Hogyan bocsássam meg a szüleimnek a rengeteg lelki gyötrést, amit okoztak?

Nálunk a családi kapcsolatok sosem voltak egyszerűek, anyám és apám sem olyan családból jön, ahol szerették a szülők a gyerekeiket. Aztán fogták magukat és két lelkisérültként, a traumáik feldolgozása nélkül úgy gondolták jó dolog lenne gyerekeket gyártani. Végül lettem én és a húgom, és sosem sikerült minket egyformán kezelni. Már kisgyerekkorunkban is azt hallgattam, hogy a húgom mennyivel jobb, mennyivel nagylelkűbb, ő nem olyan önző mint én. Teszem hozzá én sem voltam az, egyszerűen csak akármit kaptam, abban a pillanatban ahogy a kezembe került rámkényszerítették hogy adjam oda a húgomnak és erre reagáltam úgy hogy nem hanem egy kicsit hagy legyen nálam, mert hát eleve én kaptam. Aztán ez később sem lett jobb, tőlem elvárták hogy jó tanuló legyek, ne haverozzak, itthon enyém volt a mosogatás, porszívózás, stb. mert anyám ugye dolgozott a húgom meg mindenhez is túl kicsi volt. Teszem hozzá nekem 10 évesen takarítani kellett tanulás meg minden mellett, neki még 12 évesen se, mert hát ő "még kicsi". Mielőtt félreértitek nem az a baj, hogy nekem takarítani kellett, hanem hogy neki nem pedig szar tanuló volt mert nem várták el hogy teljesítsen és mást se csinált csak a haverokkal lógott. Aztán 14 évesen bevallom kicsit megcsúsztam és elkezdtem afelé haladni hogy depressziós legyek. Elveszítettem a legjobb barátnőmet mert nem tartott már elég menőnek (nekem nem volt okostelefonom és nem voltam jelen nagyon a neten sem, csak napi max. 1 órát engettek a gépen beszélhetni messengeren), valamint jött ugye az iskolaváltás és féltem hogy nem lesznek barátaim. Emellett az egyik rokon szexuálisan zaklatott és ez nagyon elvette az önbecsülésemet. Állandóan sírtam, pánikrohamaim voltak, mániákusan szorongtam akármiről volt szó. Ha tudtam hogy másnap feleltetés van valamilyen tárgyból biztosan hánytam előtte est az idegtől. Én azt httem olyan jól titkolom ezt, hogy anyámék nem vették észre. D aztán olvastam különböző csoportokban, hogy egy jó szülő észreveszi ha a gyereke ilyen szinten rosszul van. Szóval rájöttem hogy csak szartak rám egyszerűen, miközben amúgy próbálták elhitetni velem hogy szeretnek. És ha ez nem lett voln elég később, 17 évesen elkezdtem összeszedni magam. Jött a covid, így sokat voltam itthon ami jót tett, mert kevesebbet szorongtam. Aztán a nyári munkán megismertem egy nálam idősebb srácot (24 volt akkor). Vele kezdtem el beszélgetni és igazából nagyon jót tett az önértékelésemnek. Dícsérte a kinézetem, azt mondta nem vagyok unalmas és nagyon szerethető személyiségem van ha meg merek nyilni. Persze levágtam gyorsan hogy meg akar d*gni, úgyhogy meg is mondtam neki hogy ez nem fog összejönni mert max barátkozni szeretnék. És amúgy meglepő de el is fogadta. Onnantól kezdve teljesen barátilag voltunk, sokat eljártunk sétálni ha nem dolgozott vagy én nem voltam suliban. Volt hogy csak beültünk pizzázni, illetve hagyta hogy vezessem az autóját, természetesen egy kihalt úton és kis sebességgel (nagyon szerettem volna vezetni tanulni de apám nem tanított, a pénzem meg még nem volt meg a jogsira csak a kövi nyáron). Viszont anyámék megtudták ezt. Rájöttek hogy a srácnak ekőttem volt egy 7 éves kapcsolata, ami akkor ért kb. véget mikor egy hónapja ismertük egymást. Na és innen igazából elkezdték pokollá változtatni az éltem. Anyám a fejébe vette hogy a szeretője vagyok a srácnak úgy, hogy egy ölelés se volt köztünk soha. Mivel ugye valamelyest visszahozta az önbizalmam a fiú és az énidő, elkezdtem normális ruhákban járni. Semmi kivágott felső vagy miniszoknya, csak végre a méretemnek megfelelő ruhákat hordtam, mert előtte 2 évig csak 2 számmal nagyobbakat vettem (kicsit teltebb