Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit gondoltok édesanyámról?

Mit gondoltok édesanyámról?

Figyelt kérdés
Kiskamasz korom óta rossz a viszonyom édesanyámmal. Lényegében azóta, hogy elhunyt a nagymamám, aki addig nevelt. Együtt laktunk, de anyám gyakorlatilag játszótárs volt, minimálisan vette ki a részét a tényleges nevelésemben (állítólag a nagyim nem hagyta) és már akkor elég sokat ordibált velem (visszahúzódó, jó tanuló voltam, a beilleszkedés nehezen ment, de nem számítottam különösebben problémás gyereknek), és nem nagyon bíztam benne. Az utóbbin nem segített, hogy a mamám uszított ellene, de visszatekintve, utólag látva az ő hibáit is, sajnos sok dologban mégis igaza volt. Tudni kell, hogy anyámnak pszichés problémái vannak, de elvileg nincs olyan (vagy nem diagnosztizálták, amikor rákényszerült, hogy kivizsgálják), ami indokolta volna a viselkedését. Nem alkoholista, nem él kábítószerekkel és sosem tette, viszont ugyanazt a pszichoaktív hulladékokat szedi, amit tizen-pár éve felírtak neki. Azóta sem volt hajlandó rendesen felülvizsgáltatni és pszichológushoz járni, rossz tapasztalat miatt. Többeket ismertem hasonló jellegű gondokkal, és nem voltak ilyenek. Ezen kívül sokat olvastam a témában, de nem tudtam megfejteni, mi baja anyámnak. Veszekedni már ritkábban szoktunk, de nem javult róla a véleményem, sőt… Inkább összeálltak a dolgok, hogy miért alakulhatott így az egész. Tudom, hogy kamaszkorban normális a “lázadás”, átmenetileg eltávolodás a szülőktől, de már 23 éves vagyok. Lehet rosszul látom a helyzetet, ezért érdekelne mások véleménye. Hosszú lesz. Kezdem az elején. Édesanyám egy olyan férfit választott apámnak, akiről pontosan tudta, hogy családja van, elég sokáig volt a szeretője. Ő sosem volt férjnél (előtte és azóta sem). A rokonok azt mondták, így akarta édesapámat magához láncolni, de amikor ez felmerült, anyám azzal védekezett, hogy így akarta elijeszteni. Igazából mindegy is melyik, mindegyik opciónál egy eszköz a gyerek (ez esetben én), már emiatt is neheztelek rá. (Plusz egyéb érvei a gyerekvállalás mellett, hogy “jó buli” és már “amúgy is kezdett kifutni az időből”.) Önző és felelőtlen döntés ilyen helyzetben gyereket vállalni. (Nyilván ő nem az a ritka kivétel, aki mégis helytáll a rossz kilátások ellenére.) Édesapámmal természetesen nincs semmiféle kapcsolatom, óvodásként néhányszor meglátogatott. Hivatalosan persze nyoma sincs ki az apám, csak el lett mondva, de nagyon hasonlítok rá, így elhiszem. Állítólag anyám félt a feleségétől. Akkor kezdődtek igazán a problémák, amikor kiskamasz koromban magunkra maradtunk anyámmal. 11-12 évesen és utána évekig nem tudtam magamban sem megfogalmazni, mi a bajom. Csak nem akartam élni és teljesen egyedül éreztem magam. Talán furcsán hangzik, de a mamám valamilyen szinten felkészített, hogy nem fog tudni felnevelni, idős volt és beteg. Inkább a törődés hiányzott, amire sok év kellett, hogy rájöjjek, anyámtól nem kaptam meg. Semmit nem tudtam vele megbeszélni, ha tanácsot kértem és megfogadtam, többnyire ráfáztam, majd rá kellett jönnöm, hogy sokkal fiatalabban is okosabb vagyok nála, nem számíthatok rá. Ez lett volna a kisebbik gond, áthidalható ha valaki gondoskodó, jószívű. Csak itt nem ez a helyzet. Volt, hogy megpróbáltam bizalmasabb dolgaimba beavatni, visszaélt vele. Az iskolám borzalmas volt, az biztos, sznobok igazi elkényeztetett gyerekei, azokat csak a felszín érdekelte. De mégis kibírtam, amíg volt, aki törődött velem és igazán érdekelte, hogy érzem magam. Anyámnak is nehéz lehetett akkor, ez vitathatatlan, de egyáltalán nem tudott kezelni engem, és már fogalmam sincs, akart-e vagy csak púp voltam a hátán. Mellesleg van 2 kutyája, mert fél a betörőktől, látszólag ajnározza őket, de parancsolni nem képes nekik, tesznek rá ha próbál fegyelmezni. Az etetésüket, mint napi teendőt már világfájdalommal szokta említeni. Minél több volt velem a probléma, annál inkább csak ordítozott, így próbált szóra bírni, szinte vallatni, hogy mi nem tetszik, de mindig is utáltam ha ordít, így nem ment vele szinte semmire, csak ha meguntam elküldtem melegebb éghajlatra. Majdnem napi szinten veszekedtünk évekig. A fél ismerősi körének kibeszélte a problémáimat, akikkel akkoriban én is találkoztam időnként. Szörnyen éreztem magam előttük, de ez nyilván eszébe sem jutott, különben nem csinált volna ilyet. Ha ez nem lenne így is elég siralmas, mivel ordítással nem hatott rám, néhány alkalommal próbálkozott hidegvízzel, a cuccaim széttörésével, tiltásokkal. Egyszer elkezdte tépni a hajam, mire én lefogtam (NEM megütöttem!) és minél messzebbre megpróbáltam ellökni, hogy ráijesszek és hagyjon békén. Úgy lett