Utálom azt a szintet amilyen szintű, gondolkozású és végzettségű családból jövök, valaki érez még itt rajtam kívül így?

Tudod az anyai nagyszüleim még dolgos, egyszerű parasztemberek voltak- épp írni- olvasni tudtak, a nagyapa volt élet-halál ura a 9 gyerekes családban, a mama egész életében szült, keményen dolgozott és kiszolgálta az urát- de még az asztalnál se ehetett, amíg az jól nem lakott. A papának bizony eljárt a keze és ivott is, de a családot eltartotta- akkoriban vidéken ez nem volt különös.

Az én édesanyám a legkisebb volt ebben a családban, aki még később családanyaként is a csirkeszárnyat ette, mert gyerekként a jobb napokon jutott neki ez. Sosem volt új ruhája, csak a nagyok levetett dolgai, akkor mehetett az iskolába, ha a kis 6 éves a határban kivitte több kilométerre a pápának a földekre az ebédet- gyakran elkésett és bizony még a tanítótól is verést kapott. Nagy szegénységben és olyan környezetben nőtt fel, ahol "úri különcködés" volt a tanulás, olvasás- ahol kőkemény hierarchia volt.

Szerencsés lehetett, talán a falusi fiatal tanítónő szánta meg- felkarolta, foglalkozott vele, szavaló versenyre küldte (de sokszor nem ment, mert nem volt ruhája vagy az irigy nagyobb testvérek verték vagy csúfolták érte). Az elemi után ez a tanító könyörögte középiskolába a szülőktől. Bentlakással, sok piszkálódás meg éhezés mellett ő lett az első érettségizett, "tanultabb" ember a családban- mindvégig megvetés mellett.

Tényleg mélyszegénységből, csak az akaratával a zsebében került össze apámmal, aki jóravaló, törekvő ember volt, de ugyanilyen csóró- viszont egymást támogatták és végül lett egy kis saját házikó a faluban. Édesanyám tanult még és könyvelő lett, apám szakmunkás volt, de sokat olvasott, tudás szomjas ember volt és sokat vállalt ő is a családjáért.

Két gyerekük még magasabbra lépett, mert hiába a szegénység, az én szüleim a tanulást látták az egyetlen kiútnak. Annál a kicsike, szegényes (de tiszta, kifestett) házikónál nem lett nagyobb később sem, de bennünket gyerekeket erőn felül zeneiskolába vittek a városba, akkor angolt és németet tanultunk a városi nyugdíjas tanártól, amikor még az iskolában csak oroszt lehetett a faluban... A szüleink zokszó nélkül teremtették elő a tandíjat. Könyv, esti mese mindig volt, de sokszor csak zsíros kenyér jutott vacsorára.

Igen, gyerekként én is szégyelltem a kis házunkat, a megvarrt ruhánkat, gimnazistaként is kiközösítettek a messzi másik városban, mert bizony a zsebpénzem kevés volt, kollégista voltam.

De engem már szeretettel küldtek az úton, hogy a tanulás az esélyünk. Egyetemistaként voltam pultos, éjszakai műszak is csomagoló, segéd betegápoló is, de summa cum laude végeztem. Nem nagyon beszéltem arról, hogy honnan jöttem és csak később értettem meg igazán az áldozatot, amit hoztak értünk a szüleink.

A testvérem külföldön él a családjával, nemzetközileg elismert tudós-kutató. Én pénzügyi területen tevékenykedem, a fővárosban élek a családommal igen jó körülmények között.

Sajnos a szüleink korán meghaltak, a doktori avatóinkat még megélték, de a családalapításainkat már nem. Nem tudtuk nekik "visszafizetni" amit a jövőnkért tettek.

A férjem már nem ismerte őket, nem tudja, hol volt a szegényes, kopottas kicsi ház, ahonnan én is származom.

Az én fiam már magánoviba, magániskolába jár, mehet külföldre tanulni és el sem hinné talán, hogy az anyai ág milyen utat tett meg.

Kérdező: legyél te az a te családodban, aki megtöri a rossz mintát- erre majdnem mindenkinek van lehetősége- ereje nem biztos.

"Úgyhogy én azokat a családokat irigylem, ahol megértőek és elfogadóak"

Én is irigylem, de nem rossz értelemben. Én azokra a családokra gondoltam, akik rendesen felnevelték a gyereküket, meg tudtak beszélni velük mindent, segítettek a döntésben, hogy mi a helyes út meg ilyenek.

Van egy barátnőm, aki az apja halála óta él egyedül az anyjával. A kapcsolatuk elég jó. Sőt, az anya elfogadja a lányát olyannak, amilyen. Sosem panaszkodott, hogy milyen munkahelyeken dolgozott, mert örült, hogy a lánya dolgozik. Különben is a barátnőm elég intelligens, problémamegoldó képességei vannak.

Míg egyesek szoktak panaszkodni azon, hogy "a gyermekem diplomás és egy üzletben dolgozik eladóként", ahelyett, hogy elfogadnák, mert az élet nem könnyű, bizony!