Az idősebb generációból sokan miért nem tanulták meg, hogy hogyan kell segítséget kérni?

,,és szerintem ezzel rengeteg cirkuszt meglehetett volna spórolni."

Már ha valakinek valóban ez a célja. Valójában a mártírkodással egyfajta rangsort lehet kialakítani a családon belül, mivel kommunikáció helyett az egyik fél lesz így rákényszerítve arra, hogy folyamatosan azt lesse, hogy a másik mit csinál és hogy kell-e segítenie. Egy másik ember mentális betörésének első fontos lépése pedig kb mindig az, hogy megszoktatod vele, hogy rád figyeljen elsősorban, és még játszmáznod se kelljen vele, mert a játszmát az ő dolga fejben lejátszani, mielőtt lép valamit (ami aztán vagy jó lépés lesz szerinted, vagy nem).

Anyám is ezt csinálta rendszeresen. Nyilván az sem volt jó, ha figyeltem, mert soha nem tudtam eléggé jól észrevenni, hogy kell-e segíteni, ugyanis ha mentem, akkor meg az volt a baj, hogy nem láttam, hogy az épp aktuális tennivaló az ő dolga és simán megy neki. A legidegesebb akkor volt, ha önként szó nélkül megcsináltam valamit, gyerek/tizenéves fejjel nem értettem, miért, most már tudom, hogy azért, mert olyankor elvettem tőle a lehetőséget a mártírkodástól.

Ez már mellékes a kérdés szempontjából, de megfigyeltem, hogy az ilyen viselkedésű szülők jó része szóban azt mondja, hogy a problémákat meg kell beszélni, tartson össze a család, stb. aztán amint bármi olyat mondasz, ami neki nem tetszik, akkor elmebeteg, hálátlan, túlérzékeny, stb. vagy, meg persze kitalálsz és felnagyítasz dolgokat. Szóval még azt is elvárják, hogy a fű alatti játszmázást nyílt, őszinte kommunikációnak címkézd a saját fejedben.

*Szombati napon tolom ki a fűnyírót*

-Ne ma nyird le a füvet. Meleg is van, meg pihenni szeretnék, ne csapj zajt

*ugyanazon a napon este*

-Mindent benő a gáz, mert a füvet sem vagy képes lenyírni.

A nagyapámék úgy nőttek fel és éltek együtt, hogy 3 szobára voltak tízen, tehát végig egymás szájában voltak. Úgy könnyű észrevenni, ha tennivaló van és átvenni attól, aki épp küzd vele. A gondolat olvasás is elvárás volt a veszélyek kicsinyítése mellett. Viharban csak vizes leszel, ha köhögsz, akkor se féltenek, mert színlelsz, hogy lóghass. Házasság után sem mentek el a fiatalok, csak újabb kis házzal bővült a telek.

Ezt ma már nem lehet így csinálni, honnan tudnád 20 vagy 200 km-ről, hogy apád aznapra rendelt fát, ha nem szól? Ők nem kérik, mert alap elvárás, hogy te kövesd őket és könyörögj feladatért, tuti találnak neked valamit.

Minket meg úgy neveltek, hogy nem panaszkodhatunk, nem kérhetünk segítséget, mert gyengének tűnünk, és amúgy sem értek rá anyámék a szüleik segítése mellett. Ördögi kör lett belőle.

Én megtanultam, hogy el sem mondom, ha gondom van, hanem a hozzám hasonló barátokkal fogunk össze és megoldjuk együtt. A szülők meg időnként eljönnek pofa vizitre és megkérdik, hogy került oda a válaszfal, mikor vágtuk ki a nagy meggyfát és mióta vannak ott a nappali bútorok. Neki régen nem volt ideje rám, megtanultam egyedül megoldani, most nekem nincs időm rá, mivel egyedül vagyok mindenre. Ez van, és rengetegen így élnek a generációmból.