előadva mindenkinek, hogy én nekimentem. Később az akkori párommal is kidumáltak (még nem tudtam tizenévesen, ez mennyire minősíti mindegyiküket), és persze exem pártját fogta, aztán az is nekiállt anyám miatt csesztetni, az egyetlen ember, aki azokban az időkben tartotta bennem a lelket, és akiben igazán bíztam (mondjuk azt már kár volt). Volt pénze anyámnak, mégis 1-1 normális nadrágom és pulcsim volt, amik ha mosásba kerültek, hetekig nem láttam őket. Neki meg kifolytak a dolgai a szekrényből. Volt ruhám, ami több hónapra eltűnt, aztán én találtam meg a kacatok közt (ki tudja mennyi “jó lesz az még valamire” holmi) egy szemetes zsákban más szennyesekkel, ami azért lett szem elől eltűntetve, hogy az alkalmi pasija előtt látszólag nagyobb rend legyen. Azért is mindig le voltam tolva, mert nem akartam megenni a furcsa nyúlkajáit, amiktől ugyanolyan éhes maradtam (ha főzött egyáltalán, nem elküldött párszáz forinttal péksütiért). Szégyellnem kellett volna magam, mert nekem nem nyerő, ami amúgy is az emberek töredékénél az, mintha nem lett volna valószínű, hogy nálam más ízlés alakul ki. Egyszer hozott nekem egy kakaós csigát, aminek a közepe hiányzott… Jelentéktelennek tűnik, de ha valakit szeret az ember, apróságokból is a legjobbat akarja adni, nem pont azt veszi el... Akkor azt kívántam, inkább ne kaptam volna semmit. Az egyetlen “törődés”, amit adott, hogy szerinte minden számomra normális, átlagos élelmiszer egészségtelen, csak a bio a jó. Olyan, mintha szinte mindent csak muszájból tett volna értem, nem szeretetből, és egyáltalán nem gondolta volna át korábban, mivel járhat a gyereknevelés, nagy eséllyel nem a kiköpött mását fogja kapni kicsiben. Arra gondoltam, hogy volt egy elképzelése az ideális gyerekről, de mivel nem olyan lettem, nem funkcionáltam barinő meg úgy mindenként, ami hiányzik az életéből, nem feleltem meg neki. A mai napig az ismerősei gyerekeit szokta felhozni példának, hogy azok mekkora jó fejek, milyen alkalmazkodóak, nekem meg semmi nem jó. Hát megnéztem volna egy igazán problémás, zűrös, netán drogokkal élő, nagyon neadjisten’ üzletelő gyerekkel. Amúgy volt velem normális is, amíg kicsi voltam. Úgy öltöztem és azzal játszottam, azt csináltam, ami neki tetszett. Akkor még biztos cukinak talált. Úgy gondolom, hogy ő rettentően megbánta a gyerekvállalást, csak ezt magának sem vallja be. (Annyi önismerete van, hogy kijelenti mennyire utálja az embereket, közben emberekkel foglalkozik a munkája során, és szabadidejében fél napot vagy telefonál vagy közösségi oldalakon lóg, fiatalon rengeteg barátja volt. Kifejezetten extrovertált, de szerinte ez nem igaz, mert az ősei is introvertáltak voltak.) Szerintem csak azért keresi a társaságom, mert nem akar egyedül lenni, a “család” a mániája. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire megveti a magamfajta embereket, szeret ítélkezni. Amúgy sem tudok és nem is akarok minden űrt bepótolni, ami hiányzik neki, mert elszúrta az életében. Beteges ezt várni egy utódtól vagy bárkitől. Pokollá tette az egész kamaszkoromat, semmiért nem kért bocsánatot, és elvárná, hogy újrakezdjük tiszta lappal. Ez esetleg menne is, ha nem ugyanaz az ember lenne még mindig. Pedig akárhányszor felmerül mi volt, csak védekezik. Számomra ez azt jelenti, hogy ma ugyanazokat a döntéseket hozná, mint régen. Ha nem így lenne, már rég meg akarta volna beszélni, és másképp látná. Feltéve ha van mit megbeszélni, de nem hiszem el, hogy ha valaki szeret valakit, ilyeneket csinálna. Többször lett a fejemhez vágva, hogy én, mint gyerek “elüldöztem” az ő ismerőseinek a gyerekeit, meg szerinte velem volt a baj, megmondták a szakemberek. Ahogy azt is, hogy neki is terápia kellene, csak ezt nem akarta meghallani. Engem kivizsgáltak akkoriban, szorongást állapítottak meg. (Ilyen szülő mellett csoda, hogy csak ennyi volt, olyan felelősségtudást várt tőlem, mintha kétszer idősebb lennék, hányszor megkaptam azt is, hogy menjek dolgozni 13–14 évesen, nem is lett volna fehéren diákmunka 16 alatt…) Még nem említettem, hogy állandóan engem traktált a problémáival milyen szörnyű minden, aztán csodálkozott, hogy nem érdekel és közöltem vele, hogy keressen erre mást, meg forduljon pszichológushoz. Nyilván azóta sem ment pszichológushoz, mert szerinte a magyar egészségügy így meg úgy… Legszívesebben szóba sem állnék vele a történtek után, és pillanatnyilag azt látom, nem lehet rajta segíteni (saját magán nem akar). Érdemes várni, hogy majd egyszer kezelteti magát és megváltozik? Egyáltalán van “mentség” azokra, amiket művelt? Talán jobb lenne a gondolatát is törölni az életemből… Jöhet hideg, meleg, hogyan kellene/kellett volna viszonyulnom hozzá.

