Mit tudok tenni, hogy a tizenhárom éves fiam számára létezzen az anyja?

Az exfeleségem lelépett pár éve egy szerelem miatt, és a fiam velem maradt. Az exem nem volt egy példa anya, de a maga módján mindig szerette a fiát. Igazából semmi rosszat nem szeretnék írni róla. Volt pár extrém cselekedete az életében, de ezeket főleg ellenem, és a családja ellen követte el, nem pedig a fiam ellen.(illetve egy icipicit ellene is)

Én sosem éreztem magam jó szülőnek, mert a fiamat elég érdekes módon nevelem. Gyakorlatilag vigyáztam, hogy ne legyenek olyan dolgok amiket a kedve ellenére kell csinálnia, mert az élet túl rövid, és mert az anyját nem megfelelően választottam meg. Igazából sosem szidtam le semmiért, és hatalmas nyugalomban növögetett fel. Sokszor viszont észreveszem, hogy fél attól, én mit reagálok mondjuk szülői értekezlet után. Illetve sokszor megkérdezi tőlem, hogy szeretem e. Tudja, hogy ő apa szeme fénye, illetve hallja tőlem naponta, mégis olyan mintha félne, hogy én nem szeretem.

Nagyon vagány nyugodt fiú. Meglehetősen jó anyagiakban élünk, és mindent kérés nélkül megkap. Sosem volt felé egy hangos szavam, és egyedül csak azért cseszegettem, hogy az anyjával normálisan álljon szóba, illetve legalább néha nézze meg mi van vele, mert az anyja.Másért nem is kell mert ritka aranyos kölök. Néha úgy odabújik mint 3évesen pedig egy 190cm-es nagy gyerek. Mindig elmondja, hogy ő sosem nősül meg, és velem akar élni. Egyszerűen az anyját, ha látnia kell mondjuk fél órára, olyan módon viselkedik ami már nekem fáj. Sosem neveltem az anyja ellen, és valahogy szeretném, ha jobb lenne a kapcsolatuk. Szerintem nincs benne harag az anyja iránt, de azt mondja, hogy az anyja nem tartozik a családhoz. Én imádom a saját édesanyámat, és a fiam is őt tekinti gyakorlatilag az anyaképnek. Ő sem nevelte soha a gyereket az anyja ellen. Mit próbáljak még tenni?