára ébredtem annak, hogy változtatnom kellene. Azzal kezdtem hogy elkezdtem fürdeni mindennap és fogat mosni naponta kétszer. De gúnyólódás nem szűnt meg ezzel még a suliba. Elmondtam szüleimnek mi bánt. Kértem tőlük pár dolgot ilyen volt a tusfürdő, (mert a szapan kiszárította a böröm) a boxeralsó (a fecske anyira tapadt a testemhez, hogy középen állandóan izzadtam tőle) a ruha (amivel nem az volt a baj, hogy nem volt márkás hanem pl az hogy rövid nadrágok amit hordtam szinte combomig értek amikor illet volna már halásznadrágot hordanom stb) a dezodor (izzados voltam nagyon) nem kaptam meg. Megkaptam örüljek annak amim van. Másnak enyi sincs. Ráadásul apám és köztem állandó veszekedés volt azért mert mindennap minek fürdeni. Ez az egész anyira megviselt (érzékeny lélek vagyok sajnos) hogy odajutottam ne fájon az iskolai gúnyolódás az otthoni vita a fürdés miatt, hogy kialakítok magam körül egy védőpajzsot hogy nem foglalkozok azzal hogy izzadt szagú vagyok milyen ruhát hordok stb. Végül 18 betöltöttem elkezdtem diákmunkákat válalni akkor amit tudtam megvettem magamnak. Aztán 27 évesen elköltöztem otthonról. Elkezdett jóbbá fordulni az életem. Kezdtem környezetem hatására öltözködésemen meg amin észrevettem hogy változtatni kell igyekeztem változtatni. Viszont a lakás tisztántartása mai napig nehezen meggy. De viszont nagy segítség nekem a lakótársam akivel bár sokat veszekedtünk ezért de mégis eljutottunk addig ő észrevesz valamit megbeszéljük hogy kéne csinálnom és én igyekszem követni tanácsát.

Amit a szüleimet illeti látogattom őket mégis a szüleim. A kapcsolatunk is jobb lett apámmal akivel minden apróságért veszekednek. Továbbá ők úgyanúgy élnek mint 38 évvel ezelött. Sokszor a gyomrom kavarog mikor hazameggyek a lakásukba. Meg érzem rajtuk a bűzt. Olyankor igyekszek amit észreveszek és tudok változtatni azon változtasssak (lepokhálozom plafont stb) hogy kicsit jobban érezem magam. És ilyenkor észreveszem mennyi mindennen tudtam változtatni (mivel sokszor elkeseredek ha hibázok és szembesitenek) és bizalommal tölt el az, hogy egyszer eljutunk odáig magamtól észreveszek mindent amit egy igényes embernek észre kell vennie

Kérdező nagyon is megértelek, ha szeretnél írj privit. Szívesen folytattok veled eszmecserét ebben a témába.

Az én szüleim nem voltak kimondottan igénytelenek, viszont szerintem nem fordítottak kellő figyelmet arra, hogy átadják nekünk az alapvető tudnivalókat egészségtudatosság és higiénia terén. Szóval például az alapvető volt, hogy megvettek nekem mindent a fogkefétől kezdve a tusfürdőn át a gyógyszerekig, ugyanakkor innentől kezdve rám is hagyták, hogy ezekkel mit kezdek. Én pedig gyerekként nem tudtam hogyan kell megfelelően fogat mosni vagy, ha éppen félbehagytam egy gyógyszer szedését akkor sem szedették be velem a többit. Túlsúlyos is voltam, de a szüleim maximum erre is annyit mondtak, hogy most picit oda kellene figyelnem magamra, mert felszedtem pár kilót és meglátom később nehezebb lesz leadni, nem egészséges stb... mindezt egy gyereknek. Ők minden téren nagy önállóságra akartak nevelni engem, hogy még véletlenül se befolyásoljanak semmiben, hogy megtanuljak saját döntéseket hozni, hogy tudjam viselni a saját döntéseim következményeit, hogy magamért tegyek meg mindent és ne mások miatt stb., csakhogy egy kisgyereknek még igenis szüksége van a szülők iránymutatására, kontrolljára, felügyeletére, szabályaira stb. és nálunk ez nem nagyon volt meg. Gyakorlatilag felnőttként kezeltek és rám hagytak olyan döntéseket is, amiket én még nem tudtam meghozni. Megmondom őszintén, hogy ezeket huszonévesen még mindig tanulom és bizonyos dolgokat nehéz is beilleszteni az életembe, hiszen nem ehhez voltam hozzászokva (pl. az egészséges életmód, étkezés és testmozgás tipikusan ilyen).

Amiben igénytelenséget látok a részükről az az, hogy nagyon ritkán fordultak orvoshoz és engem is csak az utolsó pillanatban vittek orvoshoz. Mivel volt a családban egészségügyi dolgozó, ezért sokszor ő is tudott valami megoldást kínálni az adott problémára és így meg lehetett oldani a problémát családon belül is (megspórolva az orvost, a vizsgálatokat, a szabadságot stb.). Illetve a szüleim eléggé félvállról vették a problémákat, csak akkor foglalkoztak velük mikor azok már érzékelhetően gondot okoztak a hétköznapokban (pl. tipikus, hogy nagyon fájt és már valamit kezdeni kellett a fájdalommal). A más jellegű problémák, pl. a mentális egészség még ennyi figyelmet sem kapott. Én így nőttem fel és ezt tanultam meg (és volt is néhány negatív tapasztalatom az egészségüggyel, mikor megalázóan bántak velem), ami miatt a mai napig gondot okoz számomra, hogy egyáltalán felismerjem az adott problémát (legyen az bármiféle betegség, sérülés, rendellenesség stb.) és segítséget merjek kérni, nemhogy csak elővigyázatosság céljából forduljak orvoshoz. Jelentéktelennek érzem a saját egészségem, nem érdemes elmenni az orvoshoz, úgysem tudnak vele mit kezdeni, ez normális, mindenkinek van valami baja, adott esetben szégyellem is az orvos előtt, úgy érzem csak zavarok, másoknak nagyobb baja van stb., stb.