2023. márc. 4. 04:45
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%

Pszichológus nem írhat fel gyógyszert, mert nem orvos.

Ha "pszichoaktív hulladékokat" szed, akkor azt orvos írja fel neki, vény nélkül nem kaphatók. Ha anyádnak valóban pszichikai betegsége van, az orvos felelőssége, hogy felír-e neki valamit és hogy mit.

Apádat senki nem kényszerítette, hogy teherbe ejtse anyádat, vagy egyáltalán lefeküdjön vele. Gondolom, gyerektartást sem fizetett. Megkeresheted és csináltathatsz apasági vizsgálatot, így legalább örökölnél utána.

2023. márc. 4. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

Ilyen sokaknak gondot okozzon az olvasás, siralmas… 🤦🏻‍♀️ Hiába írom le röviden. Csak akkor lehet valamennyire is belelátni, ha eléggé részletes. Nem feltétlen egyetértést várok. Külső szemlélőnek talán valami feltűnik, ami nekem nem.


Tessék, 3 mondatban: Anyám pszichiátriai eset, minimális empátiát képes mutatni bárki felé, csak önmagával foglalkozik. Éveken keresztül terrorizált, a szülői alapkötelességeit sem teljesítette. Gyerekkorom óta mindenért engem hibáztat, szerintem átkozottul megbánta a gyerekvállalást, de ezt nem vallja be magának.

Ezen így mit lehet kritizálni, amit én rosszul ítélhetek meg? Nem ennyire egyszerű. Erre a pár mondatra csak helyeselni lehet. Semminek a háttere nem derül ki.


Normális válaszolóknak: Amint lehetőségem nyílt, elköltöztem tőle. Tavaly pár hónapot kénytelen voltam nála tölteni, akkor bizonyosodtam meg, hogy emberileg semmit sem változott, csak már nem áll le ordítozni és veszekedni… A gyógyszereket egyszer nyilván pszichiáter állította be, és valaki a mai napig felírja, de hogy beszélgetni nem volt se pszichológussal (ha az ő szakterületük nem megfelelő, úgyis átirányítják), se pszichiáterrel, az is biztos… Rég felül kellett volna vizsgáltatnia az állapotát, talán normálisabb lenne. Amúgy apámat nem hibáztatom, nem ő akart közös gyereket a szeretőjével. Más kérdés, hogy hosszú évekig félrekúrt, pedig nem csak felesége, a házasságából gyerekei is voltak.