"nem szeretik nyíltan kimondani, hanem azt várjàk el, hogy vegyem észre magamtól, "

Ha meg felajánlom.hogy segítek, akkor megy a huzavona hogy nem kell. Biztos hogy nem kell. Szó sem leher róla. Haggggyá mánn.

Ok, akkor nem erőltetem.

*döbbenet*

Utána meg jön a besértődés és rám kiabálás hogy nem segítettem 🤡

Nekem nincs ehhez türelmem. Legutóbb már úgy összevesztem anyámmal, mondtam neki hogy 60 évesen nem tudod mit akar te vén hülye.. Kicsit megbántam, de már qvára elegem van belőle.

Segítsek is, meg ne is. Nem kell a segítség, sértés hogy felajánlom, de mégis kell.

20-30 éve falun egy 10-12 éves gyerek problema nélkül begyújtott a vegyes kazánba vagy kájhába, majd rakta a tüzet, mikor ő ért először haza. Így nőttem fel. Most egy 10-12 évesnek ollót nem mernek adni felügyelet nélkül.

10-12 evesen már a határt jártuk, most pedig a faluban a játszóterre szülői felügyelet kell...

80-90 es években nagyon gyakori volt, hogy 18-20 éves gyereket vállatak a párok, most pedig azt sem tudják mit akarnak, vagy mit kezdjenek magukkal, a felelősség érzetük pedig nullával egyen értékű.

A sokoda 120hoz kaptál egy könyvet ami leírta hogyan kell hengerfejtömítést cserélni otthon, az Octáviahoz meg leírják hogyan kell használni a komfort cuccokat, és hova kell tölteni az üzemanyagot meg az ablakmosót, és fújd fel a kereket.

Az éves 8. Osztályos felmerések alapján egyre ostobábbak a gyerekek. Ezek tények, a statisztika elérhető. Aki 8.ban sem túl okos, az középiskola végén is ugyan abban a tudás zónában marad.

A nagyszüleid abban nőttek fel hogy rá voltak kényszerítve a feleősség vállalásra és az józan paraszti ész használatára. A modern fiatalságnak meg már gondolkodni sem kell ha nem akar mert a Gemini megoldja helyette ezt is.

Az biztos, hogy életképesebbek, valószínűleg emiatt nem tud a legtöbbjük 50-60 évesen egy idegen nyelven sem (alapszinten sem), ugrálnak bele mlm-ekbe, utalásos meg kamukriptós csalásokba ész nélkül, meg ezért rettegnek a legegyszerűbb hivatali ügyintézéstől is.

Aztán az ilyen fajta ,,életképesség" okozta frusztrációt meg leverik azon, aki látszólag épp gyengébb náluk, ez rendszerint házastársat vagy fiatalabb családtagot jelent, esetleg alacsonyabb rangú kollégát.

Alapvetően olyan rendszerekben nőttek fel és voltak ők fiatalok, ahol a saját ingatlanhoz jutás nagyságrendekkel könnyebb volt (alapvető élettér ezzel kipipálva) onnantól meg arra azért az összes rendszerben ügyeltek, hogy TELJESEN azért ne legyenek elszegényítve azok, akik befogják a szájukat, mert arányaiban túl sokan voltak, kockázatos lett volna. Szóval nem volt nagy kihívás kádári kisemberi módon elvegetálgatni.

Szóval lett 1-2 lakás alacsony kamatú hitelre meg önkormányzattól olcsón kivásárolgatva meg stb, meg egy kis örökség innen-onnan, meg 1-2 zártkert, ahova azóta elért a város, aztán játsszák a tekintetes földesurat a saját gyerekeikkel szemben gyerekként meg felnőttként is, miközben egymástól meg folyamatosan rettegnek, hogy jajj mit szól a szomszédasszony, hát ma én húztam ki később a kukát, mi lesz így.

Jó sok életképesség kell mindezekhez, mondhatom.