Neked is volt ilyen szülőd? Hogyan kezelted? Szeret az ilyen szülő, valahol legbelül? Miért viselkedik így valaki?

Az idegbetegség, hangulatingadozás, lealázás stimmel, de soha nem imádott,kicsi babázott, stb. Csak simán normális volt, úgy beszélt mint másokkal, úgy csinált mintha nem is hordott volna lr mindenféle semmirekellő ghecinek.

Nem. Szerintem nem szeret. Magát szereti. Azt szeretné max hogy én szeressem, tiszteljem, kiszolgáljam. "Mert az anyád vagyok".

Egy büdös féreg. Mióta nem tartom vele a kapcsolatot, sokkal boldogabb vagyok. Hamarabb lépnem kellett volna. Rájöttem ha megdöglene, akkor se hiányozna cseppet se.

Próbáld minimálisra csökkenteni a kapcsolatot vele.

Elég csak évente 3-4-szer találkoznotok, ha nem vele élsz. Ha még fiatal vagy és együtt laktok, akkor kitartást és mielőbbi sikeres költözést!

Neeem, ez egy sima idegbeteg, aki mindenben túl akar tenni a gyerekén, és le akarja győzni.

Kb. ugyanilyen szintű elmebeteg az anyám, úgy utálom mint a sz*rt, egy f*sz.

Arra jó neki a gyerek, hogyha mutogatni kell hogy elért vmit, akkor rázza a pofáját, amúgy meg utálja a gyereket.

Semmi szeretet vagy nyitottság nincs egy ilyen emberben.

És még gonosz is.

Nekem dettó, mint 4-es hozzászólónak, apám ugyanilyen volt.

Borzasztó volt vele az élet. Anyámat is leuralta, anyám pedig tátott szájjal nézte, hogy milyen idióta. (Mondjuk őt sem sajnálom, mert ő választotta magának).

Nekem anyám volt hasonló. Annyiban volt más, hogy neki a szeretgetős időszakok ritkák voltak, amikor ideges volt, csapkodott, kiabált, elhordott mindennek, na, az viszont majdnem mindennapos.

Én úgy érzem, nem szeretett, max volt benne valamiféle anyai ösztön, meg erős társadalmi kondícionálás, hogy a gyereked szeretni kell. Azonban ha belegondolok, azt aki voltam, a személyiségemet gyerekként biztosan nem kedvelte, a hobbijaimat, érdeklődési körömet mindig leszólta, vagy csak szimplán nem érdekelte.

Már felnőttem, most már nagyon keresné a társaságom, de én távolságtartó, kimért vagyok. Évente háromszor találkozunk, amit ő kevesell és fájlal, de nekem ennyi fér bele. Ha gyerekkoromban normálisan viselkedett volna, ez biztosan másként lenne most, de ez van.

Anyám ilyen volt. Nos, a gyerek képtelen feldolgozni, hogy miért ilyen az anyja. Hol dicséri, szeretgeti, simogatja, elmondja a világ legokosabb gyerekének, aztán ő lesz a szemét, a féreg, a rossz ember. Természetesen a bocsánatkérés mindig elmarad, mert azt hiszi a nyomorult, neki mindig igaza van.

Eszembe jut erről a pavlovi kísérlet, ahol a körre jutalmazást kapott a kutya, az ellipszisre áramütést. Ha elliptoid kör volt mutogatva, az állat idegesen nyüszíteni kezdett, mert nem tudta, épp mi következik.

Az ilyenek nem valók szülőnek, szerintem nem is szeretik a gyereküket. Lelki nyomorékok, akik ahelyett, hogy terápiába mentek volna, a gyerekükön vezetik le a nyomorukat. Többnyire súlyosan személyiségzavarosak. Amit 9-es ír, hogy erős társadalmi kondicionálás van arra nézve, hogy valaki szeresse a gyerekét, arra sarkallja az ilyeneket, hogy színjátékot űzzenek. Sőt, régebben a gyereket is sokszor elvárásból szülték, mert 40-50 éve még az volt az általános felfogás, hogy szülni KELL, ez női kötelesség. Lenézték azt, aki nem akart gyereket.