Szerintetek sérül a gyermek, ha a szülei elválnak egymástól? Bocsánat, kicsit hosszú a magyarázat!

Végülis milyen választ vársz? Szinte mindenki leírta, hogy hibát követsz el, ha ezzel az emberrel maradsz. Hiba számodra, hiba a gyerekeket nézve is.

Neked kell bátorságot gyűjteni és lépni, ezt senki nem teheti meg helyetted.

Én elváltam egy hosszabb házasságból, egy kisgyermekkel.

Nem gondolom azt, hogy emiatt a gyermekem lelki sérült lenne vagy lehet- persze ennek az is egy fontos feltétele, hogy az apjával normális hangnemben, emberi körülmények között váltunk el és rendszeresen foglalkozik is a gyermekével, a láthatásnál sem lobogtatjuk a bírósági papírt.

Emberek maradtunk, akik máig tisztelik, becsülik egymást, de már nem házasként éljük a mindennapjainkat és egy közös: a gyerekünk feltétlen szeretete, az ő érdekei és az, hogy a másikkal egy életen át emiatt együttműködünk normálisan.

Biztos vagyok abban, hogy mindhármunk számára a lehető legoptimálisabb megoldás született a válással- ha együtt maradunk, nem lenne már talán ilyen béke és tisztelet egymás iránt (az én gyermekem is elég kicsi).

Ne is haragudj, de végtelenül egyszerű a gondolkodásmódod komolyan.

Mi az, hogy azért szülsz, hogy legyen testvére a nagyobb gyermekednek? Főleg úgy, hogy már az első gyermeknél is, sőt az ELŐTT is előjöttek a problémák, amiket írtál.

Megkockáztatom azt is, hogy amennyiben a szüléseid előtt tudtad, hogy milyen a férjed, akkor takán az egy gyermeket is bőven meg kellett volna gondolni, na de kettőt????

Tele vagy panaszkodással arra, hogy a férjed milyen rossz ember. Egy kapcsolatban általában 2 fél van: te milyen vagy? Te mit teszel a kapcsolatért (vagy ha már ilyen mértékben tűrhetetlen, akkor a korrekt válás érdekében?)

Nagyon sületlenség az, hogy a gyerek miatt maradtok együtt- felnőtt ember nem fog rá senkire semmit, hanem megkeresi a felelősségét a dolgokban és aszerint cselekszik.

Anyaként számomra is természetes, hogy a gyermekem érdekeit IS nézem, de amit te itt leírsz, az minden, csak nem következetesség és racionális gondolkodás.

A 2 éves gyerekét szereti- írod- közben veled goromba, trehány, lusta- a te írásbeli stílusod sem egy Shakespeare- elgondolkodtál már azon, hogy a GYEREKEK mit látnak? Hogyan élik meg?

Borzasztóan visszatetsző, hiteltelen már egy 2-3 éves szemében is az, ha anya-apa vele jópofa, de különben egymás hátában a kést is megforgatnák...

Lesújtó, hogy így gondolkodsz és ilyen körülmények közé vállaltál egy második gyermeket is. Szerencsétlenek...

"Azzal nem értek egyet, hogy akkor is jó élete lesz a gyereknek, ha nincs tesója de boldog családi élete van. Én boldog családi életben nőttem fel, ezt akartam volna az enyimeknek is. "

Ellentmondasz saját magadnak! Tehát te boldog családi létben nőttél fel, csak testvér nélkül. Most pedig leírod, hogy mennyire sz...r házasságod van, hogy mennyire nem jöttök ki jól egymással, hogy mennyire rád sem bagózik a férjed és ezt nevezed te boldog családi létnek? Mert ez minden, csak nem az! Márpedig te ebbe vállaltál most már bele 2 gyereket is! Ergo ettől a gyerekek sem lesznek boldog, ha te magad vagy ti magatok nem teremtetek boldog családi létet, érted? Mert az egyik gyereketeket majd nem az fog boldoggá tenni, hogy ott van neki a testvére, hanem pont attól lesz mindkettő boldogtalan, mert ti magatok azok vagytok, mert egy sz...r családi létben fognak felnőni, érted? És hiába a testvér, ha teljesen különbözőek egymástól, ha teljesen más dolgok fogják őket érdekelni és majd később, az életben az egyik az ország egyik felén, a másik meg a másik felén fog élni, majd alig fognak találkozni, de egy közös lesz bennük, hogy sz...r gyerekkoruk volt!

De te tudod...Itt hiába mond neked bárki bármit, akkor együtt maradsz vele.

Ha én boldogtalan vagyok és látom, hogy a házasságomat nem lehet rendbe tenni és tudok lépni, akkor lépni fogok. Mert a gyerekeim érdekét is szem előtt kell tartanom, főleg az övékét, ezért egy olyan életet biztosítok nekik, amiben mindenki boldog lehet. De te nem is akarsz lépni. És nem a gyerekek miatt, ők csak ürügyek. Szerintem azért, mert jó neked így ahogy van, inkább maradsz egy ilyen kapcsolatban, mint egyedül a gyerekeiddel!

És lepontozhatsz nyugodtan, nem érdekel, attól nekem még jó életem van a családommal!

"én csak azt látom, hogy szereti az apját. és én még reménykedek, hátha lesz ez jobb is.."

Attól, hogy elváltok, attól ő nem szűnik meg a gyerekek apjának lenni, tehát továbbra is megmarad a szeretet, továbbra is törődhet velük, csak nem egy békétlen, boldogtalan kapcsolatban fognak élni, hanem egy nyugodt, békés környezetben és nem együtt apjával, anyjával, de ettől függetlenül ugyanúgy szerethetik, törődhetnek velük mindkét szülő.

És nyugi, ez nem fog változni! Ti nem is voltatok egymásba szerelmesek, csak szeretet volt, de már az sincs, a férjed is megmondta, hogy ez már változni nem fog, szokd meg, hát akkor mire vársz? Reménykedsz a csodába? Igaz a remény hal meg utoljára, csak addig nem mindegy, hogy milyen környezetben cseperednek azok a gyerekek!

De te úgyis csak a magadét fújod, élj továbbra is egy emberrel, aki bár a férjed, de a nevén kívül (már ha felvetted a nevét) és attól, hogy a gyerekeiteknek ti vagytok a szülei, semmi nem köt össze titeket!

Te ezt most komolyan gondolod, amit írtál? Szerinted hol szeretet az, ahol meg akarod változtatni a másikat? Szerinted boldog lesz a férjed, ha nem önmagát adja? Nem passzoltok össze, ezért sose lesztek együtt boldogok. Ezért nem volt szerelem se. De szerintem még csak nem is szerettétek egymást soha, ha már akkor is tűrnöd kellett. Szerintem te csak attól félsz, hogy egyedül maradsz, ami érthető. De keress barátokat, vagy másik párt. Ezerszer többre mész pár jó baráttal, mint ezzel az alakkal.

Amúgy a testvér dolgot megértem, mert én is egyke vagyok. Ezt talán én is így csináltam volna. Viszont elválni két gyerekkel is lehet és párt találni is. Lehetőleg valami normális hapsit.