voltam és nem akartam hogy látszódjon). Valamint egy barátnőm megmutatta a szempillaspirált és azt használtam még, semmi más sminket. Szóval koromnak megfelelően, visszafogottan de csinosnak éreztem magam végre, amitől megint csak nőtt az önbizalmam. Anyám viszont olyanokat vágott a fejemhez hogy egy k*rva vagyok és biztosan azért akarok tetszelegni hogy valaki megb*sszon meg hog azért veszek szoknyát hogy könjebben "hozzámférjen" a srác és "meg tudjon rakni" a hátsó ülésen. Borzasztóan rosszul esett ez anyámtól. Eemellett lookátort rakott a telómra, akárhova mentem apámmal utánam jöttek kocsival (volt hogy a 100 méterre lévő kisboltba mentem ésmég oda is eljöttek) nehogy találkozzak a sráccal, mert fejükbe ették hogy csak kihasznál. Nem értették meg hogy nem járok vele, nem akarom vele leélni az életem vagy hozzámenni vagy bármi hülyeség. Csak jót tett az hogy felnőttként beszélgetett velem és nem szaros gyereknek gondolt aki semmit nem ért a világból. Emellett megvallom mivel soha senkinek nem tetszettem még jó esett ha néha bókolt. Átláttam rajta nyilván, de megvolt a magamhoz való eszem és nem akartam tőle semmit. Neki meg ugye jól jött hogy volt kit szédíteni amitől férfinak érezte magát (nem a férfiak ellen szól, csak ő tényleg ilyen volt hogy szerette ha 16-17 éveseknek csaphatja a szelet) illetve hogy meghallgattam a volt kapcsolatáról való panaszkodást. Nde mindegy is, a barátságunk 5 hónapig tartott, és a legvégén volt annyi hogy 2szer vagy 3szor csókolóztunk mert nagyon kíváncsi voltam milyen az. Ennyi. De mindketten tudtuk hogy ez a barátság le lesz zárva mert ő az exét akarta, nekem meg más tetszett, szóval ez kölcsönösen oké volt így mindkettőnknek. Anyámék viszont nem hittélók el hogy van ennyi eszem és megszállottan úgy gondolták hogy csak egy hülyegyerek vagyok aki k*rvát játszik egy 24 éves faszinak. Folyamatosan lelkileg terrorizátak, megtettek mindent hogy odalegyen az önbecsülésem. anyám rendszeresen ellenőrizte is a telefonomat, illetve előforsult, ami nekem amúgy a végső csalódás volt, hogy konkrétan a hajamnál fogva rángatott végig a teraszon hogy oldjam fela a telefonom és mutassam meg neki. Szó szerint megtépett, mikor el akartam futni akkor meg üldözött és rángatott. Nekem ez hatalmas csalódá volt, hogy egy anya ilyenre képes. Szerinte viszont a mai napig is ezt jól tette és kellett nekem hogy magamhoz térjek. Úgy hogy teljesen magamnál voltam. Bezzeg z egy pillanatig nem zavarta, hogy a húgom összejött egy sráccal, aki 2szer csalta meg 1 év alatt, nyilvánosan le*urvázta, kiírta intára hogy mekkor ri*anc, illetve folyamatosan veszélyezteti azzal hogy verekedést akar kezdeményezni mikor csak ketten pl. az utcán sétélnak húgommal és szembe jön velük egy csapat férfi vagy fiú. Ez nem baj mondván a húgom tudja mit csinál - mikor szerintem full kapcsolatfüggő és behálózta egy ilyen szerencsétlen agresszív barom. Átvette a sráctól ezt a bunkó stílust, csúnyán beszél és leszólja a szüleinket, többször is elmondta hogy pénzautómatának kellenek igazából. 19 éves és jövőre el akar költözni és megmondta nekik hogy sose látják többet (holott amúgy mindigis ő volt imádva nem tudom neki épp mi baja van velük). Én továbbra is rossz vagyok minden téren ahogy lehetek. 1 éve költöztem el viszont még beszélek velük, főleg tesóm miatt mert lehet hogy egy hülyegyerek de törődöm vele. Viszont szeretném megszakítani teljesen a kapcsolatot a szülőkkel ha ő is eljött. Párom szerint viszont nem kellene, hanem bocsássak meg nekik és legyek jobb náluk azáltal hogy nem zárom ki őket hanem hagyom hogy végignézzék ahogy én jobban csinálom a dolgokat. Szerintem viszont még ha így is lenne sosem vennék észre, így nincs értelme megbocsátani sem. Szerintetek?