Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek ebben az esetben?

Mit tegyek ebben az esetben?

Figyelt kérdés
Apámmal sikerült összevesznünk az ingyenes jogsi lehetősége miatt. Személy szerint én még nem érzem magam késznek arra, hogy az utolsó évemben még a jogsira is fókuszáljak miközben azt később is megtehetném (most nem az a kérdés számomra, hogy ingyen vagy nem ingyen, ha valami nincs ingyen, de úgy érzem, hogy szükséges, azt beszerzem), és jelenleg még nem gondolom, hogy annyira halaszthatatlanul nagy szükségem lenne rá. Apám viszont mindig is akaratos volt, kiborult, hogy én erre miért nem jelentkezek, hogy ez hasznos, aztán sikerült összeveszni, mikor mondtam, hogy én nem szeretnék jelentkezni, a reakciója meg az volt, hogy az nem érdekes, mert én soha nem akarok semmit. Én azt nem értem, hogy miért nem tud inkább meghallgatni ahelyett hogy rögtön kiabálni kezdene, és miért nem kérdezte meg például, hogy én ezt miért nem szeretném, és ez az, ami a legjobban fájt a kérdésben és amivel engem is feldühített. Ez az én életem, és fiatalabbként már így is sok mindenbe belementem amibe egyébként személy szerint nem szerettem volna, most viszont már a saját véleményem szerint szeretnék cselekedni, nem az ő elvárásai szerint.

szept. 30. 18:27
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
42%

"Ez az én életem, a saját véleményem szerint szeretnék cselekedni, nem az ő elvárásai szerint." Ez a felnottevalas elso lepesei. Tarts ki a dontesed mellett es vidd keresztul barmi aron. Egy jo szulo hagy donteni. Nyilvan a te szempontodbol ez a legjobb dontes. Ha lesz kedved es energiad,majd kenyelmesen lassan megcsinalod a jogsit.

Az ingyen jogsinal biztos ugy is viselkednek az oktatok. Az ingen jogsiert az idegeiddel fizetnel ugyis.

okt. 1. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
52%
#11 Barátnőm hónapokat várt Budapesten, mire kapott autót/oktatót. Egy vagyon ráment (harmadikra lett meg neki), az oktató pedig úgy üvöltözött vele, hogy szegény mindig tiszta ideg volt. Szóval nem olyan biztos, a teóriád...
okt. 1. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
65%

Szerintem (és ez a saját és a körülöttem élők alapján élt tapasztalatom), jobb később a jogsi. Vannak olyan ismerőseim akik korán szerezték meg, viszont utána nem vezettek aktívan és csomó mindent elfelejtettek. Én 25 évesen szereztem meg úgy, hogy utána aktívan, majdnem napi szinten használtam autót. A jogsi megléte és a vizsga önmagában nem jelenti azt, hogy te biztonságosan tudsz vezetni, a vizsga után sok vezetés kell még. Volt kollégámnak megvolt a jogsija 20 éve, de nem vezetett aktívan, és konkrétan azt mondták, hogy én az 1-2 éves jogsimmal biztonságosabban vezettem mint ő.

A másik pedig: Igen apukádnak el kell fogadnia a te döntésedet. Ez a viselkedés nem normális, hogy nem leül veled és megbeszéli normálisan (mint ahogy egy szülőnek kellene!), hogy neked ez miért lenne jó szerinte, hanem behisztizik... Nem szeretem az olyan szülőket akik így viselkednek és mivel te ezt tapasztalod tőle, egy részét vinni fogod tovább.

okt. 1. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
69%

Most konkrétan mi ingyenes a jogsiban?

Gondolom a költség nagyobb része, legalább kétharmada, háromnegyede a gyakorlati órák díja. Ha azt ki kell fizetni, akkor nem nagyon érdemes teperni azért a kis kedvezményért. Ha az egész, tehát MINDEN ingyenes lenne, akkor azért biztatnálak, kérdező, de kötve hiszem, hogy így lenne.

okt. 1. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

A lanyom sem akar.

Minek? Minden a kozelben van es csak macera a parkolas biztositas stb...


Majd egyszer ha ugy van megcsinalja.

okt. 1. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!