2023. márc. 5. 05:04
 13/20 anonim ***** válasza:
59%
De még mindig ott tartunk, hogy miért tartod vele a kapcsolatot?
2023. márc. 5. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:
#13 Szeretnék egészen biztos lenni benne, hogy ő alkalmatlan szülőnek. Nem segít/segített volna, ha megértőbb vagyok vele. Ezekhez jönne jól másoktól is megerősítés, nem akarnék X év múlva rádöbbenni, hogy részben igaza volt.
2023. márc. 5. 06:50
 15/20 anonim ***** válasza:
67%
Ha neked mindezek után még mástól kel megerősítés, akkor rád is rádfér egy pszichológia.
2023. márc. 5. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
#15 Nem is mondtam, hogy nem, de legalább elismerem.
2023. márc. 5. 07:27
 17/20 anonim ***** válasza:
74%

4-es vagyok) kérdező, ebből az életből ki kell lépni,nem tartani vele a kapcsolatot. Hogy mennyire jelentesz neki valamit,csak idővel tudod meg,mert amikor érzi a hiányod,akkor keresni fog,ez pedig arra utal hogy szeret téged. Ha keres akkor,meglehet mondani,(ha nem hajlandó kezeltetni magát,akkor kizárod az életedből. Majd ezen elgondolkodik!


Egyébként a pszichés gyógyszerek, az ajánlott mennyiségnél több beszedése,zavarokat vált ki!

2023. márc. 5. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 KiMaMi ***** válasza:
92%
Szerintem meg mindketten hibásak vagytok. Te se akartad vele megbeszélni őszintén a bajod, ahogy ő se. Fogalma se volt róla, hogy sok helyzetben mit kezdjen veled. Te sem tudsz arról, hogy miért alakult így az élete (nem vennék rá mérget, hogy várt gyerek voltál vagy egyáltalán anyád felfogta, hogy mi lesz azután ha megszült). Sajnos a te nevelésed is totál vakvágányra csúszott. Nem elmenekülni kell a probléma elől, az a legkönnyebb megoldás, és lelkileg örökre sérült leszel. Mondd el neki is azt, amit ide leírtál, vagy keressetek egy családi terapeutát. Ha együtt mentek, lehet bevállalja, miután elmondtad ezeket neki is. Vagy legalább te kezdj el járni! Sok sikert!
2023. márc. 5. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

Ő keres időnként, és ugyan megkérdezi mi van velem, de panaszkodni is legalább annyit szokott, megoldás persze nem érdekli, arra mindig van kifogás. Szerintem csak tartozni akar valakihez, nem nagyon van senkije, bár, ezen nem csodálkozom.

Nagyon is tervezte a gyerekvállalást, sőt, szerinte ez így normális volt. Úgy nyilatkozott “valakinek rosszabb”, “mások is élnek így”. Csak nyilván arról már fogalma sem volt vagy nem érdekelte, mivel jár valójában egy gyerek, nem lesz olyan rózsaszín minden, ahogy ő akarja. Az élete elmondása szerint azért alakult így, mert ő mindig naiv volt, meg áldozat. Csak egy olyan ember, amilyennek beállítja magát empatikus, de ez róla nem mondható el. Rettenetesen egoista, a másokkal való törődés nem nagyon megy neki.

Kamaszkoromban elküldtek minket közös terápiára. Ott vigyorgott másokra, ha elmondtam miket csinál, mindenki előtt kiröhögött és hülyének állított be. Szinte csak kiléptünk az épületből és egyből lekerült az álarc.

Azon már túlvagyunk, pár hónapja elmondtam neki, mit gondolok. Nem hajlandó beismerni, hogy hibázott. Ezért nem tudok megbocsátani, mert a mai napig azt hiszi, ő jó szülő. Az elmúlt pár évben többször, nyugodtabb körülmények közt a szakembert, gyógyszerszedés felülvizsgálatát is elmagyaráztam neki, erre válaszként jött a magyar egészségügy így meg úgy, újfent csak a kifogások.

Úgy érzem, nem tudok többet tenni. Senki sem tökéletes, az emberek hoznak rossz döntéseket, de mintha az övéiből hiányzott volna a szeretet. Erre döbbentem rá az utóbbi időben, viszont ha azért nem szeretett, mert nem olyan lettem, amilyen gyereket ő akart magának, hogy ne legyen magányos, tényleg nem kéne vele tartani a kapcsolatot.

2023. márc. 5. 19:07
 20/20 KiMaMi ***** válasza:
81%
18as vagyok. Így, amit leírtál az előbb...Ennek fényében engedd el akkor ezt a kapcsolatot.
2023. márc. 5. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!